Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
kifizette a soffőrt és kinyitotta a házkaput. Aztán belépett a lépcsőházba, kigombolta a kabátját, hogy könnyebben tudjon lélegzeni és fellépkedett a lépcsőkön. Feljutott az első emeletre, feljutott a második emeletre és végül megérkezett a harmadik emeletre. Itt megállt, kihúzta a kulcscsomóját és régi szokásból abba az irányba pillantott, ahonnan az ő fehér emailtáblája a sötétségből feléje szokott villogni. Azonban nem villogott semmi. A tábla nem volt ott. Egy emelettel magasabbra mentem, gondolta Fredman. Ez megtörténhet. Már másokkal is megtörtént, már velem is megtörtént. Hiszen ilyenkor éjjel az ember kicsit fáradt és szórakozott. Fredman tehát lement egy emelettel. Itt megállt. De itt sem volt fehér emailtábla. Különös, gondolta Fredman, aztán átkozódott a háziúrra, aki nem spendirozot nekik éjjel lépcsőházvilágitást, majd sajátmagára, mert nem volt nála zseblámpa. Majd tovább gondolkozott: Természetesen egy emelettel lejjebb voltam, nem pedig tulmentem. Ezért hát két emelettel feljebb kell mennem. Fredman tehát felment két emelettel. Most a negyedik emeleten volt. De itt sem volt fehér emailtábla. Fredman nekitámaszkodott a falnak, behunyta a szemét és érezte, hogy a szive kicsit tulgyorsan ver. Ez igazán nagyon különös, gondolta. Lehetséges, hogy véletlenül egy más házba mentem? De hiszen itt minden ismerős nekem. Legalábbis az, amit látok, ée nem is ittam túl sokat. Meg kell róla győződnöm. Újra lemegyek. Fredman lement a négy emeleten, átment a lenti folyosón és kilépett a kapun. Most ott állt az utcán. Természetesen az ő háza volt. Ezt rögtön látta. Hiszen már hat éve itt lakott. Ebben nem volt semmi kétség. Fredman újra be akart lépni a kapun, mikor szörnyű gondolata támadt: hátha álmodik, hátha holdkórosan vándorol, hátha minden csak látszat, mindaz, ami körülötte él és mozog. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy minden egyezik és minden helyes, minden, kivéve egyetlenegy kis részletecske. A névtábla volt ez a részlet. Eltűnt, mintha egy filmen levágták volna. Bizonyára - álmomban vádorolok, gondolta Fredman. Vagy pedig — most igazi félelem rohanta meg — vagy meghaltam és úgy járkálok. Talán már évek óta halott vagyok és valaki más költözött be a lakásomba és ezért nincs ott az én régi, fehér emailnévtáblám. Hanem egy másik. Halott vagyok, el vagyok temetve, és mások laknak a lakásomban és eltávolították a névtáblámat. Fredman lassan sétált lefelé az utcán. Hirtelen egy rendőrrel találkozott, egy valóságos, élő rendőrrel. Fredmannak egy ötlete, támadt. Odalépett a rend és törvény őréhez, megemelte a kalapját és egy élő ember hangján szólalt meg: — Bocsánat, biztos ur, hol van ebben az utcában a harmincötös szám? — Ott a túlsó oldalon, — mondta a rendőr, — a második ház a sarkon túl. — Köszönöm, — mondta Fredman. Ezzel megfordult és visszament a házhoz, amelyben mint konzul és volt kereskedő élt. Óvatosan nyitotta ki a kaput és belépett. Minden úgy volt, mint azelőtt és mint hat éven keresztül mindig. Átment a lépcsöházon és felment az első emeletre. A legfelső lépcsőfokon megállt. Ott pont szemben lakik a kapitány és amott balra az igazgató. Tegnap reggel még üdvözölte a kapitányt. Úgy tűnt fel neki, mintha már száz éve lett volna. És talán úgy is volt. Fredman még egy emelettel feljebb ment. Ez most a második emelet, gondolta. Itt lakik özvegy Tabelné a leányával. A postánál van alkalmazva és vörös haja van. És ott balról lakik a doktor. Egy lemezváltója van, mindig hallom. Felhallatszik hozzám — felhallatszik hozzám, felhallatszik hozzám. Tehát még egy emelet! Fredman óvatosan és lassan lépkedett fel a fokokon és felérkezett a folyosóra, az ő saját folyosójára. Itt megállt, előrehajolt és belebámult a sötétségbe. A névtábla nem volt Ott. Előrelopakodott és megtapogatta a helyét, ahol a táblának lennie kellett. De egy másik volt ott, egy négyszögletes. Nem a régi, ovális. Nekem végem van, gondolta Fredman, tökéletesen végem van. Ezzel sarkonfordult és lement az összes emeleten, le a kapuig és ki az utcára. Esni kezdett. Fredman felhajtotta a kabátgallérját és keresztben az utcán átment egy kis parkhoz. Itt lerogyott egy pádra és megpróbálta zavart agyában elrendezni a gondolatait. Hirtelen egy férfihangot hallott, felnézett és észrevette, hogy a hang egy telefonfülkéből jön. Ettől egy vidám, megváltó gondolat támadt Fredmanban. Haza fog telefonálni, beszél a feleségével, megkéri, hogy iöiiön le és nyisson ki neki. És akkor vele egvüft fog felmenni. De megmondjon neki mindent? Nem, ez talán megijesztené. Azt fogja mondani. hogy elfelejtette magával hozni a kapukulcsát. Ez nagyon valószínű ivy. A telefonfülkében a férfi befelezte a beszélgetést és Fredman lépett a helyére. Letárcsázta a saját számát és nyugtalanul, feszülten várta a választ. Végül is ez megérkezett. Fredmanné maga volt a készüléknél. A konzul igyekezett nyugodtan és tisztán beszélni és olvan barátságos hanCTon, amennyire csak tudott. Elmondta a kanukulcs iigvet és hallotta a felesége megnyugtató válaszát: “Azonnal iövök. Henrik, de valamit fel kell előbb vennem.” Fredmanné letette a kagvlóf. Nem, mondta magának Ez még soha nem történt meg vele, hogy .elfelejtette a kulcsot. Biztosan na gvon ideges lesz. Biztosan nincs abban a megfelelő hangulatban, hogy örülni tudjon az uj 61
