Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám

MAURICE CHEVALIER ANEKDOTÁK. A szeretetreméltó vendég Maurice Chevalier baráta­ival egy vendéglőben vacso­rázott. A pincér hozta a meg­rendelt beafsteaket, de meg­csúszott és az énekes ölébe tálalta az egészet. Mindenki megdermedt, de Maurice ked­vesen mosolyogva megkér­dezte: —> Na és hol maradt a két tükörtojás, amit hozzá ren­deltem? Az utánzat Egy variété művésznő eldi­csekedett Chevaliernak, hogy milyen remekül tudja őt utá­nozni. Meg is mutatta. Feltett egy szalmakalapot a fejére és magára erőltette a művész mosolyát. Megkérdezte, Che­­valiert, mit szól hozzá, jó-e az utánzat. Mire Chevalier így felelt: — Ejnye, milyen csapniva­lóan játszhattam azon a na­pon, mikor maga rólam a mintát vette. A merev tekintet. Chevalier vendégjátékra utazott egy éjjeli vonaton Marseillebe. Fáradt volt és aludni szeretett volna. Vele szemben egy bájos fiatal le­ány ült és ragyogó szemekkel mereven nézte a művészt, aki szunyókálni próbált. Végre Chevalier megszólalt: — Kisasszony kérem legyen olyan szives, csukja le a sze­mét, hogy végre el tudjak aludni! Párizs. Egy fiatalember elmondta Chevaliernak, mennyire irigy­­li őt azért, hogy Párizs­ban él. Erre nevetve vigasztalta őt meg Chevalier: — Kedves barátom, ha va­laki olyan fiatal, mint Ön, akkor minden város: Párizs! A sikerült élcet a közkatonák hatalmas röhögéssel jutal­mazták. Röviden előadtam a történteket. Egy óra múlva egy borotválatlan képű főhadnagy előtt álltam, aki egy hintaszékben ült, és zubbonya fölött piros-fehér csikós fürdőköpönyeget viselt. A fedezék ugyanolyan volt, mint amelyet reggel elhagytam,, csak valamivel tágasabb. A szalmazsákon, a lőszeresládán és a tábori telefonon kívül egy kis vaskályha is volt benne, és egy ébresztőóra. A főhadnagy figyelmesen végighallgatott, aztán kiadta a pa­rancsot, hogy hozzák rendbe a telefonvezetéket. Végül felém fordulva csak ennyit mondott: — Végeztem! Elmehet! Csak azt nem mondta meg, hogy hova. Szerencsére a kedélyes káplár gondviselésbe vett. Elvezetett egy rögtönzött istállóba, amely egyszersmind az altisztek hálóterme is volt. Egy csajka forró gulyás és egy félüveg bor új életet öntött belém. Csak a szemem fájt nagyon, és annyira égett, hogy alig tudtam nyitvatartani. A káplár elment, hogy megkeresse az állatorvost. Mert orvos nem volt. Ezen egy kicsit elgondolkodtam. Ember sokkal több volt itt, mint ló. Mégis csak állatorvost hoztak magukkal. Ezenkívül a lovakat állandóan csutakolták, és kefélték. Az emberekkel pedig nem törődött senki. Ez is egyike volt a háború furcsaságainak. Az állatorvos megállapította, hogy gyökhártya gyulladásom van. Semmiféle orvosságot nem tud adni rá, mert csak lóbeteg­ségekre van felkészülve. De tegyek rá kamillatea borogatásokat, és tartózkodjam sötét helyen három-négy napig. Lehet, hogy meggyógyul. A káplár azt tanácsolta, hogy maradjak az istállóban, mert itt elég sötét van. Csak este gyújtottak lámpát, amikor az altisztek leültek kártyázni. Ilyenkor egy zsebkendővel bekötötték szememet. Az istállóban való üdülés elég kellemesnek bizonyult. A lovak kigőzölgése, ha nem is a legjobb illattal töltötte meg a helységet, legalább meleggé tette. A káplár hordta nekem a kosztot a táborikonyháról, és cigarettával is ellátott. Nappal el­beszélgettem a lóápoló legénységgel, akik elmondták nekem a legfrissebb híreket. Éjszakánként hallgattam a kártyacsaták káromkodásait. Majd mikor minden elcsendesült, álomba ringa­tott a lovak mocorgása és dobogása. Csak azok az órák voltak kellemetlenek, amikor az ütegek működésbe léptek. Mert az állás tüzérségi támpont volt. Az ágyúk ugatása pokoli hangorkánt okozott. Az egész istálló remegett. A lovak panaszosan nyerítettek, és idegesen rángatták kötőfékjeiket. De ezzel rendesen vele járt az ellenséges tüzérség tényke­dése is, amely iparkodott elhallgattatni bennünket. Szerencsére a telitalálatok elég ritkák voltak. A negyedik napon szemem egészen rendbe jött. Délben a főhadnagy hivatott. Szigorú hangon közölte, hogy Mohai őrmester kíván telefo­non beszélni velem. Ez teljesen szabályellenes, mert a táborite­lefont magánbeszélgetésekre felhasználni szigorúan tilos. De ebben az esetben helyt ad a kérelemnek, Mohai őrmester kiváló és példás magatartása miatt. Iparkodjak a beszélgetést rövidre szabni. Nem ismertem semmiféle Mohai őrmestert, és fogalmam sem volt, hogy miről van szó. Csak akkor értettem meg a dolgot, amikor a telefonon keresztül megismertem Tubák hangját. Mert igazi nevét már régen elfelejtettem. 28

Next

/
Thumbnails
Contents