Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

A hamis

tizenháromforintos

bankó.

A múlt században történt, Szontagh Pál beszéli, — hogy egy tanító tizenháromforintos bankót hamisított.

— Mi a patvar? — kiáltott a bíró, mikor ezt a ritka corpus delictit meglátta.

— Hogy ha maga egy, öt, tiz, száz vagy ezer forintos bankót hamisított volna, — azt értemém. De miért csinált épp tizenháromforintos bankót?

— Mert épp tizenhárom forintra volt szükségem, tekintetes uram — felelte a vádlott.

A pisztrángtenyésztés.

Feketesárga emlékű báró Augusz Antal, a szekszárdi, nagy kedvelője volt a pisztrángnak. Kapóra jött hát neki, mikor az ötvenes évek végén vagy a hatvanasak elején felolvasták neki nagy társaságban a Pesti Napló egy hirdetését, melyben az volt hogy egy aranyért bárki megszerezheti annak titkát; miként lehet egy dézsa vízben huszonnégy óra alatt pisztrángot tenyészteni.

— Öcsém, itt az arany, küldd föl a nevemben rög tön.

Egynéhány nap múlva megérkezett a válasz; ismét nagy társaság volt együtt.

— No öcsém, olvasd föl!

A válasz pedig eként szólt: „Méltóságos báró

ur! Az aranyat visszaküldve, egyúttal bocsánatot kér a szerkesztőség, mert a hirdetés csak fogadásból keletkezett. A fogadás tárgya az volt: — lehetséges-e olyan ostobaságot hirdetni, hogy ne akadjon rá reflektáns. Külömben vigasztalódjék a báró ur: — aranya épp a harminhetedik volt.

— Eridj már — mordult rá az egyik prepegyitne — útban vagy, nem látod? Most szoptatnom kell.

Az ember morogva állt félre. Az asszony kigombolta az ingét és mellét odatartotta a gyereknek. A prepegyitok nézték.

— Mit bámultok? Tegyetek a tűzre inkább s valamelyik - tek hozzon fát, meg vizet. Ha már. itt vagytok, valami hasznotokat is lássam legalább.

Nehányan felmordultak, mások nevetve csóválták a fejüket. Ekkor megszólalt az asztalnál ülő. Hangja csendet parancsolt maga körül.

— Elég a bolondságból. Ide figyelj, asszony. Minap, mikor itt jártunk ketten, emberségesen megvendégeltél, az igaz. De hazudtál!

— Olyat ne mondjon! — egyenesedett ki az asszony a pádon.

— Hazudtál. Azt hazudtad, hogy urad van, aki vadász és hogy az uraságot szolgáljátok. Igaz?

— Ez igaz.

— Mi pedig megtudtuk rólad azt, hogy nincsen urad! Közönséges kis rosszféle vagy, urak ringyója, semmi más! És...

— Várjon — szólt közbe az asszony és az arca piros volt a haragtól — azt mondja meg: ha egy asszony szeret egy embert és elmegy utána, ahova az viszi és ott él és úgy él, ahogy az az ember megkívánja tőle... van-e ura annak az asszonynak, vagy nincsen?

Élesen pattogtak a szavak és nehány pillanatig csönd volt utánok. Az ajtónál valaki felmordult aztán.

— Mit beszélteted itt, Bandilla. Kimondtuk rá az ítéletet és kész. Asszonyok beszédétől az Isten őrizzen, ha egyszer szóhoz jutnak.

Nehányan helyeslőleg dörmögtek. Bandilla az asztalra ütött.

— Hallgassatok! Asszony, ide figyelj. Mi nem azt mondjuk, hogy aki nem fizetett pománát a papnak s egy emberrel összeköltözött pap nélkül, az ringyó. De te az vagy! Mert egy urnák adtad el magadat, aki eltart itt, mint egy állatot s amikor kedve van hozzád, eljön bakzódni nehány napra! Nem becsületes, magadfajta paraszthoz szegődtél el társnak, hanem ur mellé, ringyónak! Akármit is beszélsz! S ezért úgy határoztunk, hogy megbüntetünk téged. Amint azt megérdemled, úgy. Szerető kell? Hát kapsz nyolcat is, egyszerre! S valahányszor egy is közüliünk erre a vidékre kerül: nálad tölti az éjszakát! Megértetted? És ha eljár a szád...! Fölszegzünk a házad ajtajára, mint gyermekek a denevért! Megértettél asszony?

Sápadtan ült a pádon, de föltartott fejjel. A gyermek csámcsogva szopott. A szavak után csönd lett. Hallani lehetett kint a szelet, ahogy birkózott az estével.

— Megértettél-e? Hé!

A durva kiáltásra nehányan megmozdultak. Fenyegetőleg léptek közelebb az asszonyhoz.

— Felelj — mordult föl Mihály, a sebhelyes — ha a vezér kérdez, akkor felelni kell!

Az asszony vállat vont.

— Mit feleljek. Magatokat már fölszögeztétek, most mindenkit föl akartok szögezni, aki még úgy él, mint ahogy ti szeretnétek élni. Mit felelhessek nektek?

Nehányan újra felmordultak.

— Vigyázz a szádra, asszony!

Bandilla felhúzott szemöldökkel nézett reá.

— Mit értesz azalatt, hogy “magatokat már fölszögeztétek?”

28