Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

szagnak és Magyarországnak a középkorban (Mátyás király uralkodása alatt) egyenlő számú lakossága volt, most pedig csak 9 miliő magyar él hazájában. Mért? Mert a magyarság 400 éven át vérzett Európáéit és a műveltségért.

II. PIUS PAPA: Magyarország az egész keresztény világ védőpajzsa.

DOMERGE francia tudós: Európát a magyar Hunyadi Iános mentette meg és a magyarság a török elleni háborúkban elvérzett.

MICHELET francia történész: A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és méltóság arisztokrátiája, MIKOR FOGJUK LERÓNI EZ ÁLDOTT NEMZET IRÁNT ADOSAGUNKAT AMELY A MŰVELT EMBERISÉGET ÉS EURÓPÁT SAJÁT TESTÉVEL VÉDTE TATÁR ÉS TÖRÖK ELLEN?

JOHNSON angol Író: A Magyar Királyság többet tett a török veszedelem elhárítására mint az összes keresztény állam együttvéve.

ANDREWS amerikai képviselő: A magyar hősiesség nélkül a Korán föléje kerekedett volna a Szentirásnak és Europa mohamedán volna.

...és ezért mondta 1910-ben a nagy THEODOR ROOS WELT: Amerika még Európa méhében volt, mikor Magyarország meggátolta a barbarizmus terjedését, védelmezte a müveit világ biztonságát és ezért adósa az egész müveit világ Magyarországnak.

A müveit Nyugat háláját Magyarország eddig Trianonban kapta meg, mikor népszavazás nélkül területének kétharmadát idegen országokhoz csatolták, népességének felével.

Megkapta Yaltá'oan, mikor a ‘‘mindenáron való győzelem” érdekében odavetették a kommunizmus zsákmányának.

És most?...

A kislány felragyogó arccal nézett az idegenre.

— S te elviszed oda?

Odasietett, s gyorsan letette elébe a pénzt az asztalra.

— Itt van — mondta ragyogó szemekkel _ Táti örvendeni fog:

A kupec kinyúlt a pénz után, megszámolta gondosan, aztán a bukszájába süllyesztette.

— Majd én elintézem, leány —- mondta komolyan — s hirt is hozok tőle. Jó lesz?

— Jó, nagyon jó! — örvendezett a leányka.

— Jövő hónap első vasárnapján újra itt leszek, érted?

A kék szemek bizonytalanul nézték a kupec sovány arcát.-— Mikor lesz az?

Ide figyelj — mondta az és számolni kezdett — egy hét, két hét, három hét... mától számítva a huszonhatodik nap, érted? Huszonhat. Tudsz addig számolni?

A leány megvonta a vállát, bizonytalanul.

— Várj csak — szólt közbe egy horihorgas szénégető az asztal másik végiről — mi igy csináljuk ezt fönt a havasban.

Fölállt, elővette a kését, a sarokban lévő vaskályhához lépett, kiválasztott egy szép egyenes fahasábot, s vékony kis pálcikákat kezdett hasogatni belőle. Újra és újra megszámlálta őket, aztán visszatért velők az asztalhoz.

Ide figyelj — mondta, és letette a pálcikákat a leányka elé — minden nap elégetsz egyet ezekből. Minden reggel, amikor felszítod a tüzet. Érted? De minden reggel csak egyet, erre vigyázz! S mikor az utolsót is elégetted, akkor lejössz ide. Érted már?

A leányka bólintott, komolyan. Gondosan szedte össze a pálcikákat, s elrakta őket a tarisznyába. Valaki vidáman odaszólt:

— De vigyázz, el ne törj egyet is, mert akkor megszaporodnak !

Az emberek nevettek, megkönnyebbült vidámsággal, a leányka megigazította vállán a tarisznyát, s elbúcsúzott.-— Isten áldja magikat.

— Isten megáldjon — felelték az emberek, s utána néztek, ahogy kitipegett az ivóból.- Igazán elviszi ezt a pénzt az öregnek? — kérdezte az andrenyászai tanyás.

A kupec legyintett.

— Hozzá se eresztenének. S pénzük úgysem lehet ott. Mit is kezdene vele? Ennek a nyomorult leánykának több szüksége van rá.

Az emberek bólintottak. Aztán összedugták fejüket a szennyes korcsmaasztal fölött s pálinka mellett meghánytákvetették a tizennyolc forint jövendőjét.

A polc sarkában fogytak a pálcikák.

Minden reggel, amikor a bunda alól kiugrott, hogy fölszitsa a kemencében az égertönkök szunnyadó parazsát, föinyult a polcra, és levett egyet a pálcikák közül. Olyan volt ez, mint valami furcsa, babonás szertartás. Ott guggolt egy szál pendelyben a kemence előtt, és nézte a vékony sárga lángocskát, ahogy lassan a pálcikából kinőtt, elterjedt rajta, és enni kezdte. A pálcika megfeketedett alatta, és egyre kisebb lett, egyre kisebb, mig rendre eltűnt a parázs között. Szerette ezt a reggeli tüzet nézni, ahogy újra meg újra felfalt egy napot a polcon levő csomóból. Guggolt előtte, mintha igézte volna. Pendelye alá bekúszott a hajnal hideg levegője, és vörösre csipte a bőrét, a lábát, a combjait, az egész testét. De nem mozdult. Addig guggolt ott, amig a pattogó fenyőtüz melege lassan megtöltötte a házat nappali szaggal, s az éjszakát véglegesen visszaüzte a fal gerendái közé. Akkor meg-30