Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Fekete dió cukorban A zöld diót leszedjük, megszurkáljuk, és 10 napig vízben áztatjuk. A vizet naponta kétszer váltjuk. 10 nap után kissé megfőzzük, kb. 10 percig, és lecsurgatjuk. Majd lemérjük, és 1 kg dióra 1 kg cukrot veszünk. A cukorból kevés vízzel sűrű szirupot főzünk, kis szegfűszeget és fahéjat is teszünk bele, majd beledobjuk a gyümölcsöt, és együtt felforraljuk. Három napon keresztül ezt a felforralást megismételjük, majd üvegekbe tesszük, és ha kihűlt, lekötözzük, (ha hosszú időre tesszük el, úgy jobb kidunsztolni). Dió pálinka Félliter vízben, fél kg cukrot, 20 szem szegfűszeget, kis fahéjat felfőzünk. Mikor kihűlt, belejön 1 liter szesz és 20 szem zöld dió fölvágva. Lekötjük, napra tesszük, néha fölrázzuk, és kb egy hétig úgy hagyjuk. Krancelli 400 gr liszt, 250 gr vaj, 150 gr cukor, kis vanília, 1 tojás sárgája és jól össze lesz gyúrva és kinyújtva, majd nagy pogácsaszaggatóval kiszurkálva, közepére kis lyukat szúrunk, világosra sütjük, baracklekvárral 2-2-t összeragasztunk, és vaníliás cukorral meghintjük. arra, hogy valamikor földhöz vágtak és diadalorditással rohantak el a hajamból kitépett szalaggal... Az osztályban óra alatt titkos kérdőivek vándoroltak padról-padra: ... “Kislány vagy, vagy nagylány?” ... Némelyik osztálytársunk matrozbluza alatt furcsa kis domborulatok feszültek. Mi ketten kíváncsisággal vegyes idegenkedéssel figyeltük ezt az izgató tünetet. Baba egyik nap, a tornaöltözőben, hirtelen a fülemhez hajolt: — Te, én nem akarom, hogy rajtam is ... ilyesmi nőjjön ... Mint mindig, mindenben, most is úgy éreztem, hogy Baba legtitkosabb gondolataimat mondja ki. — Én sem, — súgtam vissza. — S ha mégis megtörténne, ugye nem megyünk többet az utcára ... ? — Jó, — mondta Baba elgondolkodva — nem megyünk az utcára... Ez a legokosabb ... Ekkortájt történt meg a baj. összevesztünk. Amilyen feltétel nélküli volt barátságunk, olyan engesztelnetetlen a hirtelen felágaskodott harag. Szó nélkül, összepréselt szájjal ültünk egymás mellett a padban. Baba konok nyugalommal rágta tizpercben az elmaradhatatlan szalámis zsemlét és én épp olyan konok lemondással a magam lekváros kenyerét. A folyosón földre sütött tekintettel kerültük el egymást. Dében hanyatt-homlok csomagoltam össze a könyveimet, hogy korábban rohanhassak le a lépcsőn, mint Baba... és láttam, hogy ő kerülő utón indul el, csakhogy ne kelljen egymás közelében baktatnunk ... A hallgatás kezdett elviselhetetlenné válni. Néha szerettem volna belepislantani a Baba számtan dolgozatába, — és hiányzott, hogy Baba sem lök meg titokban, hogy javítsam ki gyorsan a sutára sikerült rajzát... A többiek is egyre gyakrabban kérdezősködtek, hogy mi van velünk, — de mi mindketten méltóságteljes hallgatásba burkolództunk. Valamelyik nap aztán megjött a levél. Hosszú, keskeny, halványlila boríték volt, rajta a Baba monogrammja. A finom papír baljós vigyorral viselte a címzést. Reszkető' kezekkel bontottam fel és Baba ösztövér betűi vad táncot jártak a szemem előtt... “Úgy hiszem, jobb, ha barátságunk után pontot teszünk... Én sok boldogságot kívánok Neked ebben az életben... ”. Ezt irta Baba, két és fél oldalon keresztül... “Én sok boldogságot kívánok Neked ebben az életben... ”. Ez olyan előkelőén, olyan felnőttesen hangzott... Hirtelenében szinte el is felejtettem a reámszakadt gyászt... A keserű könnycseppekbe belevegyült az újdonság izgalma ... Szakitó levelet kaptam... Előszedtem legszebb levélpapíromat és óvatos ákom-bákomokkal kezdtem neki a válasznak. “Hosszú és mély barátságunk alapján nem ezt vártam Tőled. De legyen, ahogy Te akarod. Az összetört bizalmat újra feltámasztani nem lehet... ”. Megrészegedtem saját szavaimtól, és azok mágikus erővel vittek és pecsételték meg a visszavonhatatlant. Az iskolában mindketten valamivel magasabban hordtuk az orrunkat. A tragikus hősnő fáradt méltóságával válaszoltunk az okvetetlenkedő kiváncsiaknak. — Szakítottunk ... És mindketten kicsit élveztük a szokatlan szerepet. Néhány nap múlva azonban már majdnem kiestem a szerepemből. Baba kétségbeesett erőlködéssel keresett választ a földrajztanárnő kérdésére... Már szinte kicsúszott szájamon a megváltó szó, amikor rádöbbentem: Nem súghatok, hiszen szakítottunk ... “Úgy hiszem, jobb, ha barátságunk után pontot teszünk ... ”. “Az eltört bizalmat nem lehet újra feltámasztani... ”. A kimondott szavak ellenállhatatlan erővel kényszeri tettek, hogy némán, szenvtelen arccal üljünk egymás mellett. Ha 44
