Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-06-01 / 6. szám

futott, ez elvesztette a háborút. S mégis, látod: nem veszteite el. Mert ott ült egy asztalnál vele és politizáltak. A báró ököllel ütötte az asztalt, amikor haragba jött és szidta a császárt. Utána összekoccantották a poharaikat. Vadászaton a parasztok gúnyolták a háta megett, mert tudták, hogy osztrák. S elnéztek fölötte. De amikor elutazott tőlünk, én ott álltam a kapuban. És amikor mellettem elment, borravalót adott. Két forintot.

Beértek Disznajóba. Kutyák szaladtak ugatva a szán mellett.

— Hát ezért látod — sóhajtott az öreg — ezért vesztettem el én a háborút, egyedül csak én, más senki.

A leány nem sokat értett ebből a beszédből, de megérezte a szavak mögül a gyászt és elszomorodott. Az utcán emberek nyüzsögtek, szánok állták el az utat. A piac feketén mozgott, mint egy roppant hangyaboly.

— Mi van itt? — ijedt meg a leány.

— Hetivásár -— felelte az öreg s előre szólt a kocsisnak — állj be valahova oldalt.

A szán bekanyarodott a piac mögé s egy kerítés alatt megállt. Az öreg kimászott a bunda alól.

— Egy kis dolgom van a kupecekkel — mondta — körülnézhetsz addig te is. Úgy egy óra múlva tovább megyünk.

Azzal elmerült a tömegben. Rengeteg ember volt. Hangosak voltak, hadonásztak, lökdösték egymást. Marhák bőgtek, disznók röfögtek. A kocsis rádobta a bundatakarót a lovakra s leállt beszélgetni valami emberekkel.

Nucza is kimászott a szánból. Először az embereket hallgatta, akik disznóra, marhára alkudoztak, aztán sátrakat látott meg a piacon és feléjük húzódott. Csodálatos holmik voltak ezekben a sátrakban. Csillogó láncocskák, fényes karikák, színes pántlikák, kis tükrök és ezer mindenféle apróság. Kiváncsi szemmel nézegette a sok.furcsa holmit. Egy másik sátorban kalácsot árultak. Egy harmadikban bocskort, egy negyedikben bőrös ködmönöket.

Az utolsó sátor mellett vénséges vén cigányasszony kuporgott egy zsúp szalmán. Nehány ember állt körülötte, többnyire asszonyok és figyelték, hogy mit mond. A cigányasszony egy pirosarcu legénynek a kezét fogta és a tenyerét nézte.

— Sok pénz áll a házhoz — hallotta a cigányasszony száraz, érdes hangját — és egy szőke leány szeretettel a szivében. De egy barna ember bajt kovácsol s mellette egy fekete asszony veszedelem. Ügyelni -kell a vízre, mert a viz ellensége ennek a kéznek...

— A pénzről beszéljen, öreganyám — mondotta vigyorogva a legény.

— Sok pénz áll a házhoz — ismételte a cigányné és háromszor maga elé köpött — szerencsés kéz, szerencsés vásár. Phü, phü. Tíz krajcárt kérek.

A legény nevetett, odalökte a pénzt és odébb ment. Egy idősebb asszony, selyemszinü fekete kendővel a fején, nyújtotta a tenyerét.

— Mondjon nekem is.

— Jaj lelkem, sok vidámság, pénz, gazdag öregség! Egy kis baj a tűz körül, de nem nagy baj. A gazdagság biztos!

Aztán még sokak nyújtották a tenyerüket és mindegyiknek mondott valamit a cigányasszony. Pénzt, szerencsés vásárt, hosszú életet, mindent, amiről szívesen hallanak az emberek. Néha egy kis rosszat is, de csak egészen keveset, hogy annál hitelesebb legyen a jó.

Nucza csodálkozástól kimeredt szemmel hallgatta a jóslást, aztán egyszerre csak kitört belőle a nevetés. Az emberek reá néztek.

— Mit nevetsz, te? — kérdezte egy asszony.

Arany János:

E P I L OG U 5

Az életet már megjártam, Többnyire csak gyalog jártam,

Gyalog bizon'.......

Legföljebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelkem!

Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel, Hetyke úrral, cifra nővel:

Hogy’ áll orra Az ut szélin baktatóra.

Ha egy úri ló-csiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, —

Félre álltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve,

Megvolt szivem minden kedve.

Az életet, im, megjártam;

Nem azt adott, amit vártam: Néha többet,

Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,

S több a hir-név, mint az érdem: Nagyra vágyva,

Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek — Tudom, boldognak is vélnek:

S boldogságot Irigy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely Fölemészt: az örök kétely;

S pályám bére Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt (még!.......

Mily kevés, amit beválték

Félbe’-szerbe’, (be!.......

S hány reményem hagyott cser-Az életet már megjártam:

Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta,

Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat. Kértem kérve:

S ő halasztá évrül-éVre.

\7