Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-09-01 / 9-10. szám
átvételből származik. 1918-ban a vörös irányzat vette át a hatalmat, 1944-ben zöld volt a pártszin — és éreztük, hogy a magyar trikolórt színeire tépik és nem érez együtt mindenki a hatalom uj birtokosaival. Keserűen kérdeztem meg akkor többeket is, hogy vájjon ki és mikor fog a fehér színhez nyúlni? És ez a csoda megtörtént 1956 október 23-án, amikor a szabadságharcunknak szimbolikus színe csakugyan a fehér volt: erkölcseiben, célkitűzéseiben. Fehér volt erkölcseiben — nem a rombolás, rablás szelleme irányította a felkelőket: az üzletekben őrizték a vadidegen kereskedő holmiját, a pénz számolatlanul, biztonságban volt — az embereknek nem a materia kellett, hanem a szabadság szelleme. Nem voltak bosszúállók a kegyetlenkedő AVOsokkal szemben sem. Nem volt megtorlás, bosszú. És érdekes ez a forradalmi fehérszin magába szívta az azelőtt vörös színben pártoskodókat, valamint a régebben zöldingeseket és egységessé tette a magyar népet. A fehér szín magához ölelte a két szélső szint is, és mindenki azt érezte, hogy a kiontott vérükben újra egységes magyarrá lett a nemzet. Dr. Heckenast Dezső: EGY ELHANYAGOLT MAGYAR MŰVÉSZ. A tatai plébánia-templom kriptájában már közel kétszáz éve fekszik egy dísztelen kőkoporsó. A koporsót záró sima kövön mindössze ennyi olvasható: „No. 8. — 12. december 1780." Kevesen tudják, hogy a koporsóban az elmúlt századok egyik legnagyobb építőművésze, a fiatalon meghalt — fellenthali FELLNER JAKAB, többek közt a pompás tatai plébánia-templom építője nyugszik. Legújabban felmerült a terv, hogy koporsója elé díszes emlékművet állítsanak, a templom kriptájában. Vájjon szükség lenne-e rá, amikor a ma is álló épületek hosszú és ünnepi sora révén minden emlékműnél jelentősebbet és maradandóbbat állított magának. Magyarország történetének egyik legkevésbbé nemzeti korszaka a XVIII. század volt. Erre az időre esett a központosított osztrák-német birodalom megteremtési kísérlete és ezzel kapcsolatosan hazánk gyarmati elnyomása. A kor művészetét, amely a barokk stilus formanyelvén szólalt meg, éppen ez az abszolutizmus éltette: az összmonarchia legfontosabb művészeti feladatát a császárváros kiépítésében látta. A hazai barokk építészet története tehát élesen Érdekes jelenség az, hogy a két dátum között, 15-e és 31-e között, pontosan középen van a 23-a, és 8-8 nap választja el a két történelmi dátumtól. Nem beszél világosan ez a történelmi esemény arról, hogy végre egységesen magyaroknak kellene lennünk? Még valamire felhívta a magyarok figyelmét Mindszenty bíboros annak idején: „Éppen e napon van félezredéves fordulója Kapisztrán Szent János halálának. A nándorfehérvári hősők lelkülete mintha eltöltötte volna a nemzetet..." Kapisztrán Szent János hősiességével küzdöttek a magyar gyermekek a pesti utcákon, és Dávid győzött Góliát felett... Hazafias szólamok, görögtüzek helyett olvassunk a magyar történelemben, lássuk meg Istent a történelmünkben, és ha a magyar jövőt akarjuk építeni, vonjuk le a következtetést: egységes magyar érzéssel, Isten nevében bizva küzdjünk népünk elnyomói ellen, de a bosszút hagyjuk az ítélkező Istenre, aki mindenkinek megfizet tettei szerint. Kótai Zoltán elválik az előző korokétól: Bécsből érkezik hozzánk és semmi köze sincs a magyar hagyományokhoz, mesterei is csaknem valamennyien idegenek voltak. Ezért az idő gyorsan eljárt a magyarországi barokk felett, hogy helyet adjon a hidegebb, klasszicizálő stílusoknak, a copf stílusnak, amelyet a hidegebb diszitőelemei miatt helyesebb lenne klasszicizáló későbarokknak vagy egyszerűen csak magyar barokknak nevezni. Ennek a copf stílusnak vagy magyar barokknak legjelentősebb képviselője a tatai templomban nyugvó Fellner Jakab. Fellner Jakab a morvaországi Nikolsburgban született 1722-ben, de már húszéves korában Magyarországra költözik. Egy komáromi építőmester mellett dolgozik mint pallér és első nagyobb munkája a tatai kapucinus barátok ma is álló egyszerű egyháza, amelynek a tervezésében ugyan még nem vett részt. Már 1748-ban megszerzi Komáromban az építőmesteri címet és a tatai építkezések alkalmával felfigyel rá az Esterházy - család jószágkormányzója, a nagymüveltségü Balogh Ferenc is. Tata ura ekkoriban Esterházy József gróf, aki nem lakott ugyan Tatán, mert ekkor még kastélya sem volt a városkában. Elsőnek Balogh Ferenc egy kis kastélyfélét emeltetett Fellner Jakabbal, ez az első kísérlet kiválóan sikerült. A kis kastély ma is áll Tatán, a későbbi nagyobb kastély mögé rejtve. A 2
