Kárpát, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
egy méhkas. Magos, csúcsos tetejéhez a zsindelyt is maga Tódérik hasította. Különösen szép zsindelyek voltak azok. Lent nagyobbak s fölfelé egyre kisebbek. Kerekvégü zsindelyek mind, hódfarkasok. A legfelsők már csak akkorácskák voltak, mint egy gyermektányér. Belül egyetlen szobája volt, egy nagy kerek szoba, melynek közepén otromba terméskövekből készült roppant kemence állott, valami olyan kandallóféle, melynek nyitott teteje fölött megfelelő köralaku nyílás készült a padláson is, a füst számára. A padlásra létrán lehetett fölmenni a szobából, egy csapóajtón át. Három ablaka volt a szobának: egyik a Bisztrapatakon fölfelé, másik lefelé nézett, s a középsőből pedig hátrafelé, a Macskakőre lehetett látni. Azt mondják, ezek az ablakok is hajlítva voltak, a fal szerint. Keretük mogyorófából készült, üvegjük Máriaüvegből. Ajtaja az Urszura nyílott egyenest. Aki a küszöbön megállt, az felláthatott az Istenszékire. Nyár derekán fogott Tóderik a házhoz s őszire elkészült vele. Közben jártak néha emberek is arra, megálltak, s nézték. — Furcsa házat építesz — mondották. — Hát! — förmedt rájuk Tóderik ilyenkor — ha nem tetszik, ne nézd! De azért csak megnézte mindenki, akit arra vitt az útja föl a legelőkre, mert olyan különös házat sehol a Maros mentében nem látott még ember. Mikor az utolsó zsindely is fölkerült a tetőre, s a csúcsára is fölkötötte a leányka a csokrot kék tarnicsvirágból, Tóderik lerakta szerszámait a sarokba, fejébe nyomta a széleskarimáju kalapot, kezébe vette a botot, vállára.akasztott egy kötésre való rozsdás drótot, s elindult fölfele az Urszun. Ment, ballagott, nézte a földet, a vizet, a fákat, itt-ott megállt, szemlélődött, egyegy nyiladékon, bement a fák közé, szimatolt, dünnyögött. Olykor lenyesett egy-egy hajlékony mogyoróvesszőt, s itt is, ott is felállított néhány fogót. Mire fölért oda, ahol a nagy szedres üverben az Urszupatak forrásai fakadnak: alig maradt a drótból valami. A legfelső forrásnál leült, megigazította a bocskorszijjait, keveset nézelődött még, szimatolt erre-arra, aztán visszatért a házhoz. A nap lenyugodott már, mire hazaért. Dér szaga volt a levegőnek, s fent az Istenszéke gerincein bőgtek a bikák. A leányka ott kuporgott a furcsa kőkandalló előtt és hoszszu nyárson sütögette a vacsorára való pisztrángokat. Tóderik megállt mögötte. Nézte a tüzet, a nyársat és a leánykát. Érezte orrában a ház friss, meleg szagát, és halkan dörmögve megszólalt. Aznap először. — Szép halakat fogtál. A ritka dicsérettől elpirult a gyermek, és nevetve fölnézett reá. Az öreg zavartan köhögni kezdett. — Ügyes vagy, ■— mondotta még, azzal elfordult, mintha restelte volna, hogy annyit fecsegett. Alig hullott le a hó, ott volt Tóderik a dédai korcsmában. Gt nyestbőrt s egy vidrabőrt tett le az asztalra, az örmény elé. ' — Na — mondotta — hadd lám. Szőrfülü megtapogatta a bőröket, beléjük fújt, forgatta. Aztán felnézett a gerendás mennyezetre, mintha a pókhálókkal tartana tanácskozást. Végül rámeredt az emberre. — Még kettőt hozol, s jó lesz! Tóderik fölhorkant, mint a vaddisznó. — Hán? Volna eszed! Egyet se, érted? S még adsz húsz font máiét! Húszat! Az örmény kövér arca elkékült. — Én? Inkább soha se láttalak volna! Mit gondolsz? Ezekért? Hát bőrök ezek? És lökdösni kezdte a bőröket az asztalon, fújta, tépte, dörzsölte. dobálta őket dühös fintorral. De Tóderik csak hallgató-1 s várt. Aztán köpött egyet a padlóra, s ennyit mondott: Az erényes életet Élte Boczó asszony, és Kolerában hótt el, Mert az öröküdvösség- Való erős hitében /hez Savanyú káposztát ett. * Itt nyugszik Varga József Felesége: Szabó Ágnes. Az Ur adta, az Ur elvette: Áldassék szent neve érte. Tréfa térfél iratok * Nem volt más hely számára. Csak a temető árkába, Tanulj ebből, te halandó, Semmi áron ne légy rabló! * Itt nyugszik Szerácsi Julia, Csak 27 évet élt, Amikor meghótt. Igaz az hogy neki Egy kérője sem vót. De nem ám! * Sose hittem volna, Hogy ezt én megérem: Előbb meghaltam, Mint idősebb testvérem. * Itt vagyon eltemetve, Nemes Nemzetes és vitézlő alsóidai Kagylósy István, ki protestált Az ellen, hogy a pap nem engedte A kereszt elé temettetni, ahol Hitványabb emberek is vannak Nálánál. No majd találkozunk ! * Élő, ha e fát látod, A halottnak hidd el: Hogyha beteg a családod, Orvoshoz ne vidd el. Azért j-uték hulla-sorba, Mig torkom orvosolta, A hasfájás vitt el. 13
