Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-01 / 4-5. szám
A FELKELŐ NAP ŐSI SPORTJA Minden ország őriz valami titkot. India görbe botja, a gyephoki, a magyar kard fénye, az amerikai baseball, a régi török birkózás és sok minden van olyan, amelyekben van valami, ami lemásolhatatlan. Ilyen a kendu. Aztán később lehámliik mégis mindaz, ami olyan féltve őrzött, a sport világában lassanként semmi sem maradhat kiismerhetetlen , könyvek jelennek meg, szakfolyóiratokban tudósítások, filmek és a játék figyelése, igy hát a szakértőn keresztül tovább terjed a sport és a titkok tudói egyszerre csak riválisokkal állnak szemben. A kenduról, a japán bambuszbot-vivásról csak japánul jelent meg könyv, ennek a sportnak nincs sem angol, sem német, sem semilyen másnyelvü irodalma. Sokáig azt hittük, hogy Nipponban a népi sport a judo, vagy a szamuráj birkózás, most azonban már tudjuk, hogy a kendu az, amelyet minden közép- és főiskolán tanítanak, professzionista és amatőr versenyzőik vannak, olyan szövetségük, amely kétmillió igazolt sportolót tart nyilván, (könyvtárnyi szakkönyvet Írtak és csak ezzel húsz folyóirat foglalkozik. A kezdetek a XII. századig nyúlnak, de olyan régi ez a sport talán, mint maga Japán. A katonai élet emelkedésével egyre fejlődött, egyidejűleg a kardkészités művészete is és minden szamuráj úgy tekintett kardjára, mint amelytől több függ, mint élete. Aztán jöttek a modernebb katonai fegyverek, uj és megújuló metódusok, s a vívás mint érdekes tornagyakorlat támadt fel katonák és tanulók között. Van egy japán mondás a kenduról, amely igy szól: az emberek gondolkodása .nyomban megmutatkozik abban, hogy — koncentrálásiban és aktivitásban — hogyan vív. A kendu nem két bambuszbot egymáshoz ütődése, hanem a versenyzők karakterének bizonyítéka. A vívásnál általában két ellenfél egymással szemben állva igyekszik ellenfelét eltalálni anélkül, hogy közben ő találatot kapjon. A mérkőzés sportszerű szabályok szerint pontosan kijelölt küzdőtéren, előre meghatározott időtartamon belül folyik le. így van ez a japán vívásnál is. A küzdőtér, a ruházat, a találati felület, a fegyver fogása, tréningje, milyen korosztályok vívhatnak, bíráskodása, versenyei, mind olyan kérdés, amelyre az érdeklődő választ vár. A legdöntőbb, vajon dogmatikusan megmaradtak-e a formáknál, vagy történt-e, és ha igen, milyen mérvű a haladás? Ennek az ismertetésnek az időszerűségét éppen az adja meg, hogy a két vívás sok eltérése mellett — technikailag is sok a hasonlóság és végig nézve néhány tréninget, versenyt, az oktatókkal való beszélgetés után az a vélemény szűrődött le, — hogy a vívásból, sőt, tovább menve még a magyar kardvívásból is a kendu sokat vett át. Nincsenek megmerevedett formák tehát, hanem, mint minden sportban, állandó a fejlődés, mindig nagyobb és nagyobb követelményekkel számolnak, az edzés rendszer is ehhez mérten egyre alaposabbá és keményebbé vált. A küzdőtér kétféle. Professzionista versenyeken 30x40, az amatőröknél 30x36 feet. A ruházat Hakama — szoknyaszerü nadrág, — kakogi, — felsőrész — tarépajzsszerü felsőrészre szerelt védő, kote-kesztyü, dobőrőv, tale-zsebek és keikogi-alsóing. A ruházat tradicionális, ez az, ami nem változott. Cipő nincs, e sportot mezítláb űzik , gyerekek hat éves kortól, fiuk és lányok és hasonlóan a víváshoz a legidősebb korosztályig. A fegyver neve: sinai. Három feet hat inchestől három feet kilenc inohesnyi nagyságúak. Egymás üdvözlése az évszázados szokás szerint történik. A küzdőtér szélén egymással szemben legugolnak, a bamtauszbotot baloldalukhoz szorítják és mélyen meghajolnak. Ez az oigi. Azután egymással szembeállnak és maga a verseny három biró előtt folyik le. A vezetőbiró kezében kétszínű zászlócska van, és azt a szint mutatja fel, aki a találatot kapta, s aki a ruháján ilyen színű jelet visel. A- meddig azonban valaki a versenyig elérkezik, türelmes és hosszú edzésutat tesz meg. Egyegy tréning körülbelül két és fél órát tart, amely a mesterrel való iskolázással kezdődik, és úgy, mint az európai vívásnál, asszószerü gyakorlatokkal folytatódik. Az eredmények elérése éppen úgy függ természetszerűleg attól, hogy ki mennyi időt kíván erre a sportra rászánni, versenyző szeretne lenni, és ha igen, milyen nívójú, hiszen kétmillió kenduzó közül csak azok lehetnek az élen, akik szinte naponta három órát gyakorolnak és ezenfelül még kiegészítő sportokat űznek. Általában szorgalmas edzéssel lehet elérkezni odáig, hogy valaki három év után versenyezni kezdjen. A fegyvert két kézzel fogják, és véleményük szerint a mozgáselemek igy sokkal természetesebbek, mint a vívásnál. A testtől rendkívül fegyelmezettséget kíván, az egyensúly elvesztése rendkívül hátrányos. A fősuly nem a védekezésben, hanem a támadásban van, amelynek villámgyorsnak és pontosnak kell lennie. A mérkőzés három találatra megy, tehát 3:0, vagy 2:: 1-re kell az egyik félnek győzni, igy a döntetlen mérkőzés fogalmilag kizárt. A találati felületek pontosan körülhakizárt. A találati felületek pontosan körülhatároltak. A nyak (gége), fej, csukló, oldal, a mellkas mindkét oldala, és a has, ami találatot jelent. Ezzel szemben három rossz támadás, tehát sikertelen akció a támadó terhére egy hibapont. Egy-egy versenyen mintegy 150-200 induló van, természetesen külön kategóriákban rendezik meg külön-külön mindkét nem számára. A vívásban utóbbi időben 10
