Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
fejüket csóválták hozzá, meg motyogtak ezt-azt restségről, munkáról, erről-arról. Szánalom csak a férfiak szeméből sugárzott rá olykor. De azok között is volt, aki megjegyezte: — Úgy látszik, te sem leszel külömb, mint az a vén tekergő. Az is irtózott a becsületes cselédmunkától. El is érte a sorsa. Ezt a biró apósa mondotta éppen, egy fösvény vén tanyás a falu széléről. Egy fadöntő legény meg is jegyezte rá morogva : — Ráér még elmenni kódisnak magukhoz. Okosan teszi, ha nem lesz igásmarha, más pajtájában, ameddig nem muszály! A sikariképü tanyás dühösen morogta. — Inkább lopni, persze, mint becsületesen dolgozni érte. Ismerjük már az ilyen beszédet. Azzal kifordult az ajtón. A legény köpött egyet utána, felhajtotta a pálinkáját s pénzt vetett a pultra. — A leánykának is egyet. Az örmény buta arccal nézett a legényre. — Mit bámul? Megfizettem, nem lássa? Kettővel töltsön! Az örmény morgott valamit, megtöltött két poharat, és oda tette a legény elé. A legény fogta az egyiket, odavitte az asztalhoz. — Nesze — mondta a leánykának — idd meg. Az ránézett csudálkozó nagy szemekkel, és megrázta a fejét. — Miért nem? Jót tesz az! — Nem ittam soha. — Éppen azért -— erősködött a fadöntő — vért csinál. A leányka átvette a poharat, beleszagolt. — Büdös ez — fintorította el az orrát. — Idd csak meg, akkor nem érzed. Óvatosan belenyalt, mint a kiscica a forró tejbe. — Brrr... piha! Igya meg maga, hallja! — és lecsapta mérgesen a poharat az asztalra, hogy csak úgy koppant. Az örmény hangos nevetésben tört ki. A legény morogva vette el a letett poharat, és egy hajtásra kiitta.- így kell ezt, látod. Majd megtanulod te is. Jóféle leszel, nem féltelek én. Majd hat esztendő múlva. Aztán ő is elment. A leányka csak várt türelmesen. Nem sokat törődött az emberekkel, néha csak a vállát vonta meg, ha szólották hozzá. Lassan rájött, hogy mihelyt egy uj ember belép, és ő ránéz, azonnal elfogja a belépővel szemben valami érzés. Jó, vagy rossz. Simogató, vagy borzongató. És ez az érzés nem változik többet, bármit is tesz, vagy mond az illető, csak egyre növekszik, egészen addig, amig elmegy. És előfordul az is — egészen furcsán — hogy valaki bejön, és rossz érzést ébreszt. Aztán beszél hozzá később, kellemes és jó szavakat mond, és mégsem változik át az érzés jóvá, bármit mondjon is. És fordítva is megesik. Az érzés jó, valami szép vonzódó bizalom van benne, pedig az ember csak morog, vagy nem is szól hozzá. És mégis. Egészen furcsa volt. Figyelni kezdte az embereket és az érzést, ami benne irántuk támadt. Néha próbálta az érzést átváltoztatni, de nem sikerült. Furcsa és mulatságos játék volt ez. Titokzatos játék, semmiképpen sem tudta megmagyarázni magának. Furcsa volt az is, hogy Szőrfülüvel szemben jó érzése volt és emlékezett, hogy ez első perctől igy ragadt meg benne, attól a nyári naptól kezdve, mikor először lépett ide be, Tóderik mögött. Valahányszor kettesben maradtak, az örmény matatva és sóhajtgatva a pultja mögött, ő meg a pad sarkában, nézni kezdte a csúnya kövér és szőrös embert. De bárhogyan is nézte, bármennyire is visszataszítóan csúnyának Kisértésben. — Megígérted, hogy nem veszel ebben a hónapban uj ruhát, és mégis csak vettél. — Tudod, Édesem, az úgy volt, hogy csak felpróbáltam és odajött az ördög és azt mondta, hogy remekül áll nekem. — Miért nem fordítottál hátat az ördögnek? — Megtettem, de akkor azt mondta, hogy igy még őrjítőbben hat a ruha. Nagy probléma. — Ha szép asszonyt veszek feleségül, másnak nősülök, ha pedig csúnyát, akkor egyedül kell elviselnem a bestiát! Megértő lélek. — Kedves mester, — szói a vőlegény a kömivesmesterhez — mikor lesz kész a lakás? Altkor nősülök ugyanis, amikor maga elkészül a munkájával. — Uram, már nehéz tovább huznunk a munkát, de ígérem, hogy amit csak lehet, mindent megteszünk a maga érdekében. Ok és okozat. — Etiltott az orvos a főzéstől! — Beteg vagy talán? — Én nem, hanem a férjem. Borbély üzletben. — Miért csóválja annyira a farkát az a kutya? — Ö szokta megkapni a lehulló füleket és ; rra vár most is. Niagara vízesésnél-Vezető: — Ha a hölgyek egy pillanatra abba hagyják a beszélgetést, rögtön hallhatóik, hogy milyen mennydörgésszerűén robajlik le a viz a magasból... Pályaválasztás. — Mi leszel, kisfiam, ha felnősz? — Katonatiszt leszek először, hogy apám kedvére tegyek. U- tána pap leszek, mert anyám szeretné azt, a legvégén pedig kéményseprő leszek, hogy vég re ne kelljen mosakodnom! 33
