Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6. szám
magának. — De az is nagyon kockázatos volna.” Elindult visszafelé a csónak farába négykézláb, gondosan ügyelve, hogy meg ne rántsa a halat. „Lehet, hogy félig-meddig ő is alszik — gondolta. — De nem akarom, hogy pihenjen. Vontatnia kell a csónakot, amíg bele nem pusztul.” Bal kezével leszorította a vállára a kötelet, s a jobb kezével kihúzta a kését a tokjából. A csillagok már fényesen ragyogtak, úgyhogy tisztán látta a delfint. Beledöfte a kést a fejébe, s kihúzta az ülés alól. Fél lábával rálépett a halra, aztán gyorsan felhasitotta, a farka aljától az alsó állkapcsáig. Letette a kést, jobb kezével kibelezte a halat, kitisztogatta alaposan, a kopoltyuit is kiszedte. De a hal belét nehéznek, csúszósnak érezte a kezében és felhasitotta. Két repülőhal volt benne. Mind a kettő friss volt és kemény; lerakta őket egymás mellé, a belet és a kopoltyukat pedig behajitotta a tengerbe a csónak farából. Ahogy elsüllyedtek, csillámló, fénylő nyomot hagytak maguk után a vízben. A delfin hideg volt és a csillagfénynél most beteges, szürkésfehér színűnek látszott. Az öreg halász rátette a lábát a hal fejére és lenyúzta az egyik oldalát. Aztán megfordította és lenyúzta a másik oldalát, majd mind a két feléről levágta a húst, a fejétől a farkáig. A maradékot kidobta a csónakból és utána nézett, hogy örvénylik-e valahol a viz. De csak a halcsontok lassú elmerülése fénylett a vízben. Megfordult, a két repülőhalat betette a két szálkátlan halszelet közé, a kését is visszadugta a tokjába, aztán lassan visszakecmergett a csónak orrába. A háta előregörnyedt, mert nyomta lefelé a kötél súlya, jobb kezében pedig a halakat vitte. A csónak orrában lerakta a deszkákra a két halszeletet, melléjük pedig a két repülőhalat. Azután eligazította a vállán a zsinórt, hogy megint egy uj helyre kerüljön, s ismét a csónak peremére fektetett bal kezébe fogta. Aztán kihajolt a csónakból, hogy megmossa a repülőhalakat a vízben, s közben figyelte a kezének áramló viz sebességét. A keze fosz. foreszkált a hal pikkelyezésétől, s figyelte az áramlás sebességét. Az áramlás most nem volt olyan erős, mint eddig. A tenyere élét odadörzsölte a csónak oldalához. Csillámló részecskék váltak le róla és kezdtek úszni lassan hátrafelé. — Vagy elfáradt már, vagy pihenőt tart — mondta az öreg halász. — No, essünk túl a delfin-evésen, aztán pihenjünk: és próbáljunk aludni egy kicsit. Az egyre hüvösödő éjszakában, a csillagok alatt, nekifogott a delfinnek s meg is ette az egyik szelet felét, meg az egyik kibelezett és levágott fejű repülőhalat. Milyen felséges étel a delfin rendesen megsütve - mondta. — És milyen nyomorúságos így nyersen. Soha többé nem ülök csónakba só vagy citrom nélkül. „Ha lett volna egy kis eszem, vizet fröcskölök a csónak orrába egész nap. Szépen rászáradt volna, és most összevakarhatnék magamnak egy kis sót — gondolta. — Igaz ugyan, hogy a delfint csak estefelé fogtam, majdnem alkonyaikor. Mégis hiba volt, gondolnom kellett volna rá előre. No de egész jól elrágtam és nem is émelygek tőle.“ Kelet felől kezdett beborulni az ég, s az ismerős csillagok egymás után kialudtak. Most olyan volt, mintha nagy felhők meredek hegyszorosába ért volna, s a szél is elállt. — Három-négy nap múlva itt a rossz idő — mondta. — De ba éjszaka még nem, se holnap. No, helyezkedj el, öreg, és próbálj egy kicsit aludni, amig a hal nyugton van és egyenletesen húz. Jobb kezében szorosan fogta a kötelet, aztán felhúzta a combját a jobb kezéhez, és teljes súlyával ránehezedett a csónak padlátára. A zsinórt egy kicsit lejjebb tolta a vállán és a bal kezét nekifeszitette. „Jobb kézzel bírom tartani, ha a ballal kifeszitem — gondolta. — Ha álmomban elernyedne a jobb kezem, a bal majd fölébreszt, amikor a zsinór kiszabadul és csúszni kezd. Szegény jobb kezem, neki rossz sora van. De hát ő már megszokta a gyötrelmeket. Ha csak egy félórát is tudok aludni, vagy akár csak húsz percet, az is jó.“ Összehuzódzkodva ráfeküdt a kötélre, az egész testsúlyával rányomta magát a jobb kezére, s már aludt is. Nem oroszlánokról álmodott, hanem az oroszlánok helyett egy nagy csapat delfinről, amelyek nyolc-tiz mérföld hosszú rajban úsztak, s éppen a párzási idejük volt, nagyokat ugrottak a levegőbe és ugyanoda estek vissza a parti vízben, ahonnét felugrottak. Később azt álmodta, hogy a kunyhójában alszik a faluban, és északi szél fuj, és nagyon fázik, és a jobb karja egészen elzsibbadt, mert a vánkos helyett a jobb karjára tette a fejét. Aztán álmodni kezdett a hosszú, sárga, parti fövenyről és látta, ahogy a korai szürkületben lejött a partra az első oroszlán, s jöttek utána a többiek is mind, ő pedig a hajóról nézte, amely ott horgonyzott a könnyű esti ellenszélben, állát a hajóorr peremének támasztotta és várta, hogy jön-e még több oroszlán, s nagyon jól érezte magát. A hold közben már rég feljött, de Santiago csak aludt tovább, a hal kitartóan húzta a csónakot, és hajóztak lassan a felhők alá, egy nagy felhő-alagutba. Arra riadt fel, hogy a jobb keze egy nagyot rándul, az ökle az arcához verődik, és a zsinór fut kifelé a kezéből, égeti, horzsolja a tenyerét. A bal kezével hamarjában tehetetlen volt, a jobbal azonban teljes erejéből fékezni kezdte a zsinórt, amely sebesen pergett lefelé. Végre aztán sikerült megtalálnia bal 30
