Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

de a törmelékek közt mégis volt egy akkora nyílás, amelyen egy ember némi erőlködés árán mégis bebújhatott.

Mikor a két fiú megérkezett, már mintegy tizenketten várakoztak, ki ölve, ki állva, az akna szájánál.

— Szervusztok, jó reggelt! — lépett oda Tardy. — Úgy látom még nincs itt mindenki — nézett körül.

— Hárman még hiányoznak.

— Pár percet várunk, de aztán indulunk, akár jönnek, akár nem. Itt van minden, amit megbeszéltünk?

Markovits felmutatta a flóbertet. Novák meg odavitte hozzá a browningot. Tardy kivette a tokjából, és érdeklődéssel vizsgálgatta a csinos jószágot.

— Ideadod? — kérdezte.

A kis Novak bólintott. Tardy erre felfűzte a tokot a derékszíjára.

— Hát Spicli elhozta-e a kötelet? — kéidezte a felfegyverkezés után.

— Igen! — és Spicli felmutatta a takarosán felgyürüzött csomót. Úgy volt felhurkolva, mint a lasszó a cowboyok nyergén.

— Lámpák? Pótelemek? Ennivaló?

— Megvan minden.

— Tehát figyeljünk! Én megyek elöl. Keresztühnegyünk a vizen és olyan meszszire megyünk el, amilyen messzire csak lehet.

— De hátha nagyon mély a víz?

— No és? Ki nem tud úszni?

Senki sem jelentkezett. Olyan egri diák nem akadt, aki ne tudott volna úszni.

Még vártak pár percig, de aztán, hogy nem érkezett senki. Tardy felállt és felkapta a hátizsákját.

— Gyerünk.

Némi belső izgalommal indult útnak a csapat. Tardv elsőnek ért le az akna aljára Letette a hátizsákját és betolta a szűk lyukon.

— Egyenkint gyertek utánam — szólt hátra és nekihasalt a lyuknak.

Körülbelül két méter hosszú kürtőn kellett átdolgoznia magát, a hátizsákot maga előtt tolva, lépésről léoésre. Mikor a kürtőnek vége lett. felállhatott. Felkattantotra zseblámpáját.

F.gv körülbelül két méter széles alacsonv boltíves alagutben találta magát A falak és a boltív teljesen épek voltak, csak a talajt borították kisebb-nagvobb kődarabok, a valamikor behánvt törmelék előőrsei. Hátravilágitott a kürtőbe. Egv hátizsák igvekezett befelé, majd csakhamar feltűnt möniile Szeredav. ő is érdeklődve néze*^ körül a földalatti világban. Közben eavmás után érkeztek le az expedíció tagjai Bivalv volt az utolsó, ő maradt hátul sereghajtónak.

Tardv most felvette hátizsákiát, a kabátja gombjára akasztotta a zseblámpát, megmarkolta a csákányt és megindult. Utána dobogó szívvel libasorban az egész csapat.

A törmelék pár lépés után elfogyott, most már az alagút is magasabb lett, mikor jelentkezett a térképen jelzett első akadály, egy omlás, amit egy oldalakna segiségével némi mászás után lehetett megkerülni. Minden baj nélkül átjutottak ezen is, s ezzel hosszú, egyenes folyosó nyílt meg előttük. Fejük felett szilárd, félkörives boltozat, kétoldalt hibátlan, sima falak, amelyek feketék voltak a koromtól, lábuk alatt száraz, homokos talaj.

Pár száz métert haladtak déli irányban, amikor az alagút az iránytűk közlése szerint délnyugati irányba fordult. Az izgalom és az ideges feszültség valamennyire feloldódott. Itt-ott négyszögletes alakú üres helyiségeket hagytak maguk mögött, amelyek az alagútba nyíltak.

Beszéd kevés esett, a földallattiság. a folyosó komorsága és a letűnt századok levegője ráült a mellükre.

Tardy figvelve járt legelői. Ő már egyál talán nem félt. Bátor alaptermészete egykettőre fölébekerekedett annak az izgatott félelemnek, ami az első percekben mindnyájukat elfogta, s inkább valami türelmetlen kíváncsiság volt az, ami egy kis belső remegéssel töltötte meg minden porcikáját.

Nemsokára megcsillant valami a lámpák fénvében. Odaértek a vízhez, amelynek közeledtét a falak nyirkossága már amugyis jelezte.

— Itt a viz, fiuk. álljunk meg! — A falak furcsán, hátborzongatóan verték vissza az első hangosan kiejtett mondat szavait.

Mindenki előrenyomakodott. megnézni a vizet, amelv sötét csillogással nyúlt bele az alagút mélvségeibe.

— Vájjon hogv kerülhetett ez ide? — kérdezte tűnődve Spicli.

— Én gondolom, hogvan. — fordult feléje Tardy. — Ahogy a térképről meg az íránvból látom, most valahol a patak alatt lehetünk.

Mindenki ösztönösen a boltozatra nézett. Az feketén, itt-ott csillogva, de láthatóan szilárdan borult a folyosó fölé.

— Valószínűleg a patak vize szivárog ide le — folytatta Tardy — és éppen ezért, nem is igen lehet ez a pocsolva mély.

Belemártotta a csákány nvelét a vizbe, de az alig merült le néhány ujjnyira.

— Levetjük a cipőket és továbbmegvünk. — adta ki a jelszót, azzal már kezdte is fűzni a cipőiét.

A többiek kissé húzódozva követték példáiét, de azért csak lehúzta mindenki.

Tardv feloviirte a nadrágját is. azzal elszántan belelénett a vizbe.

— Hát ez bizony nem valami meleg -— futott át raita a borzongás, de aztán elszántan megindult. Csákánya nyelével óvatosan

101