Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

meleg viz). Vagy csak szokásból sóhajtott, mert élete lassan már csupán egy színtelen sóhaj lett, felesége, a fenséges szépségű Elvira mellett, ki hires szépasszony volt a városban, és sok mindent beszéltek összevissza róla, nem éppen épületes dolgokat, kapcsolatba hozván őt külöböző joggyakorlókkal, ifjonc bakatisztekkel, cselédkönyves orvosokkal és óraadó tanárokkal. Ezekről persze Szakáll doktor pontosan tudott, hisz éppen az ő füléhez ne jutottak volna el a dolgok, mikor még a vágóhídi mészároslegények is kétértelmű célzásokat tettek előtte? Szakáll doktor erőtlen volt arra, hogy bármit is tegyen, lázadjon, változtatni akarjon. Ősi törzsnek, egykor gazdag és nagy családnak volt utolsó, erőtlen hajtása. “Majd a Tibi fiam” — szokta volt mondogatni másoknak is, önmagának is, vigasztalásképpen a fiára gondolván, kit jogásznak küldött fel Pestre.

Rendszerint kissé megkésve robogott be a Méhesbe Gömöry Arnold, a Kigyó patika tulajdonosa. Simaarcu, fiatalos ember volt, hosszúra növesztett, gondosan ápolt hullámos hajjal. Zöld hubertus kabátot s vadász ruhát viselt örökké, mert szenvedélyes vadasz volt. Soha ki nem fogyott a vadásztörténetekből és a kutya mesékből, melyeknek főhősei Treff és Néró nevű pompás vizslái voltak. Zöld vadászkalapja mellé vaddisznósertét tűzött, s elégnek bizonyult, ha valaki tüzetesebben megnézte e kalapot s annak ékítményét, Gömöry Arnold máris részletes előadást tartott arról, hogy miként ejtette el e nevezetes vadkant a Bakonyban. Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér tragikus vadkan vadászata se lehetett sokkal izgalmasabb, mint ahogy Gömöry Arnold elbeszélte: mekkora hó volt, hogyan követte a vadkan nyomát, napokon keresztül mig ráakadt, milyen gonddal emelte fel a puskáját, célzott, lőtt, de csodálatosképpen (bár egyébként abszolút biztoskezű lövő volt) nem talált. A vadkan elfutott, de ő követte a véres nyomokat a hóban, s végül is ... Hát igy. Járt már a Kárpátokban medvevadászatcn, viz-i madarakra vadászott a Fertő-tónál, és nem volt olyan szarvasbőgés, melyet elmulasztott volna. Ő fedezte, csaknem egészében a Méhes vad-szükségletét. Tárcájában egész sor fényképet őrzött, melyek a hősi Nimród-teljesitmények dokumentumai voltak. Egyik képen hatalmas szarvasbikára támasztotta puskáját, a másikon elejtett vaddisznók felett diadalmaskodott, majd meg lelőtt madarakat fogott a kezében és igy tovább.

Felesége, a szép és harcias Klára asszony (a rossz nyelvek szerint róla nevezte el Gömöry Arnold a Kigyó patikát...) afféle Nimród volt, harcias amazon, aki épp oly remekül kezelte a puskát, mint a férje, és nem volt oly nevezetes vadászkirándulás, melyre el ne kisérte volna. Persze, hisz Klára asszony Hömbör lány volt, ama nevezetes Hömbörök leszármazottja, akik a török időkben is fényesen megálltak helyüket végvári ütközetekben, mint azt a korabeli krónikák bőbeszédüen feljegyezték.

Gömöry Arnold olyan jószénáju férfi volt, Klára asszony meg maga a kicsattanó egészség, érett asszonyiságával. Mig esténként férje a Méhes-ben volt, Klára asszony két vénkisasszony nővérével, Idával és Macával teázott, beszélgetett, vagy kártyázott.

Nem volt mindennapos vendég, de ezúttal mégis csak elballagott, talán a szép nap örömére és tiszteletére Ekecs Tamás, a múzeumi igazgató és archeológus, ez a hallgatag ember, ki nőgyülölő hírében állt. A múzeum egyik szárnyában lakott, kedvenc régiségei között. E földnek még eltemetett emlékeit kutatta, kereste szorgalmasan és megszállottan, az volt a hite, hogy a föld egyszer majd mindent visszaad, amit a múlt idők belé temettek. Magányos farkasnak ismerték, szótlan, morc embernek tűnt, s talán éppen morcos k'inézése miatt még akkor se merték megszólítani, amikor a muzeum üvegszekrényei közötti járkált karbafont kezekkel fel s alá. Holott a mesterségéről és munkájáról szivesen és sokat beszélt, színesen és alaposan, mintegy szavakkal keltvén életre e táj rég halott lakóit, a szőke keltákat, a tógás rómaiakat, a harcias hunokat és avarokat s honfoglaló őseinket, kik Ősöbü vezérrel érkeztek meg ide.

Sokan tudni vélték, hogy állítólagos nőgyülöletének egy fiatalkori szerelem és csalódás volt az oka. О maga soha nem beszélt ugyan róla, de egy cirkuszi akrobata nőbe szeretett bele, aki kötéltáncosnő és műlovarnő volt egyszemélyben, és Ekecs Tamás e cirkuszi hölgy kedvéért hajlandó lett volna lemondani a tudomány ápolásáról, s elment volna talán még kötéltáncosnak is, vagy éppenséggel bukfencet vető klown-nak. Az említett cirkuszi hölgy azonban — szerencsére!

még idejében megcsalta elébb egy fókaidomárral, később pedig egy erőmüvésszel, s igy Ekecs Tamás egyszer s mindenkorra kiábrándulván a női nemből, most már csak a tudomány múzsáinak bájait áradozta körül örök hódolatával. Legalább is azt hitte.

Együtt volt hát a Méhes asztaltársasága, körülbelül fél kilenckor, és Jenő ur, a dolgok tudója és ismerője máris hozta az uraknak a megszokott italokat, melyeket bevezetésképpen, vacsora előtt fogyasztani szoktak volt. Kinek a hagyományos, monogrammal ellátott krigliben, vagy stucniban a pompásan habzó “dupla-márciusi” sört, kinek a kis üveg szomorodnit, a kellemetlen szagu, de a vér felfrissítésére különösen alkalmas Parádi vízzel, kinek egy pompás somlai nagyfröcscsöt üvegben, másnak viszont tisztán egy féllitert, mellékelvén a szódát, hogy az illető a maga Ízlése és Ínye szerint úgy vegyítse az italt, ahogy jónak látja.

A vacsora ügye már nem volt ilyen egyszerű. Ez minden esetben komoly tárgyalásokat követelt. Az étlap kézről-kézre járt s illendőségből, vagy megszokásból megkérdezték u39