Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

Melyet ércsisakkal föd be;

Nem felel, csak egyszer-kétszer kiköhent az őszi ködbe.

,,Rossz idő van, édes apjok!

Nem tanácslom... hüs a reggel"

Mond az urhölgy és befordul.

S visszatér nagy köpönyeggel;

Várva, félve, tűrve, kérve Áll mögötte, hogy feladja:

De bosszúsan tiltja hátrább Könyökének mozdulatja.

,,Mire véljem, drága férjem?

Honnan e rossz kedve már ma?

Nem aludt jól? rosszul ébredt?

Kénye ellen volt a párna?

Én vetem fel, két kezemmel.

Én puhítom minden este —

Szól, s mint harmat gyenge füvön. Remeg a szép asszony teste.

Indul Pázmán, meg se állván Könnyes szemnek, rezgő szónak:

De nem mindjárt leli nyitját (Sarka felől) az ajtónak.

Néz utána egy-két percig Szegény ifjú asszony, Éva:

Úgy nevetne? s úgy meg sir. hogy!... Soha, soha ilyen tréfa.

A készenlétről.

S mert halandók vagyunk. — az emberi élet legnagyobb aiáudéka. hogy ezt a tényt minden nap egyszerűbbnek látjuk és tökéletesebben megértjük, — úgy kell rendezni köznapi eleiünket, mint aki készenlétben él. Mint Seneca mikor Neró uralkodik az Urbsban; mint a hölgyek és urak a Conciergerie pincéiben: mint minden ember, aki forradalomban él. Mert az élet forradalom. Néha különösen az; például a korszakban, melvet most élünk s mikor a tömegek ragadták magukhoz a vezetést.

Ezért Á JOUR kell élnünk. Mindennap válaszolni a világnak. levélben, érzéssel, vagy gondolattal. A kételyt, mely köznapjainkon felmerül, rögtön szemügyre venni; a kérdést ha lehet, minden erőnkkel megválaszolni; feladatunknak esedékes szakaszát megmunkálni és bevéjezni. A természet is Á ]OUR é'7 mindennap mindent feldolgoz. elintéz, befejez cs helyére tesz.

Mikor aztán a küszöbnél Azt se’ mondja: Isten áldjon. Vaskezére omlik a nő,

Csókkal hinti, hogy megálljon De az, fogja, visszadobja. Egyet mordul: „vissza, kígyó!” Ráfordítja a nagy kulcsot S öve mellé szúrja: igy jó!”

II.

Visegrádon a király van heverő sorral,

Nem komoly tanácsot ül, nem hadicselt forral, Nincsenek is ma körötte nagyszakállu vének:

De van öröm, hejjehuja, tánc. muzsika, ének.

Odamene jó lovag, bus-haragos Pázmány,

Lépte alatt nyög a föld, csikorog a márvány.

..Ki dörömböl? ki csörömpöl?” — Ismeri fölsége”. ..Kinek az a jó bora volt s nyalka felesége”.

„Nosza hamar, a bolond! ülj le ide, Rikkancs!

— Gondolom én, mi a baj, hol töri a bakkancs — Légy te király, én pedig egyszerű kiséret:

Mit te kiadsz, itt a szavam, álljon az Ítélet!”

Összeszedi a bolond sete-suta képét,

Úgy üli meg a király aranyos karszékét. — Odakünn az öreg. ha ki útját állja.

Kilenc szobán keresztül döfi, taszigálja.

Megkövetem a király fölséges személyét:

Nagy harag és nagy panasz nyomja szivem mélyét:

*

Arról, hoqv legokosabb egyedül maradni.

Mert ne számíts le senkire. M*r nem is vaqy hűséges munkádhoz, ha bárkire is számítasz. Már nem is véqzed eqcszen. feltétlenül, életre-halálra munkád, mellyel sorsod megbízott, ha bárkinek segítségét elfogadod. Nincs senki, aki segíthet Müveket. embereket. népeket utolsó nillanarhan nem védhet meg senki, csak a mü s az em her, a nén maaa. Ugyanaz az erő, mely meaalkot eav müvet, felépít eav életet, csak az tud meqvedeni is. Ezért legokosabb egyedül maradni. Aki igazán, elszántan maqánvos, aki lelke mélyén nem sinvli meq a magányt, csak ö erős. Nem szabad érzelmesnek lenni, sem reménykedni. A vénén mea kell halnod tudjad ezt. Mitől félsz hát? Mit is remélhetsz? Ha munkádhoz hűséges vaav, a halál sem tehet ellened semmit, amin a munkád tető alá nem hoztad. Ezt tudjad s maradj bátran magány:-;.

(Márai Sándor).

73