Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Itt nyugszik egy kapf-Iangu falubakter /pan Kinek a hangszálát Ellepte a bakterelum, bár a doktor Több recepiszt irkáit, Mind hasztalan, mert Ő nem keált. /már Ж Hogyha szólni tudnék, Áztat szólanák: Ne rijjatok mán, Nincs többé nyavalyám ! Ж Be szörnyűségesek Az halál hatalmi: A zsidó sem tudja Az halált megcsalni. Azért jut ide Az öreg Veinsterni, — Kinek keres'ztneve Ide már nem fér ki. (Sámson.) * Itt nyugszik Tóth Már- A feleségem, /ta. Jó már neki, Hát még nékem . . Ж E sírbolt fedi Torma Juci testét, Sírba vitte őt A sokszínű festék * Itt porhad Páll Vince Oászári, királyi Őrmester és mégsem Tudott retirálni A halál előtt. Vala ő később a Falu kisbirója. Ha meg nem hal, holtig Az lehetett volna. * Én Kerekes Sándor A hetedik vótam. Ki Viskén az idén Késelésben hóttam. Hej! Ha a kezemben Vóna mégegyszer kés: Még szebb vóna Viskén Az idei termés. Tréfás sírfeliratok rak. Kilenc kicsi, két nagy. A nagyok közül az egyik elől ment, a másik Lemaradva, egészen hátul. Néha meg is állt. Ezt ugatta a kutya. Hujj-hahujj! Hujhá! Hujhá! Hujjhahuuu! — ordított bele tele torokkal az üverbe. A disznók megálltak, aztán eltértek lefele. — Lefele mennek! Vigyázz! Hujjhahujj! Ebben a pillanatban valami megmozdult a szikla alatt. Valami nagy. Fújt, és törtetve iramodott visszafele. — Az anyád . . . ! — fordult meg Tóderik, s még láthatta egy pillanatra a különvált nagy behemót kant, amint eltűnt hátul a fiatalosban. — Ügyes voltál, — vigyorodott el — Isten éltessen. Nem esznek belőled az urak. A disznók már eltűntek addigra ott túl. Csak a hátul lévő küzdött egymaga a kutyával. Nem tudott menni. Egy kidőlt fa mellett állt, hörgőit és csattogtatta agyarait a kutya felé. Aztán hirtelen eltántorodott, és elesett. Vonaglott még, majd nem mozdult többet. Mire Tóderik odaért, már a kutya sem ugatta, csak lógó nyelvvel ült mellette, és néha beletépett a véres sörték közé. Morgott, mikor meglátta az idegen embert.. — Nana — beszélt hozzá Tóderik. — Nana. Ciba ne. Ne. Haslövése volt a disznónak. Kövér, kétéves kan. éppen szalonnának való. Véres volt körülötte a hó, s a nyom is, ahol idáig elvergődött. Egy percig gondolkozott Tóderik, hogy mit tegyen, de aztán vállat vont. — Majd eljön utánad, aki beléd lőtt. Aztán otthagyta a disznót, a kutyával együtt. Közben újra megszólaltak a puskák, de most az aljban. Aztán csak mentek a hajtők tovább, üveren föl, üveren le. A nap már erősen áthajlott a görgényi oldalra, mire a hajtásnak vége lett. Egy medvét s három disznót lőttek az urak. Arcukon megelégedés ült és szorgalmasan kinálgatták egymást a kulacsokból. A medvét a báró lőtte. Ott-ült egy fatcnkön, szélesen, derűsen, csupa mosolygással a szakálla között, s a gernyeszegi gróffal évődött éppen, aki két disznót hibázott egymásután. — 'Rövidek voltak, mi? A fene egyen meg, te Mitru, mért nem toldod meg legalább egy méterrel azokat a disznókat, amiket a gróf elé küldesz, hallod-e? Mitru? Hol van az a gazember? — Elment a disznó után, amit nagyságos Éltető ur sebzett, — jelentette katonásan Stefán, az ilvai plájász. Tüzet gyújtottak az urak számára, a hóra bundákat és pokrócokat terítettek, előkerült az ennivaló. A hajtok odébb húzódtak. Nem kellett nekik a tűz, melegük volt úgyis. A báró vágatott mindegyiknek egy tenyérnyi szalonnát, s negyed kenyeret. Elrágódhattak rajta. Az uraknál előkerült a bor s a tréfa. Középütt ült a báró egylábú vadász-székén, széles nagy terjedelmével, őszülő szakállával, piros arcával, akár valami vidám vén havasi Isten. Bekecs nélkül, börmellényben s még azt is kigombolta a hasán, hogy jobban nevethessen. Jobbra tőle, alacsony kis háromlábú széken, bosszúsan és gondtelten szigorkodott a keszegképü gernyeszegi gróf. Kényszeredetten erőszakolt arcára egy-egy fanyar mosolyt, ha őt csipkedte a tréfa, s minden figyelmét a sült kenyérre fordította, meg a vajra. Mivel csak azt ehetett szegény, gyomorbetegsége miatt. A báró másik felén bozontosán székelt egy odacipelt rönkön a havasi király: Éltető uraság. Nem volt sem fiatal, sem vén. Negyven is lehetett volna, hatvan is. Torzonborz bajusza álláig fityegett, barnára cserzett arcába keményen vésődtek a ráncok. Sürü fekete üstöké fülére lógott a magyarosra gyűrt báránybőr kucsma alól. Éles karvalyorra fölött két élénk vil-16
