Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-04-01 / 4-5. szám

dolog hiányzik: a leje. Amikor ugyanis a sirt feltártuk és preparáltuk, egyik ügyetlen munkás, bizonyos TóDier nevezetű, eppen a koponyára ejtette rá a csákányát s bármily keményfejü is lehetett éieteoen ez az oskori hölgy, a koponya bizony szilánkokra tört. Nem akartuk komplikálni a dolgot, hiszen töüéletesen preparáltuk már a sirt az elszállításra. így hát kiválasztottam az egyik szomszédos sírból az egyik koponyát és az helyeztem a széttört helyére. Csak arra vigyáztam gondosan, hogy egy hölgy koponyája legyen...-— Képzelje el, — kacarászott derűsen és felszabadultan Marczali Hanna színművésznő — mily iróniája lenne a sorsnak, ha éppen a legkedvesebb barátnőjének a koponyája lenne a kelta hölgy fejének helyén!

Vele nevetett ezúttal Ekecs Tamás is, aki még nem sejtette azt, amit Marczali Hanna még Mucsik Pannaként is pontosan tudott volna, hogy a muzeumigazgató, a hirhedett nőgyülölő ezen a csendes délutánon, négy és hat óra között a városi muzeum népvándorláskori osztályán éppúgy elveszítette a fejét, mint a zsugorítva eltemetett őskori hölgy — avagy Kopcsák Eide jövendőbeli egyetemi nyilvános rendes tanár. Mert akik a szivüket veszítik el, rendszerint egyidejűleg elveszítik a — fejüket is. S a legnagyobb kérdés: megtalálják-e s — mikor?

VI. FEJEZET

melyben fegyverek dörögnek az alsóerdei tisztáson, Marczali Hanna tisztázza lelkiismeretl'iirdalásait s hajnalban egy ur elefánton

akar lovagolni.

Májusi vasárnap volt, amikor a Polgári Dalkör az alsóerdőn megrendezte majálisát, mely minden esztendőben válasz akart lenni az Iparoskor majálisára. Az Iparoskör majálisának megrendezésébe a Polgári Dalkör soha nem kapcsolódott be tevőlegesen, csupán semleges megfigyelőként vett részt azon. Évtizedekre visszanyúló elvi ellentétek választották el egymástól a város eme két jelentős testületét. Mig ugyanis az Iparoskor Deák Ferenc politikáját — s ezzel szükségszerűen 1867-et — vallotta a magáénak, a Polgári Dalkör Kossuth Lajos rendületlen hive volt. Mindezek a végeredményben régmúlt valóságok elemi erővel éltek a nemes testületekben, mintha a 14-es világháború nem mosta volna szét az Osztrák-Magyar Birodalmat és társországait. Mintha még mindig élne Turinban a nagy száműzött, ki nem egyezkedik soha 1849 hóhéraival s még Széchenyi, a legnagyobb magyar is Döblingből küldözgetné szét külországokba, álnév alatt irt, robbanó bombánál is robbanóbb pamflettjeit.

A Polgári Dalkör Kossuth Lajos utcai helyiségében Kossuth, Petőfi és Széchenyi arcképe függött a főhelyen. Az Iparoskor viszont Deák Ferenc, Tisza István és Erzsébet királyné arcmásait függesztette ki, bár egyesek azon a véleményen voltak, hogy e képek békésen megférnének már egymás szomszédságában is.

Mindenesetre a két nagynevű egyesületnek vetéilkedése hasznos volt a város társadalma és közélete szempontjából, mert hiszen a majálisok, bálok megrendezésében mindig — egymást akarták túlszárnyalni. A két versengő egyesület között foglalt helyet az önkéntes Tűzoltóság zenekara, mely egyforma lelkesedéssel játszott mindkét majálison, bár egyes, semleges megfigyelők tárgyilagos megállapítása szerint a Kossuth nótát oly hévvel játszották minden alkalommal a Polgári Dalkör majálisain és báljain, hogy az már szinte egyféle hitvallásnak tűnt.

Az alsóerdő mindenesetre ünnepi díszt öltött ez alkalomra. Lampionfüzérek kerültek a fákra, sátrak alatt kecskelábu székek és asztalok sorakoztak, lacikonyhák ontották az aromákat és illatokat, az árnyékos, öreg fák alatt hideg sört csapoltak, a táncolóknak dobogót ügyeskedtek össze, mely dobogó az alkalmi műsor lebonyolítására is alkalmas volt. A Polgári Dalkör tagjai, aranyzsinóros tányérsapkájukban —- melyekben tengerésztiszteknek néztek ki — ott serénykedtek már kora reggel óta s természetesen mindennek az élén Császár János karnagy ur vezényelte az ütemet, hogy a tökéletes összhang minden vonatkozásban meglegyen.

Szép számmal voltak, akik már délelőtt ott sürgölődtek, forgolódtak a majálison, — hisz az önkéntes Tűzoltók zenekara már hajnalban, hat órakor végigmuzsikálta recsegő rézkürtjeivel a várost “zenés ébresztő” jogcíme alatt — de az igazi sereglés csak délután kezdődött. A pódiumon, hol a tüzoltózenekar, hol a Csóka-féle cigányzenekar játszott, kellőképpen aláfestve igy a hangulatot.

Sokan gyalog jöttek ki az alsóerdőre, mások fiakerrel, melyek ez alkalommal színes szalagokkal voltak feldíszítve. S voltak persze modernkedő sznobok is, akik bérautóval pöfögtek ki. A városi hintón érkezett meg Kenessey ur, a polgármester, kemény kalapban, zsakettben, ezzel is kihangsúlyozva hivatalos részről a majális nemzetpolitikai jelentőségét. (Megjegyzendő, épp ily hivatalos ünnepélyességgel vett részt az Iparoskor majálisán, egy héttel korábban, sőt jókedvét is ugyanolyan mértékben adagolta, nehogy pártatlanságára bármely gyanú essék.) Kilián Katinka, Harmath Kázmér jövendőbelije (kinek édes arcocskáján, éppen a pisze orr körül szeplőcskék sorakoztak) a család kíséretében jött ki, Kilián papa homokfutó bricskáján. Természetesen Harmath Kázmér “hivatalos elfoglaltsága” miatt nem csatlakozhatott a családhoz. Meg is jegyezte Kilián ur nővére, a pártában maradt, kissé el terebélyesedett Melani, hogy:

22