Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
pálinka, kávé és tea. Mindez kincsnek számított a jelen körülmények között. Ezen felül a hóvihar is elült. így a bőséges vacsora után tüzet is gyújthattunk és kávét főzhettünk. Éreztem, hogy ezen az éjszakán meg kell hallgatnom Tubák életének történetét. De nem így történt. Tubák újból avval a rögeszmével állt elő, hogy nem hagyhatja el a gépfegyvereket. Tehát holnap egyedül kell tovább mennem. Ezúttal nem lesz nehéz a dolog, mert csak a tábori telefon huzalát kell követnem. Biztos, hogy elszakadt valahol, talán több helyen is, de könnyű lesz megtalálni folytatását. így pár kilométeren belül meg kell érkeznem a következő állásba. Onnan majd küldenek erősítést és lőszert. Az éjszakát vitatkozással töltöttük, de hiába volt minden érvelésem. Másnap egyedül kellett nekivágni az útnak. Feladatom nem volt könnyű. Az előző napi hófúvás miatt néha hasig jártam a hóban. De a telefonhuzal, amelyet alacsony póznák vezettek érintetlenül húzódott fejem felett. Nem tudom, hány kilométert tehettem meg, de már alkonyodni kezdett, amikor váratlanul megszakadt a telefonhuzal. Az utolsó póznán csak egy félméteres darakba lengedezett árván és azontúl sem huzalnak, sem póznának még csak nyoma sem volt. Tétován néztem körül, de alig láttam valamit, mert a hó fehérsége már annyira elvakította szememet, hogy állandóan könnyezett. Mindezek tetejébe az eddigi mélységes csendet hirtelen fegyverropogás váltotta fel. Idegesen figyeltem, hogy milyen irányból jön a hang, és csak akkor vettem észre, hogy rám tüzelnek, amikor körülöttem puskagolyók porozták a havat. Gyorsan hasra vágódtam. A tüzelést nem viszonozhattam, mert puskámat otthagytam Tubáknál, mint felesleges terhet. De sok hasznát nem is vehettem volna, mert szemem úgy égett, és könnyezett, hogy jóformán semmit sem láttam. Valami tehetetlen kétségbeesés fogott el, hogy így védtelenül ki vagyok szolgáltatva az ellenség dühének. Behunyt szemekkel vártam a halált. De a fegyverropogás váratlanul megszűnt. Nem voltam biztos benne, hogy nem találtak el. Úgy hallottam, hogy a puskagolyót néha meg sem érzi az ember. De nem mertem megmozdulni, hogy megvizsgáljam magamat. Jobb mozdulatlanul maradni. Hátha azt hiszik, hogy végeztek velem és békében hagynak. De ez csak pillanatnyi megoldás. Mert mit csináljak azután? Visszamehetnék Tubákhoz. De rövidesen teljesen be fog sötétedni és ez reménytelenné teszi, hogy visszataláljak. Ha itt maradok éjszakára, valószínű, hogy megfagyok. Tovább folytatni az utat öngyilkossággal határos. A helyzet kilátástalannak látszott. Hirtelen hazai hangok ütötték meg fülemet. — Mondja, maga állat, mit csinál maga itt? A barátságtalan kérdést egy káplár intézte hozzám. A háta mögött egy féltucat közkatona vigyorgott rám. De számomra ez a kép olyan csodálatosan szép volt, mintha Leonardo da Vinci festette volna. — Nem ért magyarul? ' — De igen. — Akkor miért bámul úgy rám, mint egy hóldkóros tehén? Lovagias ügy a külvárosban — Mielőtt tisztáznánk az ügyünket, mondd meg, hol lakik az özvegyed, hogy kíméletesen értesíthessem. * * * Skótéknál. — Megnyúzzam a nyulat, nagyságos asszony? — kérdi a cselédlány az asszonyától. — Megnyúzni? Hová gondol? Tizennégyen leszünk az ebédnél. Borotválja meg szépen. * * * Ritka alkalom. — Tétszik nekem a lakás. Mielőtt azonban kivenném, szeretném megmutatni előbb a feleségemnek. — De, Uram, mit habozik? Ragadja meg az alkalmat! Sokkal hamarabb talál egy másik feleséget, mint egy ilyen lakást! * * * A skót temetés Haldoklik az öreg skót. Az ágyánál beszélgetnek a fiai: — Ha az apánk meghal, négy lovas kocsin vitetjük a temetőbe, két pap, két kántor fogja temetni... Megérdemli szegény, hisz annyit gyűjtött nekünk életében... — Elég lesz két ló, egy pap, egy kántor is — véli a fiatalabbik fiú, — szegény még a koporsóban is megérezné azt és fájna, hogyan pazaroljuk az örökségét. — Hagyjátok csak, fiaim, — szólt reszkető hangon a haldokló skót apa, — kapjak csak egy kis erőre, kimegyek én gyalog is a temetőbe. * * * A legbüszkébb, a legtöbbet jelentő angol közmondás, mely egyúttal a nemzeti nagyságnak is fundamentuma, ez: “Az én házam az én váram!” 27
