Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
— Lépj elő, fiam, — bólintott Vén Harangozó Márton is ott a fatönkön — ide a tűzhöz, hogy lássanak az emberek. Áronka odalépett a tűzhöz. Levette ő is fejéről a kalapot s lerázta róla a vizet, ahogy a nagyok tették s orrát is megtörülte a ködmöne ujjával. — Útra mégy, gyerek — mondotta Vén Harangozó Márton s Áronka bólintott. — Tudom én azt. — Azt is tudod hova? — Ejszen Szentgyörgyre, vagy Brassóba tán... Az emberek hallgattak és a földet nézték, meg sokan a tüzet. Senki se szólt. Furcsa nagy csöndesség volt, hallani lehetett benne a patakot alant a völgy odvábán. Aztán Vén Harangozó Márton fölemelte a fejét és a hangja ünnepélyes volt, akárha templomban szólott volna. —• Ide figyelj, gyerek. Reád esett a falu választása esment, merthogy te vagy a legéletrevalóbb gyermekeink között. S mert oda, ahova neked menned kell most, nem mehet el sem férfiember, sem asszony, mert elfognák útközben, börtönbe vetnék, tán még meg is gyilkolnák. Nehéz s nagy feladatot biz reád a falu ezen a napon, értessz engem Áron? — Értem hát — felelte a fiú s nyelt egyet, — Hát ide figyelj akkor Árva Áron: a mai napon én s mind, akik itt vannak, reád bízzák a falu szavát. Hogy elvidd ezt a szót a Fölséges Úristen segedelmével tova Amerikába s átadd azoknak, akiket illet. Értesz engem. Áron? A fiú nyelt egyet megint. — Értem. — Elmondják itt most neked sorra az emberek mindazt, amit levélbe beleírni nem lehet, mert a posta nem vinné el a levelet s tömlecbe kerülne érettük az, aki a szavakot leírta. S te mindezt a fejedbe veszed Áron s elmondod odaát messzi Amerikában azoknak, akiknek szól. Értessz engem? — Értem. — No akkor kezdjük. Ábécé szerint. Antalos Esvány! A hallgatag sötét félkörből egy ember lépett a tűzhöz s megállt a fiú előtt. —• Áronka fiam, segítsen az Isten s mondd meg a bátyámnak, Antalos Kárujnak New York városában, hogy tiszteltetöm én, az idős öccse s tisztöltetik a rokonok is mind, meg a szomszédok, de bizony velünk nagy csúfság esék. Mert Márikánkat lám elhurcolák a mócok s azóta se kerüle vissza, házunkat földulák, jószágunkat elterelék, Bence fiamot bányamunkára parancsolák s Isten tudja haza engedik-e élve... Meghurcolának engemet is a kummunisták, megbotozának, mert megtartók magnak húsz véka búzát a magaméból. Mondd meg, hogy hej Káruj, bécsapódtunk mi ám tivéletek is, mert lám azt írtátok folytonosan onnan New Yorkbul hogy békesség következik és szabadság a háború után s hogy a nép fog uralkodni ezentúl. Hát mi bizony békesség helyett dulást kaptunk, szabadság helyett kegyetlen rabságot s nem a nép uralkodik itten édösegy bátyám, hanem maga az ördög. S mondd meg neki Áron, hogy tegyen ám valamit értünk ott, ha tud, mert mink úgy élünk itt akár a farkasok, télen-nyáron fönt a havasban, hogy el ne fogjanak s idegenbe ne hurcoljanak s hogyha hamarosan valami nem lesz, hát mink bizony kiveszünk itt mind egy utolsó szálig. Ezt mondd meg kicsi Áron, segítsen az Isten. Sorra léptek az emberek a tűzhöz, ahogy Vén Harangozó Márton nevükön szólította őket s mondták az üzenetet, testvérnek, sógornak, rokonnak, ismerősnek. Nehéz beszéddel, akadozó szóval. A tűz lobogó fénye rőten villant a kemény barázdás arcokon s a szemek sötét mélyéről visszatükröződött. S kicsi Árva Áron állt szemközt az emberekkel, hallgatta a szavakat s berótta őket valahova mélyen a leikébe, ahonnan nem törülheti ki semmi és senki többé székelyek panaszait. Mikor aztán a nevek elfogytak, akkor Vén Harangozó Márton felállt a rönkről, Áronkához lépett és rátette kezét a vállára. —• Most pedig én üzenek, fiam. Én, Harangozó Márton, az öreg. Aki immáron legidősebb vagyok Csikszenttamáson s csak az Úristen tudja, meddig élek még. Nekem nincsen odaát Amerikában sem testvérem, sem rokonom, mégcsak esmerősöm sem. Méges üzenek. Üzenek veled kücsi Árva Áron minden székelynek, akivel odaát találkozol. Hogy bajban vagyon a nép. Bajban és pusztulásban. Hogy úgy vagyon itt éppen, ahogy a Szentírás mondja: és nagy pusztulás lészen és rettenetes sírás és fogaknak csikorgatása. És minden hajlékok leromboltatnak és minden népek elhurcoltatnak kegyetlen rabságba, hogy éltük végéig szolgálják a gonoszokat és hatalmasokat. És eltöröltetik minden öröm és minden békesség és minden igazság a földnek színéről. így vagyon ez éppen, ezt mondjad meg nékik. S mondjad meg nékik azt: Csikszenttamás üzeni, a falu. Hogy mindez azért vagyon rajtunk, mert ők odaát Amerikában nem úgy cselekedtek, ahogyan kellett volna. Hittek a gazoknak és bécsapattak és eladtak bennünket is földestül, lelkestül, asszonyostul, gyerekestül a gonoszoknak, kik imé vérünket vevék. Eladtak és nem emeltek szót miérettünk amikor kellett volna, hanem inkább restül elhittek mindent amit a gonoszak mondtak, hogy itt szabadság lészen ezentúl és békesség. Hát mondd meg nekik Áron, hogy miféle szabadság ez itt, amit Amerika a nyakunkra rakott és miféle békesség? És mondd meg, de mindegyiknek, érted: azt üzeni innen a havasbul Vén Harangozó Márton, hogy verje meg őket az Isten, ha megfeledkeznek rólunk mostani bajunkban! Verje meg az Isten, de megverje őket, ha nem kiáltják oda naponta hétszer is a politika urainak akikre a szavukat leadták, hogy a csíki hegyek között emberek élnek, akiknek nagy adóssággal 18
