Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

Dr. Heckenast Dezső:

PÁPA, AZ ISKOLÁK VÁROSA

Pápa városa, akár nagyságát, akár lélekszámát, akár pedig ipari jelentőségét tekintjük, szerény helyet foglal el a magyar városok sorrendjében. Pedig a fejlődésre és haladásra minden lehetősége s minden adottsága megvan, legfeljebb időnkint megrázza a történelem vihara, vagy pedig polgárai lanyhulnak el városfejlesztő buzgalmukban. Pápa hajdanában, nem is egyszer történelme során, igen jelentős városa volt Dunántúlnak, a hanyatlás a szabadságharc után indult meg, a negyvennyolcat követő elnyomatással s azóta sem képes a város önmagát utolérni. Hajdani nagyságát, egykori szépségét nagyon sok iró, költő, utazó örökítette meg kezdve Evlia Cselebin, a hires török utazó krónikással, aki nagy elragadtatással ir Pápa városáról. A magyarok közül elég csak Dévai Biró Mátyást és Sztáray Mihályt, a város első református prédikátorait megörökíteni. Mindet elsorolni, ami maradandót Pápáról Írtak, nem is igen lehetne itt, hisz sok tudós és müveit ember került ki hires iskoláiból. Elég, ha csak a legujabbakat említjük meg: Deák Ferencet, Petőfi Sándort, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Eötvös Károlyt, Kozma Andort. Erdélyi Józsefet vagy akár Somogyváry Gyulát, akik mind-mind megörökítették Pápát versben, elbeszélésben, regényben vagy tudományos munkában.

Pápa tipikus dunántúli peremváros: egyfelől a Bakony erdei, amelyek fát szolgáltattak, másik oldalon a kisalföldi jó termőföldek, a kettő közt a két táj határa, amely az áruk kicserélésére nyújtott jó lehetőséget. Másik tényező a Tapolca viziereje, amelyet már jókor felhasználtak munkagépek hajtására. Mindezeken felül kitűnő közlekedési csomópont, nagy környék vonzási lehetőségével, aminek az előnyeit az útépítésnél már a rómaiak is kihasználták. Sajnos, a modern időkben a vasúti politika különféle helyi érdekek és pénzügyi meggondolások miatt nem vette ezeket az előnyöket figyelembe, aminek aztán Pápa városa adta meg az árát. Budapest székesfővárossal való összeköttetése csak kerülő utón, Győrön át van meg, gyorsvonatja ugyan már évek óta nincsen Budapest felé sem, a vidéki városokkal pedig még roszszabb a kapcsolata. A háború alatt a német hadseregnek az egyik főfészke volt, a háború után pedig orosz körzeti parancsnokság székhelye, erős repülőtámaszpont s a bakony-balatoni rakétaállomások egyik sarkalatos pontja. Nem csoda, hogy a város arculatában elhanyagolt, kopott és már közel sem az a kedves barokk-hangulatu

kisváros, amely volt a két háború között vagy ezt megelőzően, amikor még Kosztolányi Móric honvédéi énekelték, hogy Söprik a pápai utcát......”. (1)

A város változatos történelme is földrajzi helyzetének a függvénye. Eredetileg a Pápa-családé, majd a Garayak kapják meg Zsigmond királytól, aki 1401-ben országgyűlést is tart Pápán s innen hirdeti ki kegyelmi rendeletét azoknak a magyar uraknak, akik őt Siklós várában fogságba ejtették. A Garayak kihaltával a Zápolyák kapják meg, akik Mátyás királynak a kedves emberei. A mohácsi csata utáni felfordulásban Ferdinánd király kezére kerül, aki viszont egyik hívének és tanácsadójának, bethlenfalvi Thurzó Eleknek adja, majd ót máshol kielégítvén, végleges birtokul enyingi Török Bálintnak adja hűséges hadi szolgálataiért. A másfél százados török uralom idején Pápa igen jelentős szerepet játszik: nemcsak az egész vidéknek közigazgatási középpontja, hanem a dunántúli főkapitányság székhelye is, megerősített várát a török csupán négy esztendőn keresztül képes tartani. Az enyingi Török-család 1618-ban leányágra maradván, Pápa városa beházasodás révén a Nyáry-családra száll át, majd 1627-ben pedig Nyáry Krisztina kezével Esterhágy Miklós grófra és örököseire. Ettől kezdve több mint háromszáz éven át az Esterházy-család birtokolja Pápát és környékét egészen 1945-ig.

A XIX. század első fele hazánkban a reformkorszak ideje, ez a kisipar virágkora Pápán: 120 csapó, 80 irhás, 70 szűcs, 20 varga és 10 posztókészitő dolgozik a városban a legények százaival. Az uj iparok mind meghonosodnak Pápán: igy a bábsütők, a kékfestők, a gombkötők, a pipakészitők, a fésücsinálók, a csutorakészitők, a posztónyirók és a tímárok mestersége. Mindezeknek az emlékét még ma is őrzik Pápán az utcanevek, a címeres és cégtáblás házak és egyéb maradványok. A pápai kézműipar azonban, amely csak emberi és vizi energiával dolgozott, nem tud hosszú ideig versenyezni a gyárral, amely gőzhajtáson alapul. A gőz előállításához szükséges szenet azonban Pápa városa hosszú időn át nem tudja megszerezni, mert nincsen vasútja: a győr-szombathelyi fővonal csak 1871-ben épül meg, az ennél sokkal fontosabb pápa-bánhidai vonal pedig csak 1902- ben. Ezért a város fontosabb gyártelepei — a dohánygyár, a szövőgyár, a téglagyárak és a két papírgyár — csak a századforduló körül létesülnek. Pápa lemaradása az iparban hátrányos volt a város általános fejlődésére is, amit leginkább a lakosság számának megmerevedésében mutatkozik meg. Mig Szombathely lakossága száz év alatt hatszorosára, Soproné háromszorosára, Győré kétszeresére emelkedett, addig Pá18