Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Jean Paul Sartre: VÉGE A JÁTÉKNAK (Folytatás) A szoba Stanislas utcában Végre kinyílik az ajtó. A küszöbön egy ingujjas férfi áll és a nadrágja ővét csukja be. Összevont szemöldökkel néz Pierrere és fenyegetve mondja: — Mondja, magának talán élvezet betörni az ajtókat? Pierre szó nélkül benyomul a szobába Évelői követve, aki kézenfogva vezeti a kislányt. Pierre és Eve belépnek a szobába, ahol a szegénységet és nyomort egyenesen szagolni :ehet. A falnál egy feldúlt ágy. Ennek a lábánál így kis gyerekágy. A sarokban gáztűzhely, egy öblítő vödörrel. Az asztalon egy félig ires borosüveg és piszkos tányérok, poharak. A halott felesége az ágyon ül és éppen a vékony, piszkos pongyoláját gombolja össze. Zavarban van, de egyúttal fölényes. Pierre megkérdi: — Maga Madame Astruc? — Igen. — És ez itt a maga lánya? — kérdi most Ive, rámutatva a gyerekre. A férfi közben becsukta az ajtót és a szoba közepére az asszony mellé helyezkedik, ö felel helyette: — Van valami közük ehhez? — Talán, — válaszolja Pierre szárazon; majd ismét az asszony felé fordul. — Azt kérdezték magától, hogy ez a maga lánya-e? — Igen, és ... ? — Miért volt a lépcsőházban? — kérdezi Eve. — Hallja csak kisasszony, én nem kérdezem magától, hogy ki fizette magának ezt a bundát. De ha az embernek csak egy szobája van, igy időnként ki kell tenni a gyerekeket az ajtó elé. — Annál jobb, — válaszolja Eve, — ha maguknak útban van: mi ugyanis el akarjuk vinni. Mi az apjának a barátai vagyunk. Ezeknél a szavaknál a gyerek ragyogó szemekkel tekint fel Evere. — Mit elvinni? — kérdezi az asszony megdöbbentem — A kicsit, — biztosítja Eve. A férfi egy lépést közeledik és az ajtóra mutat: — Na, most pedig kifelé, mégpedig azonnal! Erre Pierre hevesen a férfi felé fordul. — Egy kicsit udvariasabban, barátom, — tanácsolja. — Természetesen megyünk, de a gyerekkel. — A gyerekkel? Vannak talán papírjaik? Eve a táskájában keres. Az asztalhoz lép és egy köteg bankjegyet rak rá. — Ilyenek, — szól, — ez nyilván elegendő? Egy szempillantásra mindketten, de elsősorban az asszony elnémulnak a megdöbbenéstől és szinte hipnotizálva bámulnak a köteg pénzre. A gyerek is az asztal felé hajol. A férfi nyeri vissza először a szavát. Durván ráordit a gyerekre: — Takarodj onnan! A gyerek egy ugrással Pierre lába; közé menekül, aki rögtön a karjába veszi. Ezalatt az asszony felveszi a pénzt és megszólal : — Hozzá ne nyúlj, Georges, ez a rendőrségre tartozik. — Persze, persze, — szól gúnyosan Pierre, —hozzátok csak a hekusokat. Aztán a férfi felé fordul, aki éppen elrakja a bankjegyeket. — El ne veszítsd őket. Fontos bizonyítékok, ha be akarsz minket árulni. Ezzel jelt ad Evenek és a gyerekkel együtt távoznak. Egy kertes ház egy elővárosban A kertkapunál Pierre és Eve mégegyszer visszafordulnak, és kedvesen mosolyogva integetnek vissza. Eve még kiált: — Viszontlátásra, Marie ■.. Fent, az ápolt kert végénél, a teraszon egy jóságos, megtermett asszony áll, és kézenfogva tartja a kis Mariét, akit időközben nyilván megfürdettek. A gyerek egy nagy fürdőlepedőbe van csavarva. A frissen mosott haiát egy szalag tartja össze. Nem engedi el az asszony kezét, és közben vadul, jóíkedvüen integet. — Viszontlátásra! A mozdulat által a fürdőlepedő leesik, és a gyerek teljesen meztelenül áll ott. A barátságos asszony mosolyogva emeli fel a lepedőt, és újra betakarja kedves mozdulattal a gyerek vállait. Eve és Pierre nevetnek, és egymásra néznek: — Legalább ez sikerült nekünk, — állapítja meg Eve. Kis megfontolás után folytatja: — Pierre, majd magunkhoz vesszük, ha minden jól megy. — Jól megy minden, — biztosítja Pierre. Belekarol, és taxihoz vezeti, amelyik a kapu előtt várakozik. A soffőr, mikor látja őket jönni, beindítja a motort. De Eve még egy pillanatra visszatartja kísérőjét, és belebeszél a levegőbe: — Ha maga most itt van, akkor meg lehet elégedve: a kislánya jó kezekben van. Mikor észreveszik a soffőr csodálkozó, sőt megdöbbent pillantását, jókedvűen egymásra néznek, és beszállnak a kocsiba. 25
