Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Jó tanács, a kommunizmus építőihez még mindig visszahúznak, rút hullahidjai lehetnek háborúnknak. Törd magad, igyekezz! Legyen egy nadrágod, s egy csizmád, ne hallj, ne nézz, ne gondolkodj, hajtsd a munkád, s a gilisztában is láss egy igyekvő kommunistát! Ezt az utolsó szakaszt már a Gerőéknek szántam. — A magyar nyár hordta a forradalom asztagát. írtam. Teltek a fehér lapok. Lázadás Kitörni, s megkövetni az Istent, fönn az egeket, s az életet itt lent. Korea Tépjünk rettegést! Cél a felkelt Nap, nézzük, ha rohanunk, vagy elfekszünk hanyatt. Észak jégpáncélja Visszatértem mindig bilincsbe vert, rétével és ezzel de felengedtél a tavaszokban s dermedt tested flórákon hevert. Tengerek jégszemű színes Koreája, lettél a megrontó Tüzevőnek meg gyalázott, csúfolt ideálja. Törékeny testedért lehalkult a tenger, nézhettél a távol óceánnak s miért égtél vörös szerelemben? a fővárosba augusztus végén a lehetőségek igéf élj egy zéssel: Szembeötlő szétszórtsággal hatnak a magyar falvak, úgy léphetnek be... ha Budapesttel egyszerre dobbannak. Fagyos csend fogadott, csalódások sora. Szeptember és október eleje a bizonytalanság, reménytelenség, idegesség és a megérzések hónapjai voltak. Ellaposodtak a viták, és kritikák csak levezető szelepek lettek. A vakáció után viszont pihenten jött vissza az ifjúság. “Égnek mindenütt a Nérók.” ия&р Kína Megmozdult Kína, a sárga embertenger, rossz irányba mozdult... Nem rejtem fejem Európa homokjába, egyenes szemem a ferde szemekre fordult. Maradt világok, feljönnek szjnnel-szemmel, célt vesztve haladnak, alkotott, elért világra, örvényként csapnak újult akar nők, fékevesztett hatalmak. Ingatag merszük: lesállás, — megver, nem ver — tehetetlen, s visszaad, Szórjuk elébük, megálljt, fegyvert, a nyers erő nem pótolhat hivott múltakat. A “sirató” versek is újra feltörnek... Siratják a multat, jelent, és talán érzik a szomorú elkövetkezőket is. A dolgok látnak. Rabol mindent, s ad érte eszmét, a nagy múltakból durva leckét. A szemedbe lángol, csillagja a távol. Akarj — a bőrödtől a vérig, múlt tegnaptól tikkadó délig, nincs markodnak tornya, mennyit el ne hordna-A nagy temetés. Magyarország koporsója széles, ráborulhatunk, ráborulva sírva sirhatunk. Roncsok vagyunk.. Elhal a zaj, a küzdők mind lelépnek, kényelmes úr parancsol, a Végzet. _ 12
