Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6. szám
GENEZIS — Zapati Mukerdschi — Z. Mukerdsch, 36 éves bengáli asszony, két gyermek anyja, békebiró Dschamschepurban, a modern indiai irodalom egyik legtehetségesebb elbeszélője. Kimondott balszerencse kisér, gondolta Ramu magában, hogy ilyen düledezett házba kell betörnöm! Az épület valójában nem is volt oly ósdi, inkább kora koptatta le róla fényt és szint, a szegénység szolgáltatta ki a falakat szél meg eső ostromának. Ramunak vigyáznia kellett, mert rendszerint galambok tanyáztak az ilyen romladozó tetőgerendák közt, s ha az ember felriasztja őket, szárnycsapkodásuk, turbékolásuk felhívhatja a bennlakók figyelmét. Ramu felmászott a penésszel fedett ereszen, magasabbra, mindig magasabbra, mig elérte a kis, rácsozaílan ablakot. Gyűlölte az ilyen ablakokat, a vasrácsok átreszelése munkájához tartozott, melyet a mester minden büszkeségével szeretett. Kényelmes rablások, mint ez itten, az előreláthatólag szegényes zsákmány minden örömét elvették. Nem mintha a betörő életét szórakozásnak tartotta volna, kötelesség volt sokkal inkább, apától, nagybátyától ünnepélyesen örökölt hagyaték. S Ramu remélt, egész szivéből remélte, hogy a buta lány, akit szeretett, végre beleegyezik, hozzá költözik és fiugyereket ajádékoz neki, betörőt nevelhet belőle, ügyesebbet, mint ő, vagy akár apja volt. De ez az álom nem volt oly könnyen megvalósítható, mert a legkedvesebb lénynek — Ramu a megnemértés minden dühével gondolt rá — saját elképzelései voltak a jövőt illetően, egész buta elképzelései. Szégyengyalázat volt számára, hogy Ramu betörő és tulajdon apja rabló. Ez az őrült Visakha azt kivánta, hogy mindent adjon fel! Jaj, Kali- Anya, mi minden is megy végbe ilyen buta fehérnépek agyában! Hisz úgy élne akkor, mint egy papagáj a kalitkájában! Ramu megborzongott. Maga a puszta gondolat, hogy feladja eddig életét, is borzalmas volt; mit számit a fegyház fenyegetése, még ha az ember oly buta is, hogy rajtacsiphetik. S ez is csak tekintélyét emelné. Nagybátyja hét szigorított évet ült le, de mikor szabadon engedték, teste acélból volt és egyik cellatar sá tói sokkal jobb betöréstechnikát tanult. Az apa balvállán golyó ment keresztül, mikor az öreg Maharani ékszereit hozta haza; Ramu még élénken emlékezett anyja büszkeségtől csillogó szemére, ahogy olajjal kenegette a sebet. Ostoba leány ez a Visakha, gondolta magában, s megint erőt vett rajta az elkeseredés, mert oly csábitó volt elkeserítő makacssága mellett. Betörőhöz nem megy hozzá! Haha! Most azonban az előtte lévő ajtóra kellett figyelmét összpontosítania. Miután egy fürdőszobában volt, ez bizonyára a hálóba vezetett. Évek tapasztalata megismertette vele régimódi nagy házak építészeti berendezését. Az ilyen elszegényedett régi családok megmaradt értéktárgyaikat rendszerint a hálószobában tartották, egy vaskazettában, valószínűleg az otromba nagy ágy alatt. Átkozottul kényelmetlen, ha igy van! Visszaszorított lélegzettel kukucskált a kulcslyukon keresztül. Aztán — hirtelen! — az éjféli csend megszakadt, egy, két, három kiáltás, a legborzalmasabb, mit eddig asszony torkából hallott! Ramu, kővé meredten figyelt. Még soha nem hallott ki emberi hangból ekkora fájdalmat, pedig sokszor hallotta már megkínzott, fájdalomtól gyötört férfiak jajgatását. De hogy egy asszony igy kiáltson, igy tudjon kiáltani, ez megbénította, térdei megroggyantak, megremegett bensejében a gondolattól, hogy még egyszer megismétlődheitk. S az üvöltés megint felhangzott, úgy szólt most, mintha hétezer démon rángatná vad örömben darabokra az asszony testét. Ramu óriás, olajos kezével megmarkolta a kilincset: viszsza kellett térnie, el innét, el ettől a kísérteties asszonyhangtól! A betörőszerszámokat rejtő zsákot felakasztotta a félig pőre testét övező kötélre Ebben a percben valaki feltépte az ajtó; a hirtelen fényben sovány fiatal leányt látott meg. Késő volt már az ereszen leereszkednie. Egy szempillantásra némán álltak egymással szemben, a betörő piszkos, sötét alakja, elfogadását megnehezítő olajos felsőtestével és a fiatal lány sáriban, meglepetéstől tágíanyilt szemekkel. S akkor a szoba belsejéből megint felhangzott az a borzalmas, kínos kiáltás, ezúttal oly félelmetesen, hogy Ramu rekedten hörgött fel: “Mi ez?” A lányka, ki mosdótálat tartott a kezében, felvilágositotta: “A testvérem. Első gyerekét hozza a világra, s rajtam kívül nincs senki a házban.” Alig tudta torkán a szavakat kipréselni, de aztán egy nagyot lélegzett, s ugyanazon a hangon folytatta: “Szóval maga betörő és lopni jött?” “Van-e valami a házban, testvér”, szólt Ramu, akinek volt humorérzéke, “amit eriemes volna elvinnem?” Talán Ramu tréfáskozó felelete, talán csati az emberi segédlet feltétlen szükségessege. legyen az akár egy félmeztelen betörőé is, mondatták a lánnyal: “Hagyjuk most ezt. Tüzet rakni bizonyára tud, jöjjön gyorsan, nagyon gyorsan, s tegye meg! Nincs veszteni való időnk, különben meghal a nővérem. S aztán fusson az orvosért, nincs messze, mert, tudja, kikapcsolták a telefonunkat, amióta nem fizetjük a számlát.” 21
