Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
nőm, hogy hogy Edward Barnard a legjobb oaratom. r oiuueoo csodálkoztam, mikor megnano t tam, nogy kuepett a uraukiscnmidt cégből. A kövér szemei összehuzódtak, míg gombostuiejeknek látszottak, és kutató tekintetük úgy megzavarta Batemant, nogy elvörösödött. — Azt hiszem, hogy a Braunschmidt cég és Edward Barnard az egyes dolgokat nem ugyanazzal a szemmel látták, — válaszolta. Batemannak egyáltalán nem tetszett en'nek az emoernek a modora, éppen ezért méltóságteljesen felállt és udvariasan elbúcsúzott tőle, engedőimet kérve a zavarásért. Azzal a furcsa érzéssel hagyta el a hazat, hogy ez az ember, akinél éppen Kérdezősködött, sokat mesélhetne neki, de láthatólag nincsen szándékában ezt megtenni. Elindult a megadott irányba és rövidesen Cameroinék háza elé ért. Ez egyike volt azoknak az üzleteknek, amilyenek tucatszámra találhatók itt, és az első ember, akit megpillantott, Edward volt, aki ingujjban éppen egy darab pamutszövetet mért le. Bateman megrökönyödött, hogy ilyen alantas munkával foglalatoskodva látja. De alighogy belépett, Edward felnézett, megpillantotta és egy meglepett örömkiáltásban tört ki. — Bateman! Ki gondolta volna, hogy téged itt látlak? Kinyújtotta feléje karját a pult fölött és megszorította a kezét. Viselkedése semmiféle kényelmetlen érzést bem mutatott, kizárólag és egyesegyedül Bateman volt zavarban.- Válj egy pillanatig, míg befejezem ezt a csomagot. Teljes biztonsággal szaladt az ollója végig a szöveten, amit aztán összehajtott, becsomagolt és a sötétfoőrü vevőnek átnyújtott. — A pénztárnál tessék fizetni, kérem. Aztán mosolyogva, ragyogó szemekkel fordult Bateman felé. —- Hogyan kerültél ide? Istenem, menynyire örülök, hogy látlak! ülj le, öregem, helyezd magad kényelembe. — Itt nem tudunk beszélgetni. Gyere velem a hotelembe. El tudsz innen egyszerűen szabadulni? — tette hozzá aggodalmasan. — Természetesen elmehetek. Nem megy itt Tahitiben olyan nagyon üzletszerüleg a dolog. — Odakiáltott egy kínainak, aki a szembenlevő pult mögött állt: -— Ah-Ling, ha a főnök megjön, mondd meg neki, hogy éppen most érkezett meg egy barátom Amerikából és elmentem vele egy kortyot inni. — Rendiben van, — felelte a kínai vigyorogva. Edward belebujt a kabátjába és mialatt feltette a kalapját, Batemannal együtt kilépett az üzletből. Bateman megpróbálta a dolgot a mulatságos oldaláról megfogni.. Hát azt igazán nem vártam, hogy úgy fogunk találkozni, amint éppen egy piszkos niggernek adsz el három és fél méter szövetet, — mondta nevetve. — Tudod, kidobtak Braunschmidtéktől, és gondoltam, ez éppen olyan jó, mint akármi más. Batemanban különös benyomást keltett Edward őszintesége, de tapintatlannak találta volna, ha továbbra is belemélyed ebbe a témába.------ Folytatjuk -----TÖRZSASZTAL Kutasi Kovács Lajos regénye V. FEJEZET melyben többen elveszítik fejüket, miként ama könnyelmű őskori hölgy, és egyideig nem is találják meg Kopcsák tanár ur hunyorogva állt meg a Méhes előtt. Csodálkozva vizsgálgatta a falakat, a színeket s nem utolsó sorban a tájat, melynek ölében a Méhes feküdt. Szokatlan és újszerű volt számára mindez s valahogy ösztönösen és gyanakodva többször is elolvasta az épület homlokzatán lévő felírást: “Méhes” — “Söröző — Borozó •— Étterem”. Mintha kétségek gyötörték volna, hogy valóban a Méhes előtt áll-e? Mert furcsa, de igy van: Kopcsák tanár ur soha nem járt még a Méhes-ben a déli órákban, soha nem látta a vendéglőt déli napsütésben. Este, vagy alkonyattájt, esetleg a hajnali órákban, hóval fedett tájban vagy lezúduló eső függönyben holt bizonyosan idetalált volna. De éppen délben? Soha nem látta még igy és mintegy az első találkozás izgalmával méregette, kicsit meghökkenve s nem minden bizalmatlanság nélkül. így nézhet a szinházrajongó kedvenc színészére, kit csak színpadi szerepekből ismert, rivaldafényben, kimaszkirozva s egyszerre csak szembetalálkozik vele az adóhivatalban, vagy egy olcsó vendéglőben, előadás után, esetleg a hentesnél, ahol éppen májat vesz a kutyájának. Vagy ilyenformán néz az olvasó kedvenc Írójára, akinek könyvét ismerte, ennek alapján valamiféle képet alkotott magának s egyszerre szembetalálkozik magával az Íróval. Csalódást érzett Kopcsák tanár ur? Nem. Egyszerre meghökkentette a tény: a látvány. Ily körülmények között egészen természetes, hogy megkönnyebülten sóhajtott fel, mikor az ismerős illatok csaptak az orrába, felbugott az éttermi ajtó ismerős csengője s 18
