Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10. szám

valamin. Estére el is készült egy csinos kis fazékkal, amelyen к őrös körül kis csengetyűk függtek. Ha víz forrott a fazékban, akkor a csengetyűk dalolni kezdtek.

— Boci, boci tarka, se füle se farka — énekelték vígan s ráadásul, ha valaki a fazék fölé hajolt, megszagolhatta, hogy a város melyik házában mit főznek aznap.

A hercegnő éppen arra sétált estefelé és úgy megtetszett neki a mulatságos holmi, hogy egyik udvarhölgyével megkérdeztette, mi a fazék ára.

— A hercegnő tíz csókja! — felelte a kanász.

Az udvarhölgy alig merte bevallani a hercegnőnek, mit kért a kanász. De végül mégis bevallotta, mire a hercegnő eleinte szömyűködött, azután alkudozott, végül mégis odament, körbeállította az udvarhölgyeket, hogy oda ne láthasson senki, megadta a fazék árát s boldogan hazament a fazekával.

El is mulatott vele naphosszat, pontosan tudta, hol főznek a városban tej levest és kinél készül kirántott hús egy napon azonban a disznóól felé jártában meghallotta, hogyan muzsikál a kanász kereplője, amelyik a világ valamennyi zenedarabját el tudta játszani.

Ennek a hangszernek is megkérdeztette az árát s megint elszörnyűködött, mert a kanász száz csókért akarta csak odaadni a kereplőt.

— Szó sincs róla, — jelentette ki először, de amint újra és újra arra sétált s a kis kereplő -egyre újabb darabokat játszott, mégis csak nagyon megkívánta az érdekes kis hangszert és megadta az árát.

A császár éppen akkor égredt fel délutáni álmából és mikor az ablakból meglátta a csoportosulást a disznóól körül, kétszer is megdörzölte a szemét.

— Ugyan mit csinálnak ott azok a mihaszna udvar(Folytatás a túloldalon)

(Folytatás az előző oldalról)

— Hallottad? — kérdezte Mókus Matyi, mikor leseperte a havat Mókus Miska bundájáról. — Hallottad, hogy kacagott a kir álykisasszony ?

— Nem baj, ha kacagott. Azért mi mégiscsak megtanulunk síelni, úgy-e, Matyikám, aztán meg nem cserélünk senkivel.

Meg is volt az eredménye annak, hogy olyan szorgalmasan tanulták a síelés nehéz mesterségét. Karácsony táján már úgy siklottak lefelé a domboldalon, hogy öröm volt utánuk nézni.

* * *

Karácsony hetében szokatlan dologban volt Gyöngyharmat királykisasszony, udvarhölgyeivel együtt hozzáfogott diót aranyozni, mogyorót ezüstözni és mindenféle finom falatokat gyűjtögetni.

Egyszer egy esztendőben ezen a napon ő is rágondolhatott a városban lakó jó gyerekekre, mert királyi atyja megengedte neki, hogy megajándékozza őket karácsony napjára. Gyöngyharmat még soha-soha nem volt túl az erdőn, a mezőn, bent az emberlakta városban, de hűséges kis szolgáját, a kedves kis Muzsika manót beküldhette ajándékával a városba éjnekidején, amikor az emberek aludtak, és a gyerekek is mind.

* * *

Mókus Matyi is nagyon készült erre a napra. Karácsonynak éjszakáján aztán útrakeltek. Muzsika manó bélelt kucsmát tett a fejére, és báránybőrcipőt húzott, mert magasan állt a hó, és hosszú útra indultak.

— Mondd csak, Matyikám — kérdezte Mókus Miska —, gyalog megyünk be a városba?

— Hát hogyan akarsz máskép?

— Úgy gondoltam, hogy felkötnénk a sítalpainkat és sokkal gyorsabban s kevesebb fáradsággal érnénk oda.

— Mondasz valamit... — esett gondolkodóba Mókus Matyi. — Várj, szaladok is mindjárt a sítalpakért.

— De mi lesz velem? — siránkozott Muzsika manó, pirosracsípett orrocskával a hideg levegőn, és meleg ködmönét szorosabbra húzta magán. — Nekem nincsen sítalpam, gyalog meg nem győzök utánatok szaladni...

— Mit csináljunk? — töprengett Mókus Miska.

Mókus Matyinak már akadt is egy jó ötlete.

— Tudjátok mit? Én felveszem a hátamra Muzsika manót, majd jól a nyakamba csimpaszkodik, hogy le ne essen, te meg Miska majd a királykisasszony zsákját hozod. Jó lesz?

— Jó — bólintottak mind a ketten.

Mókus Matyi elköszönt a jó Mókus Malitól, felkötötte a sítalpát, aztán útrakeltek. Már leszállt az este, de nem volt sötét. Világított a hó, meg az ezüstös holdvilág egész úton. Mélységes csend volt az erdőben. Aludt mindenki. A fenyőfák, Nyuszi Nusi és Nyuszi Pubi meleg vackukban, Mókus Máli vattapaplanja alatt, csak a karácsonyi angyalok szárnysuhogása hallatszott a behavazott fák között, amint az emberek házai felé igyekeztek.

Gyöngyharmat királykisasszony ablaka még világos volt. Amint felnéztek hozzá, látták, hogy búcsút int nekik, aztán behúzza az ablaktáblákat, és pihenni tér ő is.

Mókus Miska hátán meg-megzöttyent a jószívű királykisasszony kincseszsákja, Mókus Matyi hátán meg Muzsika manó kapaszkodott, hogy le ne pottyanjon a gyors tovahaladás alatt. Jól megfogta a Mókus Matyi nyakát, közben nagyokat kacagtak a furcsa helyzeten mind a hárman. Keresztülhaladtak az erdőn. Kijutottak a mezőre. Vígan siklottak tova a síkos, sima havon, aztán rátértek arra az útra, mely a városba vezetett. Az emberek házaiból nem szűrődött ki világosság. Aludt mindenki. Egy kicsi ház azonban, egészen a város szélén, még világos volt A kicsi ablakon fény vetődött ki a hóra. Odaosontak. Bekukucs52