Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
fülét, felemelte a fejét, orrában, szájában alvadt vér. Szeménél roncsolás, az egyik lövés éppen a fején találta. — Csakugyan vadmacska — állapította meg és elengedte a fülét. Az állat feje puffanva esett vissza a homokba. Kovách Demjén tanár ur jutott eszébe, meg a természetrajz. — És még azt mondják, hogy a vadmacska csak végső szükségben támadja meg az embert — morfondírozott tovább. Szemét kutatva jártatta körül. — De hogy fogok innen kijutni? És hol vannak a többiek? — tűnődött tovább. — Fiuk! Halló! — kiabált fölfelé. A visszhang robajlott egy ideig, aztán semmi. — Itt hagytak, — rohanta meg az ijedelem, — biztosan megijedtek. Tanácstalanul topogott az akna középén. Köröskörül hibátlan falak látszottak, ámint körüljártattá a zseblámpa fényét. — Itt nem lehet felmászni, az egyszer biztos — felelt önmagának egy halvány ötletére. Aztán újra a döglött állatra tévedt a szeme. -л . — Ohó — örvendezett benne egy'Éirtelen gondolat — ahol te bejöttél komá, ött én kimehetek. Kihúzta a csákányt a homokból, felgyürüzte a kötelet, a nvákába vette, a gombjára akasztotta a villanylámpát és a revolverrel, meg a csákánnyal a kezében megindult. Csodálatösképen, s ez talán a naqy ijedtség'“ellenhatása volt. most már nem félt az egyedüllét ellenére sem. — A város alatt járhatok most — gondolta. miközben sietve indult el a végeláthatatlan alagutban. Bivaly kétségbeesetten kószált a városban egész délutáni; Szorongva töprenqett azon, hogy vájjon mi lehet a palóccal. Nem tudta, mit csináljon. Tízszer elment a gimnázium előtt azzal, hogy felmegy és bejelenti. mi történt. De nem merte. Véqülis elvégezte magában, hogy reggel első dolga lesz mindent elmondani Werner igazqató urnák. Igaz, hogy szfqoru rendelet tiltja a kazamatajárást, de mindegy. Legfeljebb klcsapják, Si , ............................................................................... Az ügyeletes rendőr már régóta figyelt rov ácsorgó kis vöröshaju gyereket a városháza előcsarnokában. Végre már megunta nézni, odaszólt hát neki: — Mit akar itt a fiatalúr? A kis vörös összerezzent, már-már futásnak eredt, de aztán mégis megemberelte magát és megszólalt: — К l....k......kérem szépen én a r...... rendőrkapitány úrral sz......szeretnék beszélni. A rendőr kedélyesen elröhögte magát ekkora naivság hallatára. — A rendőrkapitány ur délután nem fogad, jöjjön holnap reggel kilenc órakor. A fiú félénken nézett rá. Arra gondolt, hogy hátha késő lesz már akkor, de mondani nem merte. — I...... igen — dadogta, azzal elsomfordált. Spitz volt. Tardy már órák óta kutyagolt az alagutban, amely hol emelkedett, hol süllyedt. A lámpája egyre bágyadtabban pislogott, ő maga is egyre fáradtabb és éhesebb lett, de az alagútnak csak nem akart végeszakadni. Széles és mély keréknyomok haladtak a homokban. Egyebet az egész hosszú ut alatt nem talált. — Most már értem milyen utón került be a város alá egy vadmacska — morfondírozott útközben. — De meddig tart még ez a keserves alagút? Hisz már Baktát is rég elhagyhattam. Bakta egy egerkörnyéki falu volt. A gyomra fájdalmasan üres volt. Izmai egészen merevek voltak már, a talpát égette a cipő. De összeszoritotta a fogait és csak ment előre. Most újra emelkedni kezdett az alagút. A lámpa ináé alig világított pár lépésnyire. A kötél egészen kidörzsölte a nyakát és egyre nehezebb lett. — De minek cipelem én ezt? — jutott eSzébe. Kiakasztotta a nyakából és letette a fal tövébe. — Innen valószínűleg nem fog elveszni üV' mosolyodott el, azzal ment fáradtan Шьъ. A lámpája már aliq hunyorgott, mikor elállta az útját egy újabb omlás. — No. ha itt nem lesz kijárás, nem tudom mi lesz? Kutatva mászott felfelé a kövek között. Sehol semmi. — Pedig kell itt valahol nvilásnak lennie, mert egész hideq és friss a je ve erő és hát a vadmacska is csak beiött Valahol. Újra a régi elemet tette vissza a lámpáiéba és csakuovan az sokkal iohban világított a oihenés után. Uira nézelődni kezdett a felfrissült fénvben és valóban, huszharminc centiméternyire a feje felett lyukat fedezett fel. A browninoot visszatette a tokjába, a lámoát zsehreduata és ekkor látta, hoqv valami halvánvsziirke derenaés csakuavan behatol a Ivük felöl. Meokisérelte. felhttzódzkodni a Ivükig, de ez csak annvira sikerült. hogy a feje elérte a Ivük maqassá-ICv
