Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-06-01 / 6. szám

Hova lettek a zsandárok?

Egy alföldi városban feltűnt a fiatal Ferenc József császár előtt hogy oly kevés a csendőr az előtte tisztelgő hatóságok közt. Ez iránt kérdést intézett a bíróhoz :

— Volt itt több is, felséges uram, — felelte a biró, — de a többit agyonvertük.

A magyar természete.

— Puhára főzzük majd a magyart! — mondta Deák Ferencnek a provizórium napjaiban egy osztrák.

— Tudja meg az ur — válaszolt Deák, — hogy a magyar ember természete olyan, mint a tojásé: mentül tovább fői, annál keményebb lesz.

Széchenyi és a dobi deputáció.

Mikor Széchenyi az első gőzhajó-utat tette a Tiszán, Szabolcs megye küldöttsége Dobnál nagy dáridóval fogadta.

Amint a hajóból kiszállott, mosolyogva kérdezte az uraktól:

— Nos, hogy tetszik a hajó?

Azt várta talán, hogy elragadtatással szólnak a forgalom élénküléséről, a közlekedés emelkedéséről, vagy a technika vívmányairól, de kérdésére mély csend következett.

Végre egy öreg táblabiró megszólalt:

— A kereki úgy kapari a vizet, mint a kutya.

*

Állatkertben.

Nellike az állatkertben sétál a mamájával és meglátja a tevét. Összecsapja a kezeit és felkiált:

— Nézd, Mami, ezt a szegény állatot hogy elverték a rossz emberek!

— Hol van a báró? — kérdezett meg végül is egy arra szaladót.

— Még nem kelt föl te bolond, mit gondolsz! — mordult rá az és tovább szaladt.

— Várj egy kicsit, nem lesz semmi bajod — lökte oda egy másik.

És Nucza várt. Nekitámasztotta a hátát a falnak, szemben a nappal, elővette a tarisznyából a puliszkát és lassan eddegélni kezdett. Később nagy tálakon mindenféle ételeket vittek föl a lépcsőn, fehérkeztyüs, cifraruhás emberek. Aztán sok idő múlva egy feketeruhás asszony jelent meg a lépcső tetején és pattogó hangon parancsokat osztott.

— A báróné — súgta ijedten valaki.

Nucza eltette a maradék puliszkát, megtörülte a száját, hona alá szorította a hosszunyelü baltát és megindult a lépcső felé. Fölment a széles kőlépcsőn, egyenesen a feketeruhás asszonyhoz s megállt előtte. Az még mindig osztogatta a parancsokat odafönt. Inasok, kocsisok, szakácsok, komornák, kukták s mindenféle hivatalbeli népek némán álltak lent és hallgatták. Nehányan meglátták a baltás idegen leányt fölmenni a lépcsőn s elképedve mordultak reá.

— Mit akarsz itt? Bolond vagy? Hova mégy?

De Nucza csak ment. Megállt a lépcső tetejében az aszszony előtt és várt. Az egy idő múlva abba hagyta a parancsolást és csudálkozva nézett a baltás leányra.

— Hát te ki vagy? —- kérdezte szigorúan.

— Nucza vagyok, az Urszuból — felelte a leány.

— S mitt akarsz itt?

— A báróval van dolgom.

Az idős, szigorú asszony szúrós szemekkel nézett végig rajta.

— Mi dolgod van?

— Igazság kell! — mondotta a leány és fölvetette a fejét.

— Az bizony kell — felelte a szigorú asszony és bólintott. Aztán rászólt egy fehérkeztyüs lézengőre — hívd ki a bárót.

— Igenis, mindjárt — felelte az, egy tállal a kezében.

— Ebben a minutumban! — ripakodott reá a báróné.

Az inas sietve letette a tálat a lépcső korlátjára és elsirült.

— Ti pedig mit bámultok itt — riadt a báróné a lenti lézengőkre — soha sem láttatok még leánykát? Végezzétek a dolgotokat!

Aztán újra a leányhoz fordult.

— A havasból vagy?

— Igen.

— Mért küldtek téged? Mért nem jött apád, ha dolga van?

— Egyedül vagyok — felelte Nucza egyszerűen — senki sem küldött. Senki sincs otthon, csak egy beteg kutya.

Akkor lépett ki a báró az ajtón. Vadászruha volt rajta, őszülő szakálla fölött szelíden néztek a szemei.

— Ki keres engem?

— Ez a gyermek itt — mondotta a báróné.

A báró ránézett a leánykára.-— Mintha már láttalak volna valahol — mondta.

— Az Urszuban lakom. Abban a házban tudja, ősszel pénzt adott!

A báró elgondolkodva nézett maga elé.

— Az Urszuban, azt mondod? Abban a kerek házban?

— Igen, igen!

— Valami baj van?

S a leány elmondott mindent. Nem kereste és nem válogatta a szavakat. Elmondott mindent úgy, ahogy jött. Az őzzel, a kutyával, a mérnökkel az állatokkal. A baltát is el-14