Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
Juhász Gyula: MEGY A HAJO. Kürtőhang bug a mély, fekete éjbe Panaszos bugás, ködben elhaló. A titokterhes ismeretlenségbe Lomhán indul az utolsó hajó. Egy piros kendő még lobog a szélben Egy asszony a parton még integet De búcsúszava elhal a vak éjben És zokogása a szárnyaszegett... Egykedvűen áll a kapitány a hidon Vén, viharverte, vaskezü legény Nem csillan könnyű a szemében titkon, Nem rejtezik vád szive rejtekén. Pedig alant, a szűk hajófenéken Magába fojtva gubbaszt száz sirám Mig fönn, egy távol viharnak szelében Uj csillagon csügg a vén kapitány. Mennek, sietnek. A bihari róna Kunság, Bánság pusztája elmaradt. Nem tart velük, csak egy rög és egy nóta Mindent beföd a szürke alkonyat. Az égnek pásztortüzei lobognak Arany-mezőknek délibábja int... S a fáradt, béha, néma magyaroknak Egy uj világ harsogja dalait. A költő is még. Hisz viharmadár volt S jeges közönyben szárnya elfagyott, ö is nézi, a fedélzeten állva A hidegfényű sarki csillagot. Könnyű az égen némán tündökölni De dalos ajakkal lenn hallgatni fáj! És koldus Lázárként koncért porolni Mikor a lelkünk dusálmu király! Hát menjenek! Hagyják el ezt a tájat, A lusta ködöt, a meddő avart. Ne hallják tar gally őszies sirámát Ne lássák lassan tűnni a magyart! Mind gyérül egyre, vadvízként kicsapva Szűk Európa irigy szigetén... Mint borul rája enyészet homálya És siratlan, mint vész el szegény. Elég késő volt, mikor haza indultam. Valami bolond azt tanácsolta nekem, hogy menjek taxival haza. De ez túl drága volt nekem, így teljesen egyedül álltam az utón. Éjfél már elmúlt és a lakásomig az ut jó három kilométert tett ki. Az eső vadul kezdett szakadni, mikor hirtelen egy magányos autó tűnt fel. Teljesen felnyitott fényszórókkal lassan közeledett felém. Eléje álltam, hogy a vezetőnek inthessek, de gyorsan félre kellett ugranom, mert a kocsi nem állt meg. Egészen lassan haladt el mellettem. Sőt annyira lassan haladt, hogy azt kellett gondolnom, hogy a vezető az én kedvemért csökkentette le a sebességet. Mellette futva kinyitottam az ajtót és beugrottam. De micsoda ijedtség! Se vezető, se utas, — rajtam kívül senki sem volt a kocsiban. Lassan és csendesen suhantunk tova, mint egy szellemkocsi Csak a saját lélegzetemet hallottam és az eső dobogását. A motor nem járt. Az autó lassan és álomszerűén kisértett át az éjszakán. Eleinte roppant nyugtalan voltam, de a kocsiban meleg volt és száraz, és a lakásom irányába haladtunk. A sok sörivástól álmosan hátradőltem és kikapcsolódtam. Odaértünk a Dolmain-hid kanyaréhoz. Egyszerre csak a nyitott oldalablaknál megjelent egy kéz, ami a kocsi műszereinek belső világításától zöldnek és fakónak látszott. A kéz a kormányt úgy fordította, hogy a kanyart helyesen tudtuk venni. A kéz most eltűnt és mi továbbhaladtunk. Homlokomra hideg izzadtság ült ki a félelemtől. De senki nem bántott. Lassan és nyugodtan siklott tova a kocsi. Végül az Owen-Street közlekedési lámpáihoz értünk. A lámpa pirosat mutatott. A kocsi megállt és a lámpa fényváltozására várt. Mikor feltűnt a zöld fény, újra nyugodtan továbbmentünk az utón lefelé a Market- Lane második kereszteződéséig. Itt is vörös volt a jelzés, az autó megállt és várt a jelzőfény változásáig... Mint ahogy ti is tudjátok, én a Market- Lane-nel majdnem szemben lakom. Tehát utazásom végéhez értem, kinyitottam az ajtót és kiugrottam. Ott álltam most a kanyarnál az esőben és megfigyeltem, ahogy a szellemkocsi lassan tovasiklik a ködben. Hátsólámpájának a fénye eltűnt a saroknál. Körülbelül tiz percig maradtam ott állva és az átélteken gondolkoztam. Elszívtam egy nyugtató cigarettát. Egy lélek sem látszott sehol, csak a közlekedési fények villantak fel automatikusan. Éppen tovább akartam menni, mikor feltűnt egy ember és tüzet kért tőlem. Teljesen át volt ázva: a viz a nadrágszáraiból is csurgóit és minden lépésénél kispriccelt a cipőiből. “A gyufám is teljesen vizes” — magyarázta. Adtam neki néhány szálat a zsebemben lévő skatulyából és némán dohányoztunk tovább. , Gondolataim még a zöld szellemkéznél kalandoztak és elkezdtem erről mesélni: “Velem valami egészen különös dolog történt. Éppen a Church-Endről akartam hazatérni, most körülbelül egy órája...” Kételkedve pillantott rám. “A Church-Endről?” — kérdezte csodálkozva. “Igen, miért?” — feleltem neki. Megint rámnézett, mintha 63
