Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-12-01 / 12. szám
von, és a szokatlan helyzet fölött mosolyog. Figyelmükkel mindketten újra a szerelmesek felé fordulnak, akik elragadtatva néznek egymás szemébe. A fiatalember megragadja a leány kezét, odaadóan megcsókolja, és úgy szemléli, mint a legdrágább ékszert. Sóhajtanak. Pierre és Eve kissé zavartan mosolyognak össze. De Eve mégis átnyújtja hozzá a nyitott kezét. Pierre illedelmesen megfogja. Eve meghatót - tan és kíváncsian tartja kezében ezt a kezet, és vizsgálja. — Szeretem a kezeidet . Pierre kissé felhúzza a vállát. Eve az ujja hegyével lassan megtapogat egy sebhelyet. — Mi ez itt? — Egy baleset, mikor tizennégy éves voltam. — Mit csináltál akkor? — Tanonc voltam. És te? — Tizennégy éves koromban? Liceumba jártam. .. Pierre hirtelen kirántja a kezét. —• A barátaid idenéznek. És valóban a sznobok kis csoportja éppen Even és Pierren neveti magát halálra. Egyik gavallér a szembenülő hölgynek szerelmesen tartja a kezét, mialatt a többiek rázkódnak a nevetéstől. Eve szigorúan néz át hozzájuk. Bosszankodva mondja: — Ezek nem barátaim. És határozott helytelenítéssel újra megfogj* Pierre kezét. Pierre mosolyog, és kedvesen, szerelmesen megcsókolja az ujja hegyét. Most egyszerre a szerelmesek tekintetét érzi magán nyugodni, és hirtelen abbahagyja. Dühös és zavart is egyúttal. Eve is felfogta a két fiatal tekintetét, és visszahúzza a kezét. Pierre csodálkozik, és fejmozdulattal mutat a szerelmesekre, akik kellemetlenül érintve helyet változtatnak, és átülnek egy másik asztalhoz, ahol csak hátulról lehet őket látni. — Helyesebbeknek gondoltam őket___ — jegyzi meg Eve. — Mi nem voltunk ilyen kényesek, — vi • szonozza Pierre. — Most zavarjuk őket. — Nem inkább a barátaid zavarnak téged? — Mit akarsz ezzel mondani? — Na, csak úgy mondom___Nyilván nemigen láttak téged egy olyan emberrel, mint én. — Fütyülök rájuk! Gondoljanak, amit akarnak! — Egészen biztos vagy benne, hogy nem szégyelled magad miattam egy kicsit? — kérdezi makacsul. — Pierre! Te szégyeld magad! Pierre lemondóan von vállat. Eve szemrehányóan néz rá, majd átnéz a sznobok felé, majd hevesen megszólal, mialatt feláll: — Gyere táncolni. — Ilyenkor? — válaszolja Pierre, anélkül, hogy felállna. — Senki se táncol. — Gyere, ez nagyon fontos nekem . — Dehát miért? — kérdi Pierre, és kelletlenül áll fel. — Mert én büszke vagyok rád. Magával húzza, és a sznobok asztala mellett mennek el. Eve dacosan néz át hozzájuk, míg Pierre inkább zavart. Azok látják, amint a táncparketthez érnek, és táncolni kezdenek. A férfiak egyike, hogy a többieket szórakoztassa, hirtelen felgyűri a kabátgallérját, és egy apacsot utánoz. A nevetésnek most már bántó színezete van. Egy másik gavallér feláll, és a zeneszekrényhez megy. Ezalatt Pierre és Eve táncolnak. — Emlékszel? — kérdi Eve. — A lelkemet adtam volna érte, hogy visszajöhessek a földre, és veled táncolhassak___ — És én az enyémet, hogy téged átkarolhassalak, és érezhessem a leheletedet___ Gyors, könnyű csókot váltanak. Eve odaszorítja az arcát az övéhez, és suttog: — Szoríts erősen, Pierre, szoríts nagyon erősen, hogy érezzem a karodat___ — Félek, hogy fájdalmat okozok.... Egy pillanatig még teljesen elmerülve táncolnak, a külvilág megszűnik számukra. Ekkor a zene hirtelen durván megszakad, és egy közönséges, gyors valcerral újra megindul. Abbahagyják a táncot, és átnéznek a sznobok felé. A gavallér éppen visszatért a zenegéptől, és a többiek féktelen nevetéssel fogadják. Pierre otthagyja Evet, aki nyugtalanul néz: utána. Megfontoltan közeledik az asztal felé, és a gavallérhoz fordul, aki kicserélte a lemezt;, feléje hajol, és megszólal: —• Nem tud előbb engedélyt kérni a táncolóktól, mielőtt lemezt cserél? A másik csodálkozást színlel: — Ó, maga talán nem akar valóért? — És maga, — adja vissza Pierre, — talán, nem akar pofont? A gavallér úgy tesz, mintha nem hallaná, és az egyik hölgy felé fordul: — Szabadna egy táncra kérnem? —• kérdi gúnyosan. Erre Pierre megragadja a kihajtójánál: — Hallja, magával beszélek___, — De én nem magával, uram___— mondja az. Eve gyorsan odajön, és a két férfi közé áll.. — Pierre, nagyon kérlek___ Pierre a kezével félretólja a fiatal asszonyt. — Hagyjál csak... Most egy másik kéz nehezedik a vállára. Hevesen megfordul, mialatt ellenfelét elengedi, szembetalálja magát egy elegáns zsoldoskatonával, aki keményen rárivall: — Hohó, barátom! Mit képzelsz te egyáltalán? Nem tudod az urakat békén hagyni? 38
