Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

Mandulavagy moqyorókifli.

Móra Ferenc:

A JÓ ISTEN KENYÉRSÜTÖGETÖJE

Egynegyed kg mandulát vagy mogyorót finomra őrölve, 112 kg törött cukrot, 1 {2 citrom reszelt héját és annyi tojásfehérjét, amely puha tésztaszerii — de nem folyékony — masszát ad, 114 óráig keverünk, 114 kg hámozott mandulát nedvesen vékony szeletekre vagy goromba darabokra vagdalunk, kissé megszáritjuk és 1 cm vastagságú rétegben gyúródeszkára helyezzük. Ezután a kész masszából a készítendő sütemény nagyságához mért darabokat szakitunk (ka n á 1 1 a 1), belehengergetjük egyenként a vágott mandulába és könnyű nyomással széles kiflialakokat formálunk. Ezután vajjal megkent és liszttel behintett pléhre helyezzük, a kifliket nem nagyon meleg kemencében körülbelül 114 óráig sütjük. Sütés után mindegyik darab közepét egy fözökanál nyelével kissé benyomjuk és világos baracklekvárra betöltjük ezt a kis mélyedést. Lehet kerek vagy ovális alakra is készíteni. A sütőből kivéve, azon melegen bekenjük a következő oldattal: Néhány kocka cukrot kevés vízzel addig főzzük, mig a két ujjunk közé vett csepp, ujjúnkat széthúzva, gyenge szálat ereszt. Ha kissé sűrűbb az oldat, kis vízzel hígítjuk, ha hig. tovább főzzük. A bekenéshez tollat, vagy ecsetet használunk.

Vaníliás

kifli csokoládémázzal.

Húsz deka vajat 25 deka liszttel. 10 deka mandulával és 7 deka cukorral összedolgozunk. Apró kifliket formálunk belőle, megsütjük őket és melegen behintjük vaníliás cukorral. Mikor már langyosak, föloldott csokoládé mártógyurmába (Tunkmasse( mártjuk mindegyiknek a kétkét csücskét.

Olga-csók.

Két tojás keményre vert habját félóráig keverjük 28 deka cukorral. Akkor hozzávegyitünk egy szelet reszelt csokoládét és 28 deka darált mogyorót. Kis csókokat formálunk belőle és lassú tűznél sütjük.

Nem szeretem a városi álmokat, amelyek a padló repedéseiből, a lehullott vakolat alól, a molyrágta függönyök közül kúsznak elő és szőrös hernyótestükkel, hosszú póklábukkal megmásszák az alvó emberek szivét és verejtékszaggal ébresztik föl áldozataikat.

Idekint az álmok pillangók, amelyek este nyíló virágok öléből szállnak ki, mécsvirágéból a fehérek, az égő szerelem virágaiból a pirosak, a hajnalicskáéból a kékek és a nenyuljhozzámokból a tarkák. Idekint az álmok mind virágszaguak és még a gyász-szöglenceknek is arannyal van beszegve a szárnyuk.

Az éjszaka álmomban otthon jártam a Daru-utcában. A házunkat éppen olyannak találtam, amilyen negyven esztendővel ezelőtt volt, még a kisajtaja is tárva-nyitva, ahogy szokott. Beteszem az ajtót, hogy a Szana kutya ki ne szökjön.

De megálljunk csak, a Szana már ki is szökött. Hiszen éppen azért mentem el hazulról, hogy a Szanát visszahívjam. Egész a kálváriáig kergettem, ott visszanézett és csak akkor vettem észre, hogy ez nem is a Szana kutya, hanem az édesapám perzsiasapkája, de úgy kell neki mondani, hogy Etel.

No, ezen majd nevet édesanyám, hogy a sapkát Etelnek hivják. De édesanyámat se találom sehol. Hova mehetett ilyen korán? Hiszen még csak félhat, a templomajtó sincs kinyitva. A szemüvege itt van az eperfán, az egyik ablaka ki van esve, erről ismerek rá, a másik ablakán meg egy piros csöpp van szivformában. No, ez meggylé. Megnyalom, hát sós és keserű. Vércsöpp. Ahogy az'ég felé fordítva nézem, mintha rózsaszín abrosszal volna betakarva az egész ég. Leülök a küszöbre, hogy soká nézhessem, mert nagyon szeretem a rózsaszínű eget.

Ahogy ott ülök, azt mondja a bőrnadrágos siket Draskóczy kapitány:

— Ne ülj a lábamra, te kis gyerek.

— Ráülök én, ha meg nem mondja, hogy hol van az édesanyám.

— Megmondom én fiam. Fönt van az égben.

— De énnekem el kell hozzá menni búcsúzni.

—- Hát eredj el hozzá.

— De hogy kell odamenni?

— Hát a hajnal hasadékán.

Mire kimondta, már fönt is jártam a mennyországban. Először azt hittem, hogy Makó, mert az egyik ház sarkán az volt a táblára írva: Paradicsom-utca. De aztán láttam, hogy még se az, mert itt a házak fejjel lefelé állnak, hogy a füst lefelé szálljon a kéményekből. Amire a földön azt mondják, hogy felhő, az a mennyország füstje.

Mit csináljak, merre menjek én itt? Egy juhászforma öreg ember jött velem szembe. Ejnye, honnan olyan ismerős ez nekem? Tudom már, a mesében ez őrzi az angyalbárányokat.

— Ugyan, bátyám-uram, nem tudja, hol lakik itt Móra Mártonná?

— A kenyérsütögető asszony?-— Az. Móra Mártonná Juhász Anna.

— Hát hogyne tudnám, nagy rangban van az itt. ö a mennyország kenyérsütögetője. A jó Istennek is ő süti a kenyeret.

Itt a juhász megemelte a kalapját.

— Hogy tudnék én odajutni?

— Ehol jön a Bárány levélhordó, az majd odavezet.

Ha meg nem nevezte volna is, ráismertem volna Bárány

68