Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám

VASZARY JÁNOS:

TUBÁK CSODÁLATOS ÉLETE

(Folytatás)

A halottak felöltöztetett viaszbábuknak hatottak.

És egyszerre valószínűtlennek és hihetetlennek látszott minden, ami körülvett. Az egész háború.

Kételkedni kezdtem a dolgok helyességében és célszerűségében.

Miért küldenek olyan helyre, ahonnan rögtön vissza kell jönni? Miért kell üres hómezöket órákig ágyúzni? Tudják itt egyáltalán, hogy mit csinálnak?

Tépelödésemnek Tubák vetett véget, aki hirtelen hasravágta magát a hóban, és engem is magával rántott.

—• Mi van?

Egy lankás dombtetőre mutatott, amelyet alacsony bokrok borítottak. Egy kicsit figyelmesebben szemlélve szabad szemmel is meg lehetett látni, hogy a száraz bokrok közül gépfegyverek csövei meredtek felénk.

Tubák a távcső segítségével rögtön megállapította, hogy ez a mi gyalogságunk állása. Zsebéből piszkos zsebkendőt húzott ki, és lobogtatni kezdte.

— Halló!... Magyarok!... Halló!

A kísérlet semmi eredménnyel nem járt. Erre Tubák elvette puskámat, és háromszor a levegőbe lőtt. Erre sem mozdult senki.

— Elhagyott állás. Mehetünk tovább.

Mikor felértünk a dombtetőre, láttuk, hogy annak egész szélességében futóárok húzódik végig. Az árokban csak halottak voltak. Egyik-másik ülőpózban. A heverőket már elfedte a hó. Csak egy halott állt, az ároknak hasalva és puskájára hajtva fejét, mintha még célozna.

Ezek a mieink voltak.

Iparkodtam rájuk nem nézni, mert sokkal nagyobb hatással voltak rám, mint az orosz halottak. Térdeim megint remegni kezdtek.

De Tubák egykedvű közönnyel lépkedett köztük.

Az árok végén volt az úgy nevezett tiszti-fedezék. Földbevájt veremszerű valami, amit faágak és gallyak fedtek be. Az egyik sarokban egy piszkos szalmazsák, a középen egy üres lőszeresláda, amelyen a tábori telefon állt.

Tubák első dolga volt, hogy megkísérelje működésbe hozni a tábori telefont. De csődöt mondott vele. A telefon süketen hallgatott.

Az egyik sarokban egy demizsont fedeztünk fel, amely félig volt valami folyadékkal. Óvatos kóstolgatás után rumnak bizonyult. Ez eszembe juttatta, hogy egész nap nem ettem semmit.

Azt indítványoztam Tubáknak, hogy együk meg tartalék konzerveinket. De ő hallani sem akart róla. Ezekhez csak végső esetben szabad nyúlni.

Kijelentettem, hogy magam részér öl ezt végső esetnek tekintem, és máris előszedtem a konzerveket.

Tubák nem próbálta megakadályozni szolgálati-szabályzat ellenes viselkedésemet. Csak mélységes szemrehányással nézte hogyan nyitogatom a konzerveket. Nem fogadott el egy falatot sem abból, amit kínáltam neki. Ehelyett sűrűn húzogatott a rumos demizsonból.

Egy félóra múlva nagyszerű hangulatban voltunk mind a ketten ,amit főleg a rumos demizsonnak köszönhettünk.

Hajnali tájékozódás

— Te mit gondolsz, hol vagyunk most? Tenálad, vagy nálam?

— Nem tudom... De úgy hallom, hogy jön egy asszony. Mindjárt kiderül minden.

Baráti fogadás

— A fejemet teszem rá, hogy nekem van igazam.

— Én meg az egész pénztárcámat.

— Jó vicc, hiszen az üres.

— Éppen azért. így egyenlő a fogadásunk.

Kellemes üzenet

Egyik búvár a másikhoz a viz alatt:

— Te, a kapitány azt telefonálja. hogy nem érdemes felmennünk, mert a hajó süllyed.

Vendéglőben

— Pincér, ha ön egyszer megöregszik és nyugalomba vonul, ne felejtse el figyelmeztetni utódát, hogy én rendeltem egy rántott halat és még mindig várok rá.

25