Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Galamb Milyen szellem suhogását hozza árnyad? átkozott madár, miért ciklon-égen tárod szét a szárnyad? Tornádó-eszmék lelkűidnek a kéklő égre, átkozott madár vagy, a vörös arcnak hófehér jelképe. Az eszme kihagy Hullámvölgybe ért a vörös világ, új tarajon nem hajlik át. Zárt pályán áll, gyötriv a métely, fogja abizonytalan kétely. Sisak még kemény, mindent felöltőit — s az eszne kihagy — ledöntött Felvonja még a tetszelgő vásznat — a Mán reménytelen látszat. (1954 július). Fenyegető sors Szibériát félem, ázsiai lettem, a derűs magyar ég, ólmos lett felettem. Fenyegető sorssal rég üldözött nevek (száműzött irók) zúgnak fejem felett. Vérvörös Ázsián, ha tettel mozdulok, könnyem kérge fagy rám, várnak a Telsztojok. Végső sorsuk, sorsom, Példás, vesztő utam, nem hazai ormon könnyen fagyba rohan. Felismert tévedés puszta ténye gyötör, ne magyarra nézzek a magyar rögökön. lamosra szálltam a Bem szobor felé. Egy férfival már szabadon beszélgettünk. A villamos félúton leállt, a tömegek miatt nem tudott tovább menni, elbúcsúztunk, de nem mutatkoztunk be... A Lánchidtól a Bem szoborig gyalog mentem. Feltűnt a Margit-hidon a felénk közeledő óriási tömeg. Kik lehetnek azok? Arra nincs egyetem! Újpest és a többi dolgozó kerületek munkása; voltak. Zászlók lengtek, erkélyek, utcák teltek meg. És egy katonai szerkocsi úszott a tömeggel. Újnak, frissnek, érdekesnek találtam mindent. Hát ez volna az, amiért éveken át írtam? Kritikus szemmel figyeltem az eseményeket. Talán engem is biztatni kellett volna, mint Ady-t: “Na, itt a forradalom, amiért harcoltál!’’ De erre nem lett szükség. Nagyon zavart, hogy nincs hangszóró, ha lett volna, már itt megszólalok. Felolvasták a 12 pontot, aminek csak a foszlányait hallotta a tömeg. A forradalmi hangulat fokozását azonban nagyszerűen emelte a Kossuth címer többszöri felemelése, forgatása, többszöri megmutatása a szobor körül. A Bem laktanya ablakaiban megjelentek a katonák, a tető zsindelyeit is felnyomták, hogy lássanak. Később, minden átmenet nélkül, a forradalom és életem legnagyszerűbb élménye következett. Miegmozdult a tömeg. Hangok hallatszottak: “Menjünk a Parlamenthez!” Felséges pillanat, a forradalom szelleme volt ez. Végtelen könnyűnek éreztem magam, mindenki örült, rohant. A demonstráció most változott forradalommá. Elindultam a parlament elé. Az épület balszárnya előtt álltam, a tér már lazán tele volt. Az ifjúság a főbejáratnál foglalt helyet. Figyeltem a körülöttem lévő embereket. Barátom a csinos, nemzeti kokárdás lányokra kacsingatott, így magam lehettem a gondolataimmal. Ismét bosszantóan hiányzott a hangszórós kocsi. A tömeg Nagy Imrét követelte, mert vezért akart a nép. Nagy Imre késett. Órák teltek el. A jelszavak azonban együtt tartották a hatalmas tömeget Most-már a lehetőségek foglalkoztattak. Ezeket gondoltam: “Elvész a nagy lehetőség!” Szétszakad a tömeg!” “Ha megjön Nagy Imre, mit tud mondani? Három éve nincs pozícióban, meghatalmazása sincs. Hazaküldi majd a tüntetőket! Mi teljes szabadságot akarunk, erősíteni, biztatni kell a tömeget. A forradalomnak lépései vannak. Meg kell szállni a Parlamentet, küldöttséget választani! Gerő nem fog egykönnyen engedni, most amikor az oroszok megerősítették állásában ...” Ebben a pillanatban, csodák-csodája, a Bem szobornál már egyszer feltűnt hangszórós katonai szerkocsi közelgett, s tolatott a tömeg közé. Itt a nagy alkalom! Ez Isten ajándéka! — Barátaimat otthagyva, megközelítettem a szerkocsit. A fiatalság a kocsira lépett, a vezértoronyban álló tiszt azonban azt mondta zavartan: “Ne tapossátok, erre még szükség lehet!” A tiszthez fordultam: “Van, aki beszéljen? Beszélni akarok, van mondanivalóm!” “Ki maga?” kérdezte a tiszt. “író vagyok!” Most mondtam először életemben. A civilek feltettek a kocsira. Kértem a mikrofont, nagy huzavonával kapcsolták. A következőkkel mutatkoztam be: “Barátaim! Eddigi eredményeket hídfőnek kell tekintenünk, katonai, és politikai értelemben egyaránt. Hídfőt alkottunk a sötétség, a bolsevizmus világán. Ezt a hídfőt mindenképpen ki kell szélesítenünk. Magyar író beszél hozzátok, éveken át hallgattam és írtam. írásaim nyugatra voltam kénytelen küldeni. A napokban akartam a lapokhoz fordulni, hogy a szellemi emigrációból való visszatérésem készítsék elő. De én hozzátok fordulok, sokkal inkább illetékesek vagytok, mint a fél- vagy teljes vörösök. (Egy 14 év körüli fiú a szerkocsin megszólalt: “A nevét is mondja 14
