Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
Most már felnézett Mari. A két felnőtt úgy meredt egymásra, mintha ez a kislány az imént nem is magyarul szólt volna, hanem valami rejtélyes, idegen nyelven, melyet most kell megoldaniok. Aztán megdöbbenve kiáltott fel Réti Sándor: — Hát ezért jöttél Óbudáról idáig, hogy ezt megmond? Micsoda bátor kislány vagy! De azért nem volt okos dolog Sanyitól, hogy ide küldött. — Ö... ő nem küldött. — Vallotta be Mari — Csak azt mondta, hogy telefonáljak. Vagy, ha nem lehet, hívjam fel Kasza Petit. De az ... nem volt otthon. És úgy gondoltam ... úgy gondoltam, hogy sürgős ... De mi... igazán hallottuk! — hajtogatta, mintha nem hinnék el egészen, amit mondott. — Elhiszem. — Mondta Réti Sándor. — Sok furcsaságot hallani most a rádióban. Sokan vannak, akik zavart akarnak keltem, de ezt te úgyis nehezen értenéd meg. Mondd meg Sanyinak, ne aggódjék... Mi telefonon beszéltünk a hírek után a záhonyi postafelvigyázóval, aki félórával ezelőtt azt mondta, hogy Beregsuránynál megszűnt a szovjet csapatok beözönlése és Záhonynál takarodnak kifelé. Sajnálom, hogy nem hallottátok a Szovjetuniókormányának nyilatkozatát sem, mert az bejelentette, hogy utasította a katonai parancsnokságot, hogy Budapestről vonják ki a katonai alakulatokat. Szóval: csak annyit mondj, ne aggódjék, minden a legjobb utón van. Sőt: Nagy Imre azt is bejelentette, hogy mától fogva megszüntetik a parasztoknak a beszolgáltatási rendszert. De várj csak, felhívom Igaz énnit, hogy nyugtassa meg édesanyádat, hogy itt vagy. Reggel előtt semmiképpen nem mehetsz haza. Holnap meg valamelyik fiú elvisz kerékpáron ... Telefonálás után magának is, az egyetemistának is újabb feketekávét töltött Réti Sándor egy-egy bádogbögrébe. Ez pótolta ma éjjel is az alvást legtöbbjüknél. Aludni ráérnek ... azután is! Egy nyomdász újabb röpirat-köteget hozott a nyomdából. Egyik része cirill betűkkel volt írva, alatta magyar fordítása. Mari belekiváncsiskodott. A szovjet katonákhoz szólt a röpirat, Lenint idézve, aki Írásban hagyta, hogy nem lehet szabad az a nép, mely más nemzeteket elnyom. Felhívás egy másik röpcédulán, hogy hagyják abba az esztelen harcot, mert nem fasiszták ellen harcolnak, hanem a szabadság után vágyó nép ellen — vezetőik hazugsággal tartják őket az országban ... — Kik viszik ezeket a cédulákat a szovjet katonák közé? — kíváncsiskodott Mari. Az egyetemista felelt neki: — Repülőgép szórja közéjük. Meg gyerekek viszik el, fiuk, lányok. — Olyanok is, mint én? — Olyanok is. — Felelt Réti Sándor, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. — De most már pihenj le a díványra, mert látom, fáradt vagy. Tényleg úgy érezte Mari, lábai már alig bírják. Letette kabátját és úgy ruhástól ledőlt a díványra, bekucorodva a sarokba, mint valami kiscica, melynek születésére készült el hazulról ma délután... ♦ Valahol ajtó csapódott. Csörrenve esett valahol egy fegyver a padlóra. Mari kinyitotta szemét és nem tudta az első pillanatban: hol van? Különös festékszag és széngáz csapta meg az orrát. A nyomda ... Az Íróasztalon csak a kis asztali lámpa égett, megvilágítva édesapja fáradt arcát, virrasztástól gyulladt szemhéjját és ütköző, rőtes szakállát. Az egyetemista a padlóra terített szürke pokrócon aludt, nyitottt szájjal. Úgy érezte a kislány, millió hangya mászkál végig a lábán. Talán ki sem nyújtotta egész éjszaka, úgy aludt, összezsugorodva. így nem is csoda! Ásított, kinyujtózkodott... Odakint még alig derengett. A kis rádiókészülék egész halkra fogva máris sugározta a reggeli híreket. Biztató volt, megnyugtató, mint már napok óta változatlanul, a fővárosi hullámhosszon: “1956 október harmincadikán a Szovjetunió kormánya nyilakozatot tett a Szovjetunió és a többi szocialista ország közötti kapcsolatokról. A nyilatkozatban Magyarországgal kapcsolatban a következő olvasható: A szovjet kormány szem előtt tartva, hogy a szovjet alakulatok további Magyarországon való tartózkodása ürügyül szolgálhat a helyzet fokozottabb kiélesedésére, utasítást adott katonai parancsnokságának, hogy BUDAPESTRŐL VONJÁK KI A SZOVJET KATONAI ALAKULATOKAT, MIHELYT EZT A MAGYAR KORMÁNY JÓNAK LÁTJA... ” Mari gyerekesze annyit fogott fel az egészből, hogy mégiscsak mennek!... Kicsit még lehunyta szemét, hátha el tudna aludni... Éles telefoncsengésre ébredt fel újra. Teljesen világos volt. Megmosdott a szomszéd fürdőszobában, csak úgy, macskamódra, de máris teljesen felébredt tőle. Még reggelit is kapott, forró kávét, vajaskenyeret, aztán, egy kerékpáros ipari tanuló katonás jelentkezése után elbúcsúzott édesapjától. Pedig... úgy szeretett volna még maradni. Otthon olyan ... unalmas most... Neki is vehetnék itt valami hasznát. Dehát tudta: hiába kérné édesapját. Édes aggódik otthon. Sanyit is meg kell nyugtatni, úgyis alig tudták tegnap ágyban tartani... 83
