Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

Nagyon elbámultam, hogy ő tigrist látott az ól tetején s megsemmisülve állottam az érthetetlen esemény előtt. Én már tudtam, mi a tigris. Az iskolában hallottam, hogy tigris nincsen Csécsén, az csak Africa országban él. Ahogy magamhoz tértem, ordítottam, hogy:

— Hazudsz, hazudsz.

Mi a tigrisen úgy összevesztünk, hogy mind a ketten bőgtünk. Inkább csak én, mert ő kacagott és dalolt, mint egy buta kis madár. Már akkor is nagyon jól tudott bosszantani, kis ördög volt, ha valamit elkezdett, nem hagyta abba, csak lármázta, hogy: “tigrist láttam az ólon, tigrist láttam az ólon.”

Erzsi beleavatkozott. Otthagyta a munkáját és szaladt hozzánk békét csinálni. Mikor Pista megmagyarázta, hogy tigrist látott az ólon, bizonyára nem is sejtette, hogy az a tigris, de igazat adott a kisebbiknek. Én hozzáfogtam magyarázni, mi a tigris, hogy az embert eszik és Pistát mégse ette meg, erre Erzsi megtörülte a Pista arcát s csillapítva mondta neki, hogy:

— Az nem tigris volt Pistácska, hanem macska.

Pista visított, hogy tigris volt, én visítottam, hogy nem tigris volt. Erzsi megijedt a Pista visításától:

— Jó, jó Pistuka, tigris volt.

— De nem volt tigris.

— Jól van Zsigucska, nem volt tigris. Dehogy is volt, hogy lett volna.

Pista tombolt és már kacagott:

— Tigris volt, tigris volt. Tigrist láttam az ólon, tigrist láttam az ólon.

Erzsi:

— Jó, tigris volt, csak hallgass.

Hozzám futott:

— Csak azért mondom neki, hogy tigris volt, hogy ne ordítson.

Én:

— Minek mondod neki, hogy tigris volt, ha nem volt tigris.

— Csak azért mondom, hogy ne sírjon.

Kétszínű játék volt, de én még nem tudtam azt, hogy ez a politika. És őrjöngtem a dühtől. Neki el kellett intézni a. dolgot, mert ha kijönnek a házból, csak ő kap ki. Én azonban ellene fordultam és göröngyökkel hajigáltam meg, mig a Pista Erzsitől felbátorítva, vígam dalolta tovább, hogy: “Tigrist láttam az ólon, tigrist láttam az ólon.”

Ez a tigrisharc évekig tartott. Még pataki diákkorunkban is előfordult, hogy összevesztünk rajta, hogy tigrist látott-e az ólon vagy macskát. Pista makacsságból órákig hajlandó volt vitatkozni rajta, hogy lehetett tigris is, például, ha kiszabadult valami állatkertből.

Erzsi ekkor is megúszta még: nem haraptam meg. Sok más eset is fordult elő, a tragédia a kosár miatt következett be.

A nagyanyámnak egész más eivei voltak a gyermekneveiesben, mint édesanyámnak Ő munkára es az életre akart bennünket nevetni s ezekben a szomorú időkben, mikor már csak napok kérdése volt, hogy meddig maradunk a szülői házban, egeszen kezéoe vette a dolgot s engem egy este beállított répát hordani. Erzsivel ketten nagy kosár oan kellett hordani a nagy marnarépát a veremből az istállóba. Ez engem rendkívül sértett. Az iskola nekem oiyan magasabb hivatást adott, hogy már lenéztem a munkát, mint nem hozzám méltót. A tanító ezt megerősítette bennem, mert folyton produkált. A tanító egy öreg derék asztalosmester volt, aki a kis faluban — ugylátszik — akkor még egészen jól tudta pótolni a tanítót: a faluban 54 ház volt összesen s nem kaptak rendes tanítómestert. Az öreg Kassainak olyan hangja volt, hogy a falu vasárnap meg volt elégedve vele, tehát hétköznap még jobban meg lehetett nyugodva, hogy a dolog rendben van. De az öreg Kassai bennem a nagyapóm unokáját látta s a nagyapám ott Csécsén pap volt, mig élt s az édesapámnak is nagyon hálás volt a sok borért s más ajándékokért. így én az iskolában olyan nagy ur lettem, hogy ezt otthon is folytatni kívántam. A legjobb utón voltam, hogy a nagyanyám szerint lókötő betyár legyen belőlem, ha igy elkapatnak. A répahordás semmiesetre sem volt ínyemre.

Erzsi ezt jól látta s minden szóbeli tehetségét összeszedte, hogy megnyugtasson és mindenképpen könnyíteni is akart a sorsomon. Keveset rakott a kosárba s azt állította, hogy az már tele van, nem is fér bele több.

— Jaj de sokat tanáltam rakni, már igazán nehéz lesz Zsigucskának.

Dühösen követeltem, hogy még, még, rakjon még bele.

— Sok lesz Zsigucskának.

Már ez a név vérig sértett. Senki sem nevezett Zsigucskának. Megalázónak találtam ezt a nevet.

így hordtuk mi a répát állandó harcban.

— Vagyok olyan erős, mint te.

— Még erősebb is. Zsigucska olyan erős, jaj, roppant erős, olyan erős, mint Toldi Miklós, azért mertem ennyi sokat belerakni.

Hózzávágtam egy répát és vittem vele a kosarat.

Igen, de egyszer azt vettem észre, hogy a kosarat úgy viszi, hogy az egész a combján fekszik s rám semmi teher sem maradt. Előbb csak gyanakodtam, kicsit eleresztettem a kosár fülét, hogy

59