Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
Viola tizenhat esztendős volt, amikor elvesztette az apját. Egy napon a füleki pasa tért be Viola apjának korcsmájába. A nagy ur sok árpasört ivott s részegségében megerőszakolt három magyar asszonyt, akiket a janicsárok hoztak a pasának...... Viola apja sötét szemekkel nézte a pogányok tivornyáját. S a szive összeszorult, amint a szerencsétlenek sikoltoztak. Látszólagos nyugalommal elővetette lányával a citerát, hogy Viola szórakoztassa a törököket. Ő pedig kiballagott az éjszakába. Megkereste a favágókat, akiknek elmesélte a gonoszok garázdálkodását s akiknek a segítségét kérte...... A favágók nem soká kérették magukat. Magukhoz vették baltáikat és megtámadták a janicsárokat, A füleki pasa kétségbesetten menekült. Tizenkét janicsár és három favágó azonban összezúzott koponyával a földre roskadt, de az asszonyok megszabadultak...... Egy héttel később a füleki pasa újra viszszatért martalócaival, hogy a bűnösöket megbüntesse. A favágóknak azonban nyomát sem találták már. Csak Viola apja állt rendületlenül söröshordói között, amikor a janicsárok — egy mindenttudó hodzsa vezetésével — megrohanták. A füleki pasa először 30 vesszőt adatott neki a talpára. Aztán megparancsolta, hogy vezessék őt eléje. Viola apja a térdein csúszott a pasa elé. Nem könyörületért esedezve, hanem a fájdalomtól. — No, nem vagyok jó ember? — kérdezte tőle gúnyosan. — Már fel is akasztathattalak volna...... — Nagyon jó ember vagy, hatalmas ur — mondotta Viola apja s közben a harminc vesszőcsapásra gondolt, ami nyomorékká tetterőt. — Nagyon ió ember vagy, de ::: füleki pasa még nálad is jobb volt. egyik füleki pasa méq nálad is jobb vo't — Nálamnál iobb? Ki volt az, te kutya? — Nem tudod, nagy ur? Mintegy tiz évvel ezelőtt Ali béget nevezte ki a padisah füleki pasává! S ő sokkal jobb volt, mint te. — Ali Bég? Ali bég sosem volt füleki pasa, hiszen megölték őt a magyarok Fülek felé, mielőtt a várost elérte volna. — Éppen ezért volt ő a legjobb füleki pasa, mert meghalt az utón s igy sosem uralkodott fölöttünk...... — Mit akarsz mindezekkel mondani? — kutatta a pasa sötét tekintettel Viola apjának szavait. — Csak azt, hogy eay halott nem tú l megkinozni bennünket. Te élsz. S a te parancsodra rombolták szét átkozott janicsárjaid templomainkat, családi fészkeinket és meghitt boldogságunkat. — Nem vagyok hát jó ember? — De jó ember vagy, nagy ur. Igazán jó azonban csak akkor lennél, ha Allah elvette volna életed a hozzánk vezető utón...... A pasa felugrott. Kövér arcát a harag festette rákvörösre. — Hiszel te valamiben, te kutya? — Hiszek, nagy ur. Az egy és igaz Istenben, aki előtt Allah senki és semmi, — aki előtt a salgói korcsmáros több, mint a füleki pasa, — s aki minden megkinzottnak örök otthont ígért...... — S hol van ez az örök otthon? — Ott, ahol az igaz Isten él! — S hogyan juthat az ember ebbe az otthonba? — A halálon át. — Rendben van, hitetlen eb. Hóhéraim nyissák meg előtted ezt az utat. Átkozott! Az akasztófára veled...... A halálraítélt leányáról akart még valamit megtudni a pasától, de már jöttek is a hóhérok. Megragadták őt, kivezették a háza elé s ott egy fatörzsekből összeácsolt akasztófára felhúzták. Viola közben — apja akasztását nézve — citeráját pengette. Parancsszóra. Amint hogy parancszsóra követte a pasát Fülekre is, mint citerás leány...... ★ Viola két esztendeig élt Füleken. Élete azonban inkább hasonlított a halálhoz, mint az élethez. Semmije sem volt már. S még a teste is másokat szolgált. A lelke meg ezer sebből vérzett. Gyógyíthatatlan és üszkös sebből. Már citerájának zokogása sem tudta megvigasztalni. Pedig a citera sokat zokogott. A pasa embertelen mulatságait színezve. — vagy esténként Viola kamrájában. Zokogott, mert Viola igazán nem tehetett róla, hogy citeraszó közben folyton apjának élettelen arcát látta, amint az akasztófán eltorzult. S ez az arc borzalmas tervet kezdett érlelni benne...... — Nézd, Anyám — mondogatta esténként az Isten Anyjának, ha heverőjén feküdt — nézd, hogy pusztulunk. Semmi sem egészséges már bennünk. A lelkünk sem, pedig a Fiad halt meg érte. Nézd a szemünket. Olyan vörösek azok, mint a pusztaság szélén lenyugvó nap arca. Meg könnyekkel vannak teli. Miért, Anyám. miért? Mert magyarok vagyunk...... Segíts nekem. Anyám! Elszeretnék menni innV mert különben elpusztulok, mint az őszikikerics a tél hidegében. A lánvok ós °sz • szonyok szabad vadak a pogányok előtt akik prófétájuk nevében olyan sok-sok gyalázatosságot cselekszenek velünk. A- nyám! Ne ijedi meg. de szivem visszafizetésért sikolt. Gyűlölöm a pogányokat, mert nem is emberek. Fiad azt mondia uqyan. hogy ellenségeinket is szeretni kell. de é~> nem tudom ezeket a hóhérokat szeretni. A legszívesebben a Rima vizében Ptn^rc őket 66
