Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
- Adja Isten, hogy megleljük — nyögte valaki, és csámcsogott a pálinka izéhez. — S hogy el is találják az urak! — óvattoskodott egy másik. Tóderik fölnézett a hegyoldalra, nézte, nézte, aztán megcsóválta a fejét. — Ott ma nem lesz semmi — dünnyögte egykedvűen. A plájászok fölhorkantak. — Miért? — Mert észkas. Havazáskor, úgy igen. De most?! — Nagyon okos vagy, — gúnyolódott Mitru, — tán sokat jártál erre! Hát hol keresnéd, ha nem itten? Tóderik fölmutatott a szemközti oldalra, amelyik az Istenszékinek szaladt fölfele.- Ott. Verőfény. Meg bükk. Besüt a nap közéje. S van makk. Há! Itt túl ma csak harkályt s mókust, azt igen. Nem medvét. Hosszú Mitru megrámgatta kenderszinü gyér bajuszát. Sovány orrán bosszúság kunkorodott. — Hm — mondotta — nagyokos vagy. Sze’ én is tudom, mit tesz a makk, meg a verőfény. De elsőnek ezt hajtjuk mindig. Tóderik vállat vont. Valaki uj rozsét dobott a tűzre. A szikrák fölszöktek magosra. — Azt másodiknak hajtjuk mondotta egy öregebb ember — ez a rend. Aztán többet nem beszéltek a dologról. Egyre világosabb lett. A köd lehuzódott a Maros felé, s az acélkék égen csillogva jelentek meg a napsugarak. Eloltották a tüzet, s elindultak lassan, a patakon fölfele. Mitru időnként leállított egy-egy embert.- Te itt maradsz. Az irányt tudod. Tartsátok jól a távolságot, és ügyeljetek. Az urak a poján alatti gerincet állják. Mikor azt a sziklát ott eléri a nap, indul a hajtás. —Értem — felelte az illető, s félreállt a nyomból. Az első hajtásban valóban nem volt semmi, csak hideg, bövés sem esett. Az urak bosszúsak voltak, megfáztak. Bajszuk, szempillájuk csupa zúzmara volt. A második hajtásban először egy konda disznót vertek föl a hajtők.- Hujj — hujj! Vigyázz! Ne hagyd! Fölfele! Fölfele vigyázz ! Hujhjuj! Disznók! Aztán a harmadik üverben valaki friss medvenyomra bukkant. — Medve! — visszhangzott végig a patak fölött — medve! Vigyázz! Lefele! Aztán sokáig nem történt semmi. Csak a Mitru nagy borzas kutyáját lehetett hallani valahol messze, ahogy egy katlan mélyén ugatott. Már a hetedik üveren is túl voltak, mikor fent, az Istenszék gerincén, ahol az urak állottak, eldördült az első két lövés. Egy idő múlva újra kettő. Majd még egy. Utána csend, megint. Jó idő múlva hallani lehetett a kutyát, ahogy ugatva jött visszafelé. S valaki fent kiáltott. — Visszatérnek a disznók! Vigyázz! Vigyázz középen! Tóderik is ott ment a középen. Üveren föl, üveren ’e. Fö’le, föl-le, szakadatdanul. Már jó ideje a disznók nyomán haladt. Tudta, hogy tizennégyen vannak, kilenc kicsi, öt nagy. Majd az egyik, a legnagyobb, kivált a többi közül, s fölfelé kanyarodott. Tóderik utána nézett a nyomnak. Szűk, sziklás gerincen állott éopen előtte is. mögötte is apró tisztásokkal tarkított sürü fiatal fenyves. Akkor hallatszottak a lövések éppen. Maid a kutyaugatás és a kiáltások fent. Néhány ugrással fent volt a sziklákon, s mélyen beláthatott az üverbe. A szemközti oldalon éppen akkor ereszkedtek alá a disznók. Megolvasta őket: tizenegyen votüt nyugszik egy atyánkfia, 1-1 "rös Mihály, csizmadia. Tól kezelte kaptafáját, Sárit, kedves élte párját, Amig élt, jól eldöngölte, Imádkozzunk hát érette. * Itt nyugszik Imre Gábor, A falun kívül, A falu is nyugszik Nála nélkül. Maghala végre valahára, Az egész falu kívánságára. * Itt nyugszik Lentner Anna, Kinek majd két mázsa a súlya. Istenem, az örökkévaló élet Súlya szerint legyen neki édes. * Eevégezvén Tóth Pál A földi életét, Porlandó része E sírba tétetett. Nyugodnék ő szegény Odalent békével, De itt is együtt van A feleségével. * Kétszer vótam beteg, De halál meg nem lepett. 3-szor a tüdő- Vész jött nekem, Mit az őszi idő Hozott. S lám füvet eszem Isten dicsőségére. Ámen. 'd,' sírfeliratok * Itt nyugszik Garázda Pista, Aki a bort szörnyen itta. v-úz De-: bor és egy bicska, Segítette őt a sírba. * Ebugatta falurossza, érők álmát itt alussza. Garázda volt, fékomadta, Míg a halál el nem kapta. Történt vele e^y szép napon, Eerugott a betyár nagyon. Felbukott egy szék lábába, Beszakadt a koponyája. 15
