Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
Állatkertben. A tevecsaládot nézi a gyerek: — Papa, melyik a két nagy teve közül az apuka és melyik az anyuka? — Egész biztos, hogy a nagyobbik teve az apa Diszkrét titkárnő. — A titkárnőm diszkréciójában meg lehet bízni. Elsősorban is halvány fogalma sincs, hogy mit diktálok, és a nevén kívül mást nem is tud megjegyezni. Hogyan történt ? — Megnősültél? — Igen. Először abban állapodtunk meg Amandával, hogy megértő jóbarátok leszünk, de aztán meggondoltuk magunkat és megesküdtünk. Vallásos emberevők. — Aztán sikerült-e leszoktatni az emberevésről a bennszülötteket? — Nehéz ügy. Annyit elértem, hogy pénteken csak halászt esznek. Ajándék. — Szomszéd bácsi, tetszik szeretni a malachúst? — Igen. szeretem. Elmúlik egy nap. — Miért nem hoztad a malacot? — Már meggyógyult. Mit taqadjuk? — Igaz az, hogy a feleségemet roN.Ia boszorkánynak, bestiának, sárkánynak nevezte/ így van ez? — Igen, uram. igy van, de mondani nem mondtam. Mégis akadt — Szivem, hát nem abban egyeztünk meg, hogy titokban tartjuk az eljegyzésünket és te az egész városban elhíresztelted, hogy a vőlegényed vagyok?!! — Ne haragudjál, de minden barátnőm azt mondta, hogy nem akad olyan marha, aki elvesz majd engem. Most örömmel elujságoltam nekik. hogy igenis akadt ilyen! Még a levegőnek is ünnepi illata volt valamiképpen. A nap akkor ült föl az Istenszékire. A párákon át olyannak látszott, mint egy nagy vörös tepsi. Szellő jött lefele a Macskakőről. Foga volt még, éles, hegyes foga. Perc alatt pirosra csípte az arcát. De a fogai között valamiképpen mégis ott volt a napsugarak langyos illata, ahogy fényesre sikálva szétterültek odafönt a Macskakő verőfényes üvereiben. A hó csikorgott még, de a patak vize zöld volt, és zúgva hasogatta maga körül a jeget. Az égerekről percegve hullott alá a zúzmara. És a rigó újra szólott valahol. A faluból éppen indultak kifele az erdőt járó szánok, amire leért. Egy tanyás gazda trágyát hordott ki a földjére. A megrakott szánt lassú mozgással húzta két nagyszarvu fehér ökör. A fekete trágya fehér párát eresztett magából, könnyű fehér párát az aranyló napfényben. A paraszt a szán mögött ballagott, lassú komoly lépésekkel és halkan füíyörészett. Egy kakas vidáman rikkantott valahol. A trágyahordó gazda jókedvűen szólt oda a kislánynak, amikor elhaladtak egymás mellett: — Táncba igyekszel, leányka? — Oda hát! — nevetett vissza a gyermek. Csupa nevetés volt kereken a világ. Az örmény korcsmája előtt nehány szán állott. Erdőre induló emberek tértek be egy korty italra, munka előtt. A szánba fogott sovány tehenek egykedvűen kérődztek a langyosodó napban meleg istállószag páráit a szőrükből. Nucza benyitott az ivóba és körülnézett. Az asztal mellett nem ült senki. A pultnál három erdőző ember állt, homlokra tolt báránybőr kucsmával, kezükben pálinkás pohár. — Isten éltessen. — Isten, Isten. Az üres poharakat letették, fizettek és mentek. Csikorgott mögöttük az ócska ajtó. Odakiáltottak a teheneknek néhány kurta szót, s hallani lehetett az induló szánok zaját az ablak alatt. A leányka még mindig ott állt az ivó közepén. — Nincsen itt? A bátortalan kérdésre felfigyelt Szőrfülü a pultja mögött. Csodálkozva nézett a leánykára. — Te vagy az? Há’ mi van?-— Elfogytak a pálcikák — magyarázta az.-— Miféle pálcikák, te? — Hát a napok, na. Amit az az ember faragott itt. Ma kell megjöjjön. Tátétól az a másik... Aha — derült föl az örmény — értem. Hát csak ülj le, s várj szépen, mert még nincs itt. Azt láthatod. A gyermek szépen leült a pad sarkára. Az örmény tettvett, kiment, bejött, néha morgott nehány érthetetlen szót. Olykor nyilott az ajtó — a kislány minden zajra reménykedve felfigyelt — és bejött egy-egy ember. Pálinkát ivott, s tovább ment. Néha egy-egy asszony jött, vásárolt ezt-azt, megnézte a leánykát, s aztán kiment az is. Volt olyan, aki hozzáfordult, s megszólította: — Hát te vagy az? Nem vittek el a farkasok? Vagy: — Nem untad még meg ott fönt egyedül? Volt olyan is, aki fejcsóválva állt meg előtte. Egy-egy sovány, szigoruképü öregasszony. — Okosabban tennéd, ha Sántáékhoz mennél, semhogy úgy élj ott magadban, mint a vadak. De az első munka után •lszaladtál onnan, azt beszéli az asszony. Úgy látszik nem nagyon kedveled a munkát. Pedig bizony anélkül lelkem meg nem élsz... Az asszonyok többnyire rosszallással nézték meg, és a 32
