Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-09-01 / 9-10. szám

Ásított. Az ásítástól kétszer akkora lett a nagy, kövér arca. Hátradőlt a fapadon, a szemére húzta a tányérsapkáját és összekulcsolta a hasán a kezét. Ä rövidszáru orosz csizmái benyúltak a padjuk alá. Ö is ásított, hátradőlt és kibámult az ablakon. Mikor a vonat megállt, át kellett lépniök a rendőr lábait, hogy kijussanak. Ahogy leszáltak a kocsiról, nem néztek vissza egyszer sem. Kényelmesen kisétáltak az állomásról. Már szürkült.

Az arca hozzáért a nyirkos fakéreghez, amitől felébredt.

— Szomjas vagyok — mondta a kisebbik

— Én is — válaszolta a másik.

— Jó lenne egy szénakazal.

— Az hát!

Ültek egy darabig csöndben. A másik fújt egyet s azt mondta:

— Olyan itt ez a hely, mintha ide járnának temetkezni a növények.

— Mi az, már te is igy beszélsz?

A másik erre mondott egy ocsmányságot. Kicsatolta a nadrágsziját az ág mögül és lassan lemászott a fáról. A kisebbik csak anynyit látott, hogy lenn mozog valaki. Arra gondolt, talán idegen, de nem törődött vele. Most csak azzal törődött, hogy szomjas és fázik a lába. Lenn valami ugrott és öblös, rövid torokhangon ugatni kezdett. Ezután a másik felmászott a fára és halkan szitkozódott. Azt mondta, hogy látott egy rókát.

Később a sötétség elvesztette az éjjeli sűrűségét. De ez már nem a holdvilág volt. Ez más volt. Ez azt jelentette, hogy vége az éjszakának. Fentröl kiláttak a fák ágai között. Köröskörül nagy, vizes rétek gőzölögtek. Egymásután lehuppantak a földre, közben a szúnyogok tovább támadtak. Kiértek egy szekérnyomra, amely lucskos kaszálok között vezetett el. Balról, messze egy tanya látszott. Most már nemcsak szomjasak voltak, hanem éhesek is. Amijük volt, néhány szendvics az esőkabátjuk zsebében, azt megették tegnap a kukoricásban. A cigarettájukat is elszívták, mert lassan telt az idő reggeltől estig ott s idegesek voltak. így most nem volt többé sem ételük, sem cigarettájuk. A kisebbik a tanya felé mutatott, amely messze balra látszott a párolgó rétek mögött.

— Ott talán már osztrákok laknak. Bemegyünk?

— Gyerünk csak tovább! Nem tudom, hol vagyok — mondta türelmetlenül a másik.

A kisebbik a határra gondolt. Minél többet gondolt a határra, annál jobban félt. Vajon mi lesz velük? Ha a rendőröknek kutyájuk is van, akkor bizonyosan elfogják őket. Akkor elfogják őket, beviszik őket. Meg is verik majd. Úgy, mint a barátja fivérét, puskatussal. Akkor azután visszaviszik őket a városba és elitélik öt esztendőre. Öt esztendő nagyon hosszú idő. Ha öt esztendőt elveszít az életéből, nem lesz belőle soha semmi. A barátjából sem. Nem azért, mintha csak magára gondolna. Másnak még rosszabb. Az apjának sokkal roszszabb. Apa. O. apa! Édesapa .. . De, ha valakit a határon fognak el, az szégyen. Az félig nevetséges. A haverok röhögni fognak. Többé nem lehet visszafordulni. Ki kell menni a határra. Át kell menni a határon. Patakhoz értek. Széles, kavicsos medre volt a pataknak, viz nem folyt benne. Csak ittott volt néhány pocsolya, piszkos, békanyálas pocsolya. Közöttük kavics. Szép, nagy, lapos kavicsok voltak. Jól lehetne velük békázni. Gyermekkorukban sokat békáztak a Dunán. A három ujjuk közé fogták a kerek lapos kavicsot és alacsonyan, ferdén, csaknem vízszintesen a vízre hajították. A kavics végigugrállt a vizen. Néha egyenesen, néha cikk-cakkban. Akinek többet ugrott, az nyert.

A patakmeder felett két gerenda feküdt egymás mellett. A két végük a két parton. Azokon átmentek. Mikor látták a pocsolyákat, eszükbe jutott a szomjúságuk. A patakmedren túl kezdődtek az erdők. Letértek jobbra, a patak és az erdő között haladtak. Itt a szúnyogok még nagyobbak voltak. Özet is láttak s az egyik kanyarban sást rakott szekérre egy ember és egy leány.

— Hallgassuk meg, milyen nyelven beszélnek — tanácsolta a kisebbik. De azok nem beszéltek, csak rakták a sást.

Befordultak az erdők közé. Hosszú, egyenes irtás tolta ketté a két erdőt. Az irtás széles volt. A szekérnyom a baloldali erdő alatt ment végig, jobbra fü volt. Nagy, bozontos fü, közte fekete fatönkök. Azután a másik erdő. A fák alá mind több fény folyt be az égről. A füvön harmat.

Az irtás nyílegyenesen húzott végig az erdők között, egyenesen, nagyon messze. A vége parányi volt, keskeny, az erdők túlsó oldalán. Mentek végig az irtásban, a szekérnyomon, az erdő alatt. Itt már nem volt mocsárszag. Avarszag volt és földszag. Szél nem fújt. Mentek sokáig, végig az irtásban.

A nagyobbik megállt. A kisebbik beleütközött, mert a füvet nézte.

Állt és nézett végig a csapás felett. A csapás végig az erdő alatt, az irtás széles, az erdő magas. Az irtás nem hosszú többé, nem messzi többé, vége. Itt van a vége előttük. Keresztben töltés. Az irtás vége után, az erdők sarkai mögött keresztben töltés. Az irtásra keresztben. Ott végződtek az erdők.

Négy lába volt. Négy magas, vastag, hosszú vaslába. Vaslábak, szétterpesztve, magasan fel. A töltésen. Négy szétterpesztett vasláb, de csak kettő látható. A másik kettőt hozzágondolják Kettő láthatott a töltésen, a szekérnyom felett, az erdő sarka

10