Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-07-01 / 7-8. szám
Mécs László: TE GONDOLKOZZÁL BENNEM ISTENEM! Az anyag nyers és bűnös és gonosz s mégis mily szépek kristályaid és vizeid, amik szemünk előtt válnak jéggé, felhővé, szivárvánnyá és érceid, amikből még soha nem formálódott kard a föld alatt, mert Te alakulsz bennük, Istenem! A csúnya hernyó is milyen művész, mikor lepkévé álmodja magát a bábban! És aprócska méheid mily mérnökök, az államrendszerük évezredekre szóló műremek s egy méh sem rombolt eddig sejteket, mivel Te élsz, Te alkotsz bennük Isten! Delejtü szivü kis madaraid Délafrikából hazaszállanak. Napod, e nagy koponya, életet sugároz ránk, nem rongy elméletet s az üstökös is, e zord kozmikus szegénylegény, szabályosan kereng, mert szent törvényed lappang mindenikben. De mink, a mindenség legszomorubb fajzatja, mindent csak beszennyezünk...... A földben ércet leltünk, sok csodát: s az aranyunkból Arany Borjú lett, a vasból kard, nyil, gyilkos penna, tor, repülőgépünk bombapósta lett. Az ember rossz, mert ember-agy vezérli. A legnagyobb lett köztünk mindig az, ki legtöbb embert ölt meg közülünk, akár önzésből, akár a Közért. Ó Dzsingisz kán, te eszes sáska ember, Napóleon, gloire-os hazafi s hullák hegycsúcsán trónoló Lenin, mondjátok meg, mi volt végcélotok? Tudósaink végcélja: a Nihil, Vegyészeink végcélje: a Halál, Vezéreink végcélja: Pusztulás. Uj Napot hoznak; napból vér csorog. Uj délibábot hoznak: vér csorog. Az ember bus tragédiája az, hogy az agyában önmaga lakik! Vedd vissza vésztelt szabadságomat s Te gondolkozzál bennem Istenem: legyek szabályos, mint kristályaid, alkossak, gyűjtsék, mint a méheid, legyek szivárvány, melynek harmat-leikén a hit kristálylik, mint a jég a vízben s delejtüs fecske-szivvel Rád találjak! kari elképzelés. Ezekkel a gyermekkórusokkal, mintha a renaissance-kori remek olasz és flamand énekkari kultúra kelt volna uj életre. És ez az újjáéledés nem a győztes nyugati államokban, hanem a Trianonban megcsonkított agyontiport kis Magyarországban történt. Ez is bizonyítja a magyar kulturfölényt. Kodály művészete uj irányba terelődik. Már zenei pályája kezdetén is vonzódott a vokális zenéhez, de mostantól kezdve minden erejével a magyar énekkaii kultúra virágbaszökkenésén fárad. Mintha most ismerné meg igazán hivatását. Csodálatos népszerűséget szerzett művészetének ez a periódusa. Női karra is ir, de keveset. A férfikarokat lebecsüli. A 60-70 éves férfikarnak nincs mivel dicsekednie, inkább szégyenkeznie kellene, hogy még mindig nem tudott vegyeskarrá teljesedni, mert a jó zeneirodalom java vegyeskarra van írva és lesz ezután is: — irja Kodály. És érdekes, éppen ő, aki állandóan ostorozza a régi dalárda szellemét, virágoztatja fel férfikari irodalmunkat. Megmutatja a határozott utat, amelyen a férfikarnak haladnia kell. Első férfi kórusai: a Bordal és a Mulató Gald. Később: a Karádi nóták, Katonadal, Petőfi kórus, Isten csodája, hogy még áll hazánk stb. Mélyhatásu vegyeskari müvei: Akik mindig elkésnek, Öregek, Jézus és a kufárok, Székely keserves, Molnár Anna székely ballada, Norvég lányok, A Petőfi szövegre komponált Csatadal, melyet kettős karra irt. Kodály már ifjúkorában egészen uj hangot szólaltat meg müveiben. Ez a hang lényegesen különbözik az egykorú müzene magyaros hangjától, ösztönösen megtalálja a még virágzó népies zene keverékstilusában azokat az elemeket, amelyek az ősi. nagystílű népzene világához legközelebb állottak. Ami Kodály zenéjében népi, az már nem exotikum, nem is hazafias tendencia. Ezeknél sokkal több: egy magyar géniusz egyéniségének természetes megnyilatkozása. Már 1930-ban azt irja Kodály: „Közönséges tévedés, hogy a földműves nép dalai csak az ő sajátos, szűk érzésvilágát tükrözik. Az igazság az, hogy a földműves nép közt fennmaradt dalok java, valamikor az egész magyarság tulajdona volt. Akik e 5
