Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

rösödve - - azt hiszi, hogy én bajlódom velők rongyos tiz krajcárért, mi?

— Kettőkilencven — ismételte konokul a szakállas.

Az örmény még mindég ott állt a pult mögött, és szélütötten bámulta az alkudózókat. De mielőtt a kupec felelhetett volna, hirtelen kinyújtotta a nagy szőrös kezét a nyestbőrök felé, s egyetlen széles mozdulattal besöpörte őket a pult mögé.

— Kész — mondta morogva, azzal kihúzta a kis pénzes fiókot s számolni kezdett — Háromszor hat tizennyolc. Itt a tizennyolc forintod, leány. S ügyelj, el ne veszítsd!

Megkönnyebbülten lélegzettek föl az emberek az ivóban. A kupec szótlanul tette el a bukszáját, s visszadöcögött az asztalhoz. Csak az öreg állott még mindég a leányka mellett.

— Aztán mit kezdessz ennyi pénzzel, mi?

A kis barna kezek mohón nyúltak ki a pénzt után.- Kell — felelte halkan. Aztán kivett egy ezüstforintosat a többi közül s azt odatolta az örmény elé.

— Ezért adj nekem málélisztet és túrót. Nehány hagymát is. És... egy kis mézescukrot, ha futja belőle...

Az utolsó szavakat halkabban mondta, és el is pirult tőlük, szégyenkezve. Az öreg rátette csontos kezét a kislány fejére, és sóhajtott.

— Hej gyerek, gyerek...

Az örmény a tarisznya után nyúlt, de másik kezével viszszatolta a pénzt.

— Ráadásul kapod — mondta morogva — tedd el a pénzedet. Tedd el, na, mire vársz?

Szőrfülü megtöltötte a tarisznyát, Nucza a vállára vette, s elindult. De nehány lépés után hirtelen megállt, mint aki tűnődik valamin.

— Kell még valami? — kérdezte az örmény a pult mögül.

A leányka megrázta a fejét.

— Nem, nem. Csak az egyik itt azt mondta volt, hogy odamegy...

Az emberek újra fölfigyeltek.

— Hova, te? — kérdezte az örmény.

— Hát oda... tudja maga... a városba!

— Régenbe?

— Oda, oda!

— S mi kellene onnan? — szólalt meg az asztal mellett egy nagy, nehéz, vörösképü gazda, akinek tanyája volt az Andrenyásza alatt. Ugyanaz aki a bőröket akarta volt megvenni.

— A pénzt..... — hebegte a leány zavartan — szeretném

elküldeni...

— Kinek, te? —- bámult a gazda.

— Tátinak... akit bezártak volt az urak... talán hasznát venné...

Az emberek összenéztek. Némán, sötéten, összehúzott szemöldökökkel. Valaki mélyet sóhajtott. Az andrenyászai megvakarta a fejét.

— Csakhogy őkelme nem ott van ám.

— Hát hol? — riadt meg a leányka. Tágranyilt szemében aggódás tükrözött.

— Vásárhelyt.

— Az mi?

— Az is egy város. Csak sokkal messzibb var és nagyobb.

Nucza rámeredt a gazdára.

—■ S maga oda nem megy?

— Én nem.

A riadt kék szemek tanácstalanul jártak körbe, arcról arcra. Tekintete előtt meghajoltak a fejek. Zavart csönd volt. S akkor megszólalt a kupec.

— Add ide a pénzt, ha megbízol bennem.

...hogy az Árpádházi Ilik Endre király csak 1 évvel adta ki az Arany Bullát az angol Magna Cartha után, de énnél tovább megy a nép jogainak elismerésére, mert az Arany Bulla megadja a jogot a nemzetnek a fegyveres felkelésre királya ellen, ha az nem tartja be a törvénveket.

.hogy 11; 1-42-ben hiába kért segítséget i nyugati kerestük;'' népektől, akiknek először jelentette az Ázsiából Európára törő pogány veszedelmet. A magyar saját testével fogta fel a tatármongol sereget, IV. Béla királyföldönfutó lett, az ország romhalmaz és bár éhínség dühöngött, járvány pusztitott a szabadságszerető magyar nép nem vetett, nem aratott és igy nem jutatva élelmet a tatár sereqrjpk megakadályozna annak nyugatra való előre törését.

...hogy a Nándorfehérvári (Belgrad) magyar diadalt a pogány török hadak fölött és az ezt dicsőítő déli harangszó' ak ötszázéves elrendelését most űr. nepelte az egész keresztény világ, de kivívásában, fegyverrel, akkor sem segítette a magyar Hunyadi Jánosi.

...hogy egy emberöltő után segítség nélkül, egyedül vérzik el a magyar Mohácsnál a török túlerővel szemben és ezért, 150 évig török uralom volt Magyarországon; mecsetek emelkedtek Allah dicsőítésére, mig nyugat békén építhette goth dómjait! Mert a magyar szabadságszeretet 150 évig megállás és megalkuvás nélkül folytatott gerilla harcot a megszálló török hatalom ellen, nem hagyva nyugtot neki és időt, hogy tovább vihesse a diadalmas félholdat Europa nyugati felébe. Magyar gyermekek ezreit deportálták Törökországba és neveltek belőlük hazájuk ellen küzdő janicsárokat, asszonyok és lányok tízezreit adták el török háremek részére. De aki még élt. Magyarországon az újra és újra fegyverrel támadt a török ellen.

És ezért állapította meg Ibiiben,

PIERRE DELATRE francia történész: Angliának, Franciaor-29