Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
tépve, rángatva akart mindegyik az első lenni. Egyesek hangosan sírni kezdtek. Bivaly maradt utolsónak. Kétségbeesetten furta bele szemeit a sötétségbe, hallgatózva várt pár pillanatig, majd felszedte a Palóc árvánmaradt hátizsákját és egy szörnyű félelemmel a torkában elindult ő is. Ott kint már csak Spitz volt egyedül. Neki is tele volt a szeme könnyel. — Jaj, Bivaly, mi történt a Palóccal? — kérdezte fogvacogva. Bivaly kétségbeesetten nézett maga elé. — Nem tudom, Spicli, de ha valami baja esett, Szereday a gyilkosa. Azzal a két fiú egy nehéz sóhajjal megindult a napfényben fürdő város felé. Delet harangoztak éppen...... V. Palócnak a torkában kalapált a szive, amint eresztették lefelé a bizonytalan feketeségbe. Félősen tapogatta meg a revolvertokot, s miközben térdei odaverődtek az érdes falhoz, villanylámpájával lefelé világitva igyekezett meglátni az akna fenekét. A kis égőben már igen vörösen izzott az s alakú szál, hogy elhatározta, ha leér, kicseréli az elemet. Néhány méter ereszkedés után pislogó lámpája gyönge fényénél is észrevette az akna fenekét. Egy perc, és lába földet ért. Mikor talpraállt, gyorsan kicserélte az elemet s az uj elem bátor fényénél megállapította, hogy keletnek-nyugatnak egy-egy a fentihez hasonló csak valamivel szükebb alagút szája sötétlik. Pillanatnyi habozás után elhatározta, hogy az eddigi irányban halad tovább s egy pillanattal később elnyelte a nyugati alagút szája. Lépteit hangos robajjal verte vissza az üreg és a kis Palóc mellére rátelepedett az egyedüllét félelme. Legjobban szeretett volna visszafordulni, de mégis ment előre, mint kicsi kora óta mindig, ha rajtacsipte magát, hogy fél. Lámpája sugárkévéje kutatva járta be az alagutat. Egyszeresek megtorpant. Szive veszettül kezdett kalapálni. A lámpája fénye éppen fent botorkált a boltíven, amikor lent — nem is tudta felbecsülni milyen távolságra — két zöldesen izzó pontot vett észre. A megállása következtében hirtelen beállt' csendben fenyegető morgó hangot hallott és rémülten vette észre, hogy a két zöldes fénypont lassan, de folytonosan közeledik feléje. Megfordulni, a szemét levenni a fenyegető kettős zöld pontról nem merte. Ráirányította a villanyfényt s akkor a két zöld pont eltűnt. Mégis biztonságosabbnak vélte, ha látja, azért megint lefelé irányította a fénysugarat s erre a két zöld fénypont megint láthatóvá lett. Gyorsan hátrálni kezdett. Egy örökkévalóságig tartott, mig vissza ért az aknába. Remegve kiáltott föl a kötélért, mert nem látta lógni az előbbi helyen, mikor hátráló lábai megakadtak benne. Egy gyors pillantás s azt hitte rögtön öszszeesik, mikor meglátta, hogy a kötélcsomó ott fekszik leesve a lábainál. Ezzel egyidejűleg felbukkant az alagút bejáratában a két foszforeszkáló szem, majd valami lapuló állat bizonytalan körvonalait vette észre. Sikoltani akart, de hang nem jött ki a száján. S ekkor a szörnyű perc verejtékes gyötrelmében hirtelen eszébe jutott a browning. Remegő ujjakkal kapcsolta ki a tokot és vette ki a revolvert. A legfőbb ideje volt, mert az állat mindössze 5-6 lépésre volt már tőle és egyszerre valami ijesztő, fujó-sziszegő hangot adott. <— Macska — suhant át halványan a tudata mélyen. — Vadmacska — gondolta utána, mert az állat körülbelül 60-70 centiméter hosszú lehetett. Felemelte a pisztolyt és kétszer egymásután elsütötte. Hirtelen hátborzongató üvöltés hallatszott, olyan volt, mint egy megafonban sokszorosára felfokozott gyermeksirás. Az állat kuporgó, ugrásra készülő helyzetéből felemelkedett egy pillanatra, majd újra lerogyott. A hátsó lába elkezdett reszketni, aztán a feje is leesett a földre és nem mozdult többet. A Palócnak minden erő kifolyt a lábaiból, a gyomra hirtelen kavarogni kezdett, le kellett ülnie a kötélcsomóra, mert úgy érezte, hogy összerogyik. A pisztoly egyszerre nagyon nehéz lett...... Letette maga mellé a földre, amely húzta, vonta magához őt is, úgy, hogy kénytelen volt végigfeküdni a kötélcsomón. Fullasztó hőség borította el, a tagjaira tapadt a ruha. Ernyedt ujjai elengedték a villanylámpát is, amely üvegjével lefelé esett rá a homokra és ott világított, mint egy szentjánosbogár...... Az első érzése, ami a tudatába visszatért az volt, hogy fázik. Hirtelen felült. Mellette ott feküdt a földön a villanylámpa. — Arcraborulva — surrant bele a tudatába ez a kifejezés. Felemelte. Mellette ott feküdt a pisztoly, s maga alatt ott érezte a kötelet, amely nyomta irgalmatlanul. Zsibbadtan állt fel. Aztán körülvilágitott az aknában. Három lépésre tőle ott feküdt az állat. Közelebb lépett hozzá. A feje lefelé nézett a porba, szája körül fekete vértócsa a homokban. így kinyúlva jó hetven centiméter lehetett. Megfogta (104
