Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-07-01 / 7-8. szám

dalokat nem ismerik, nem akarják megis­merni, önként kizárják magukat a nemzet nagy közösségéből...... Zenei köztudatunk akkor lesz, mikor a 8. millió is magáévá teszi a 7 millió magyar zenei érzését, amire ma még idegenkedve néz. A magyar nyelv itt ezekben a dalokban éli a maga életét. A romlásnak indult magyar nyelvérzék uj erőre kap a velük való foglalkozástól...... Hivatása és élete Kodályt egy meghason­­lott, tragikus világba állította. Ebben a vi­lágban hamarosan ráeszmélt a lelkében élő egybeforrasztó összefogó erőkre. Egyénisé­gének ebből a felfokozott tudatából szár­maznak zenéjének hősies, szinte prófétikus vonásai, amelyek legmegrázóbban a Psal­­mus-ban tárulnak elénk. A legkisebb részletekre is szeretettel ügyel. Állandóan csiszol minden apróságot. Kis motívumok­ból valóságos zenei mikrokozmoszt épit. Ze­néjében az egész magyar történelem elvo­nul előttünk. Szinte látjuk a magyar múlt dicsőséges és sötét képeit. Feldúlt ott­honokat, felperzselt falvakat a török idők­ből. Fogságban szenvedő, honvágytól gyöt­rődő vitézeket. Látjuk a győztes, vagy meg­­hajszolt kurucokat. Mulatozó cimborákat, vagy magányos bujdosókat, kóbor lantoso­kat. Egyszer félelmetes, jajgató tömegek kórusa zendül fel, majd Istent idéző, dia­dalmas menetek vonulnak el előttünk. Kodály mély, egyéni érzemelvilága leg­jobban müdalaiban nyilvánul meg. Benső­séges mély lira jellemzi ezeket a dalokat. Elénk idézi az otthoni tájat, a virágoktól tarka mezőt, a sötétlő erdőt, patak csobo­gását, esőcseppek kopogását, szél zúgását, ragyogó hajnalokat és mélabus alkonyokat. Az ezekben a dalokban minden szólam el­jut az emberek szivéhez. Minden dallam megeleveníti az emberi életet. A Székely keserves, Marosszéki táncok, Székely fonó valóságos hősköltemények. A magyar zene „naiv eposzát" teremtette meg ezzel. Szabolcsi zenetörténész írja Kodályról: „Kodály tragikus sorsú nép fia — maga is tragikus árnyakat hordoz lelkében: ele­venen buzog benne az őserejü humor kia­padhatatlan, megfiatalító forrása is, — de alapjában viharos, emésztő lángban lobogó költőiélek, telve szenvedélyes, forró lírával, sötéten izzó, drámai viziókkal, nemesen férfias melankóliával. Magányos poéta, ki azonban álomvilágának alakjaiból hatal­mas, ezer gyökérszállal a valóságos életbe kapcsolódó világot teremtett magának s eb­ben a világban lelke immár korlátlan sza­badsággal bontakozik ki. Ezért minden bel­ső mozgalmassága mellett is van ebben a művészetben valami nagyvonalú, monumen­tális nyugalom, az alkotásnak emelkedett, élet és művészet egységéből fakadt s ezért a legnagyobb géniuszokra emlékeztető biz­tonsága, melynek mai kísérletező korunk­ban nem találjuk mását." + Az ellenségről. Vannak közömbösek, a barátok, az ellenfelek, akik valamely eszme, vagy meggyőződés, vagy érdek­parancsszavára harcolnak ellened. Ez az emberi élet rendje, csak igy van szép feszültsége az életnek: — barátok és ellenfelek között, a közömbösök nagy tömegében. S aztán van az — ellen­ség. Nem ellenfél ö, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, —- ahogy ö is tud felöled, noha az élet, a pálya semmilyen terüle­tén nem keresztezted út­ját. Gyűlöl téged, kenye­redre, életedre tör: — soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és ke­resitek egymást. Mit is tehetsz ellene? Mindenekelőtt iparkodj megérteni. Ö az ellensúly életedben. Máskülömben suta és balog lenne életed küzdelme. Szükséged van rá. Le kell győznöd ma­gad, hogy őt legyőzhesd. Meg kell ismerned az iga­zságot, hogy igazad legyen vele szemben. Jobbnak kell lenned, mert ö gonosz­nak hisz és hirdet téged. Isten őt jelölte ki társadul a földön. Közös vállakó­zásotok van, mint a bajví­vóknak! Ne döfd le idő előtt; — egyáltalán ne döfd le. Ö tanít meg élni, har­colni, védekezni. Tudjad, hogy szükséged van reá! Márai Sándor. Az egészséqröl és az igazságról. Amikor betegség kör­nyékez, igen nagy erővel és akarattal egyideig még ur maradhatsz a nyavalya fölött. Az elején. Mikor még csak lopakodik kö­rülötted a végzet. Mére­geti erőidet, mint a küzdő az ellenfelet. Ha ilyenkor nagyon odafigyelsz, na­gyon erős vagy, igaz ren­det tartasz lelkedben, dol­gaidban, — az egészség: igazság — talán te ma­radsz a párharc kezdeti idejében az erősebb. Egészségesnek maradni annyi, — mint tiszteséges­­nek és igazságosnak ma­radni. Márai Sándor. 6

Next

/
Thumbnails
Contents