Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Készülődtem- A legapróbb részletességgel rendeztem dolgaim. A nagy izgalmat úgy vezettem le, hogy minden jelentéktelen dolgomra valósággal rávetettem magam. A kép teljes volt. A Rendőrség önmagától félt .Tizenkét rendbeli bebizonyított sikkasztásért sem mert már előzetes letartóztatást foganatosítani. Találkoztam valakivel, aki számomra fontos volt, már régen láttam. Azt mondta: “Most már lehet...” Több-éves Írásaim rendezéséhez fogtam, hogy a magyar sajtóhoz forduljak: Segítsék a szellemi emigrációból való visszatérésem, de jelt adtak a szegedi egyetemi események... Október 2o.-án ’’mártírok temetésén” voltam. Néztem a révedező diszszázadok katonáit. Ez volt az az idő, amikor nem a szónokló tábornokra figyelt az ember, hanem a közkatonákra. Megírtam utolsó versem, a forradalom biztos jelét. A vulkán kürtőjén. Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Nekünk utunk a vég, meghitt csillagok, lépésünkön bizton felragyog. Felvonulunk, béklyózva is kiállunk, félelmesen vallunk, kívánunk. Nem céljaink, az odavetett morzsa, mi a vöröst tisztára mossa. Maradt erőnk, még fellobog a vérünk, követelünk, nem sírva kérünk. Huszonkettedikén a belvárosi kávéházban olvastam a lapokat. “Varsóban nyugalom van”... Nemzeti hiúság fogott el. Nekünk kellene az elsőknek lenni. Legalább egyszerre kezdjünk. Ezen a napon lakást változtattam... Október 23-án a Gellért szálló előtt figyeltem a forradalom első lépéseit. Milyenek voltak a fiuk? Csendesek, révedezők, igyekeztek, vonultak. Próbáltam ismerősöket keresni közöttük. Valaki észrevett, hívott — arca előttem van ma is — szeme villogott, keze ökölbe szorult. Kezdtem megfogalmazni az eseményeket. A nézők között azonban feltűnt egy idősebb asszony. Fantasztikus sirámokba kezdett. Feltűnően viselkedett. Félig városi, félig falusi, félig magyar, félig kommunista, a tízéves élet ellentmondásainak valóságos megtestesítője. Idegesített, zavart — jóslataival. “Ezek most megölik a vömet is! Pusztítanak! De hát mi lesz most? Ezek tanultak, most majd gyilkolnak! De ezek a mocskos kommunisták miket csináltak!” Több kérdést tett fel. Mi, akik körülötte álltunk csak a szemünkkel beszéltünk.... A sorokból röpcédulákat osztottak. Az első pontok voltak. Ezek a Műegyetemen készültek. Teljes szabadság követeléséről tanúskodott. A forradalomba azonban be kell melegedni. Első elhatározásom: hogy követni fogom az eseményeket. A 9-es vilÉletformánk Felvette letűnt korok durva fejszéit, csorbán, csorbát köszörülne — s töri élit. Nyers, szögletes, mint a gránit, a jövő bárdolatlan villanása: s leteríthet akárkit. A költészet Tűnt korok lélegzete kellett az új kornak, a Pátosz, ihlet a szebb világhoz, látom a vajúdó milliókat amint a Múzsának áldoz. Falu lánya Nem látott túl a falu határán, nem is örült senki kárán. Mosolygott, mint szépre néfalu-búcsút várta néha. (ma, Munkát s a napot hitte, sírt, mikor az orosz vitte. .. .Majd remegnek a tajga világok, megcsúfolták a világot! Vörös hónap Nincs más élet-ügyem, márciusra várják, s hurrázzam a dicső piros-vörös barátságot. Március! Ujhodás és tavaszi ünnep, márciust belepték, keresztezik élményünket. Bölcsek bölcse lettem, mindent könnyen látok, nem tudnak mást hozni, csak rosszat, toldott csodákat. Nagy-nagy ajándéknak kaptuk Bagarovot, óriást, várva nem láttam ennyi lom kalapot. Remegtek bennem a gondok, gondolatok, úgy éreztem mégis, megmozdulnak a hónapok. 13
