Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2-3. szám
lenére sem jut eszükbe fegyverüket beszolgáltatni, mig szabad nem lesz az ország. Szervusztok ! Elment. Maga után hagyta a Holnap bizonytalan gondját. Édes már nem tudott olyan nyugodtan aludni, mint enélkül a látogatás nélkül tette volna. Olyan egyszerűnek látszott minden. Olyan... jó utón. De hátha mégsem? Hátha Nyugatnak nem olyan fontos a Magyar Szabadság? ... Csak nekünk? ... Sanyi láza nem ment harminckilenc alá. S nem eszik semmit... Holnap orvost kell hivni hozzá. Ha ugyan lehet. Mindegyik el van foglalva a kórházakban, rengeteg a sebesült. .. Ki teszi jóvá ezt a sok szenvedést?! ... Ki adja vissza az anyáknak a fiaikat, a feleségeknek férjüket, még ha szabadok leszünk is ? ... Istenem, segíts meg bennünket, hiszen ... mi sem vagyunk rosszabbak a többi népnél, akik szabadon, függetlenül élik a maguk életét... A másnap reggeli világosság elűzte Édes fejéből a kínzó gondolatokat. A reggeli híreket megnyugodva hallgatta. Maga az uj honvédelmi miniszter, Janza Károly nyilatkozott, hogy a magyar néphadsereg csapatai virradóra megkezdték a VIII. kerületben a szovjet csapatok felváltását, és biztosítani fogják a szovjet csapatok kivonását. “Az ellenállók parancsnokságával megbeszélt területet a szovjet csapatok kiürítik.” — hollotta a miniszter meggyőző, határozott hangját. “Ma kilenc órakor az ellenállók leteszik a fegyvert. A váltás és a szovjet csapatok kivonásának zavartalansága a feltétele annak, hogy a nap folyamán fővárosunk kiürítését a szovjet csapatok folytathassák, és a megállapodásban rögzített terv szerint Budapestről fokozatosan elvonuljanak. Felhívok minden igaz hazafit, támogassa a magyar néphadsereget abban, hogy ezt a feladatot sikeresen Budapest és az egész ország lakosságának megelégedésére hajthassa végre.. Kasza Peti nem jött el, sem a többiek. Sanyi nem tudott másra gondolni, mint barátaira. Talán újra harcolnak valahol, hiszen hiába mondja a rádió, hogy mindenütt letették a fegyvert a szabadságharcosok, ávósok egyáltalán nincsenek és az oroszok vonulnak kifelé. Újpest felől állandóan hallik a tompa robbanás, gépfegyverkattogás. Tehát tart a harc! Csak neki kell itt feküdnie, tehetetlenül. Ki kéne szökni... De Édes nem megy sehová, mintha sejtené, mit forgat fejében. A boltba is Marit küldi... Marival kéne szövetkezni. Ha nincs más, talán egy lány is tudna segíteni... Ekkor eszébe jutott Keszthelyi Zsuzsi, aki maga is “csak egy lány” volt, és bátorságával mindnyájuknak példát adott. De Mari olyan szeles. Azért... nem árulná el őt, és tud titkot tartani, ha muszály... A takaró már olyan meleg volt rajta, hogy legszívesebben lerúgta volna. Kint (ködös, nyirkos idő volt, még az ablakot sem lehetett kinyitni. Egyetlen szórakozása a rádió maradt. örömmel, bizakodással töltötte el mindnyájukat az a sok jelentés, amit a Szabadságharc külföldi visszhangja keltett. Mindenütt ... az egész világon! A londoni Daily Express véleménye is az, hogy a magyarországi kérdést Magyarországon döntik el. “A bátorság és hősiesség elérhető közeibe hozta a szabadságot...” —: Hallgassatok! — kiáltott fel Sanyi lelkesen, és kicsit felerősítette a készüléket. — Nem nagyszerű? “A New York Times vezércikkében megállapítja: Magyarország lovagias és bátor szabadságharcosai sokat nyertek országuknak és a szabadság diadalában reménykedő minden embernek. Egy bátor nép uj irányt szabott a történelem menetének ...” “A New York Herald Tribune hangsúlyozza, hogy a magyarországi események után a mai világ többé nem azonos a tegnapival.” “A párisi Aurore vezércikkében foglalkozik Nagy Imre azon bejelentésével, hogy felkéri a Szovjetuniót katonái visszavonására.” “A Parisien-Liberé-nek az osztrák-magyar határra küldött tudósítója igy ir: Jöjjenek hát ide azok, akik még azt hiszik, hogy a magyarországi felkelés a fasiszta reakció müve; mindennek ellenkezőjét meglátják saját szemükkel ...” — Jó is volna, ha saját szemükkel látnának itt mindent! — mondta Édes. — Tudjátok, mint mondott édesapátok? Hogy az a Kós Péter, aki az ENSz-ben Magyarországot képviseli, nem más, mint Leó Konduktorov, szovjet olajmérnök. El sem akarom hinni, hogy ennyi aljasságra lettek volna képesek a magyar vezetők! Sanyi öreges fölénnyel legyintett. — Magyar? ... Ugyan, Édes. Hiszen nálunk is tudja már minden fiú, hogy “szeretett apánk, Rákosi pajtás” sem volt más, mint szovjet állampolgár, az egész magyar nép ellensége ... Édes megdöbbenve nézett fiára, mintha csodát látna. — Ezek a fiatal gyerekek! Szörnyű. Hiszen még footballon, meg játékon kéne, hogy járjon az eszük ... Sanyi tovább forgatta a rádió gombját. Mintha csak eddigi beszélgetésükre lett volna felelet, egyik leadó ezeket mondta: “A magyar nép kéri az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy ne fogadja a hazaáruió Kós Pétert, a volt és a jelenlegi magyar kormány nevében tett nyilatkozatait. Ezzel felkéri egyben a Biztonsági Tanácsot, hogy a varsói szerződés 4., 7., és 8. pontjai értelmében haladéktalanul lépjen közbe a szabadságáért küzdő Magyarország érdekében! Ezenkívül kéri a Biztonsági Tanácsot, hogy a magyar ügyek képviselőjéül egy semleges államot kérjen fel! — A magyar népnek jelenleg nincs módjában megbízottat küldeni mindaddig, amíg kormányát saját belátása szerint meg nem választhatja!...” — Melyik adó lehet ez? — kérdezte Édes, mert a bemondó hangja teljesen ismeretlen 80
