Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
Dialektika Mindent megírtam... miért szenvedjek? — Hívom a tengert... nyugatra megyek. Nem lehet! Mint fellelkesült közösségi tag, szerény kölcsönre várva nap, mint nap, mindent megvontak... részvényeimmel vonulhatok, mint élményeimmel... Nem váltókkal, de sok levonással, könnyen szolgálnak új, jó fogással: “Felszámolunk pénzt, már segítettünk, de több kollegát adóssá vertünk.’’ “Most térképezünk... Nyugatra lógtak, száz fél lefogva, s csomó konok tag.” “Célunk uj vonal... Népbiztosító... S megint fizet a sok alapító.” Elvonul előttem: Nem új taktika, félve nevettem: “Dialektika.” 1952. Nagy változások elé Lubickolnak gondolatok a csontkoponya-parton, Ragyogón buknak le, hogy a fej fönnmaradjon. Hányszor? Vigyázva startol, Newyorktól moszkváig. Visszaszűkölnek a Tabánnál, mint riadt csempészek a vám(náL Gondolat az arénában, Európa páholyában — Nyugat reszket, Kelet remeg, Ember megremeg, álmatlan szendereg. Pilótás istengondolat! Arra kérlek minden Izmus: Pusztuljon a fatalizmus! 1952. Májusban mentem el először az írószövetségbe. Hiányzott még a légkör, ami már az országot feszítette. A nagy betyár hangulatában írtam meg a versemet: Rózsa Sándor Kár, nem kardrántás mostanság a váltás” A vers utolsó két szaka ilyen jóslatokkal fejeződik be: Rejtett pincén, folyosón vár a véres tusák pokla, nem győzik majd — hajtsd — a bigott egy világ néz fel (szenwel, a hős magyarokra. És, ha indul minden pontról is az irányított tank. mámor lesz a várt közeli távol, bátran, bátran csak fel, harsogjon: hangra, hang. Erőre kapott a toliam. Az utca köveit figyeltem, a barrikádok helyét, Megírtam a Készülődés-t. Alig feszül vers a tollon, a várost nézem, s az emberek szemét — gondolaternyőjét kioldom, támadó, sáncot vetek, nem reményt. Hogyan kell rácsapni a tankra? Ki jön velünk, és ki lesz aki támad? ...s bizalmatlan nézek nyugatra, hogyan riasszam hazámat? A vers két szaka élesen vetíti a képet, a következő részek elhalványodnak, panaszosan polemizálnak: Magyarország népek vesztesége, tanulj meg önmagadban hinni már. Aztán hirtelen felvillant a forradalom előforradalma, a Petőfi-köri események. Később a Népstadionban tervezték a megrendezését, ha ez megtörténik, már előbb fegyveres harcra kerül a sor, s a 100.000-es tömeg megmozdult volna, így múlt el az év első fele. Júliusban tanulmányútra indultam Budapestről. Az Alföld az elmúlt hónapok eseményeiből megfogalmazta számomra a következményeket : Eljön az az óra. Közeleg az óra, hogy torkuknak ugorjunk, a nagy ugrások kora a mi korunk. A vers félreérthetetlenül magyarázza, hogy más út nincs: Fel-felbukó szabadunkért meg kell vívni. Augusztusban már a regényes Rába füzesei alatt figyeltem a nemrég még félelmetes folyót. IC
