Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

Wass Albert:

Wass Albert:

A FUNTINEU BOSZORKÁNY

(Részlet)

A FUNTINEU BOSZORKÁNY

Makacsul tartotta a tél a világot. Gyöngyházkék volt napközben az ég a hidegtől, s éjszaka vacogtak még a csillaguk is. A kéményekből egyenesen és kéken szállt föl a füst s a falu olyannak látszott, mintha sok karcsú kék oszlop tartotta volna fölötte az égbolt fagyott kupoláját.

Vasárnap, templom után, az emberek összegyűltek a korcs, mában. Még az is odament, aki nem akart inni, talán hogy halljon valamit a világról, amit otthon aztán el lehet mondani a kemence mellett, este, hogy gyorsabban teljen az idő. Szőrfülü alig győzte a korcsmároskodást, s olyan tömöttség és zaj volt a szűk kis ivóban, hogy senki se hallotta, amikor megnyílott az ajtó, s csupán a közelben állók látták meg az urszubeli leánykát amikor a pult felé sirült a tömeg között.

— Hát te még mindig élsz? — kérdezte csodálkozva az egyik, egy bundás tömzsi tanyásgazda.

— Én igen —- felelte vidáman a gyerek, s tovább furakodott Szőrfülü felé.

Felfigyelve a vékony gyermekhangra nehányan odanéztek, s elh illgattak. Többé kevésbé mindegyikben felnyilalott a lelkiismeret, mert alig nehány hete még sok beszéd esett közöttük emberről s a magára maradt leánykáról, s voltak akik ugyancsak fogadkoztak, hogy igy meg amúgy segítenek a gyermeken. De aztán beszédnél tovább egyikük sem jutott. A leányka végül is odaért a pulthoz, föltette rá a kis cifra tarisznyát, s kezdte kihúzni belőle a nyestbőröket.

— Nécsak né! Hát igazán te vagy az? — bámult reá Szőrfülü.

Hat bőrt rakott ki a leányka szépen egymás mellé, aztán megkérdezte:

— Mit adsz értők?

Az örmény vigyorgott.

— Tíz font málélisztet s két font túrót.

— Egyért?

— A hatért.

— Tán bolond vagy?

Az emberek nevettek, s Szőrfülü velők röhögött.

— Sze’ többet cipelni se tudsz, te! — évődött tovább az örmény.

— Pénzt akarok értök — felelte a leányka komolyan.

Az örmény megnézte a bőröket, egyiket a másik után,

tapogatta, fújta őket, sokáig.

— Mászottak — jelentette ki végül is, lekicsinylőén.

— Hogyan lehetnének! — fortyant föl a leányka haragosan — még azt sem tudod, hogy ilyenkor nem koslat a nyesi ?

Az emberek újra kacagtak, combjukat csapkodták. Úgy röhögött az örmény is, hogy nagy kövér pocakja rengett belé. Csak a leányka nem kacagott.

— Azt mondd meg, hogy mennyi pénzt adsz a bőrökért'

Az örmény ettől elkomolyodott. Újra végigfogdosta a

bőröket.

— Forintot darabjáért — jelentette ki.

A kislány keményen, egyenesen a szemébe nézett.

— Kettőt.

Szőrfülü megrázta a fejét.

— Annyit nem adhatok. De legyen hát egy-tiz. De csak azért, mert te vagy. Másnak nem adnék ennyit.

— Egy ötven — mondta a kislány, makacsul.

— Egy tíz.

Wass Albert legújabb regényét kezdtük közölni a KÁIRPÁT januári számában, részletekben, hogy Ízelítőt adjunk belőle olvaóinknak.

Sokak kívánsága teljesül a könyv olvasásakor, mert a sok háborús regénye után — Adjátok vissza a hegyeimet, Elvész a nyom, Az Antikrisztus és a pásztorok, Why, Tizenhárom almafa, — után ismét a régi “béke-világ”-ba vezet bennünket. Itt sincs béke tulajdonképpen, mert ahol emberek élnek rosszindulai - tal felszerelkezve, mindig háború van; mindenkinek megvan a maga ellensége, akit le kell győznie, vagy elesik általa. Sokan nem találkoznak vele össze soha.

Nucza, az aranyhaju kisleány nagyapjával. Tóderikkel él a maguk által készült házban, mig a csendőrök el nem viszik az öreget korcsmái verekedés miatt. Azóta a leány élete küzdelem. A magányosság látóvá teszi — látva az emberek szemében a multat és az illetőre váró jövendőt. Szépsége vonzza a férfiakat. Kigyullad szivében a szerelem az Urfi iránt, és minden más közeledést visszautasít, mégis az emberi rosszindulat, sokszor erkölcsösségbe burkoltan igyekszik bemocskolni hírnevét. Szeretettel fordul az élet megtaposottjai felé, akik nem látnak benne boszorkányt, javasasszonyt, kuruzslót, hanem gyermekétől megfosztott anyát, akinek szinte az eszét veszi a fájdalom emiatt. Multat-jövőt látó szeme meglátja az emberi gonoszságot és jóságot is. Mint boszorkány él azok szemében és körében, akik gonosszággal köze ledtek hozzá, és szentként tisztelik, akik elesett ségükben

27