Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-10-01 / 10. szám

nadrágban; három, öregember csikós nadrágban és kötött mellényben; végül egy körülbelül 30 éves asszony, elegáns vadászkosztümben.

Mindnyájan a régenst nézik, részben gúnyosan, részben fenyegetően.

Pierre szórakozva néz körül:

— Aha, — mondja, — nem én vagyok az egyetlen itt.

Szavai felkeltik a halottak figyelmét. Odafordítják a fejüket, és futólag megszemlélik a jövevényeket.

Pierre kísérője magyaráz:

— Ennek a trónbitorlónak mindig vannak látogatói.

— Barátok? — kérdi Pierre.

A halottak vállukat vonogatják, és megvetően elfordulnak. Az öreg úr gyorsan kijavítja:

— Egykori barátok.

Ezalatt a régens felhúzta a csizmáit, feláll és egy magas tükör elé lép, amiben tetőtől talpig láthatja magát.

Közben egész közel jut Pierrehez, aki körbejárja őt, és vizsgálódva, de lekicsinylőleg szemléli. Szorosan mellettük áll az alacsonyrendfokozatú katona, keresztbefont karral egy bútornak támaszkodva, és összevont szemöldökkel figyeli egykori “vezérét”.

A régens kedvtelve nézegeti magát a tükörben, és próbálni kezd előtte. Az üdvözlést gyakorolja, és tanulmányozza az előnyös tartásokat. Színpadias mozdulatai egy kiváló szónokot mutatnak, de most teljesen nevetségesen hatnak.

Az egyenruhás szolga mereven áll néhány lépéssel mögötte.

Kis idő múlva a régens jelt ad neki, mire a szolga előlép, és felsegíti rá a zubbonyát. Pierre a fejét rázza, és ránevet a katonára:

— Észreveszel valamit?

A zsoldoskatona bólint, anélkül, hogy tekintetét levenné a régensről.

— Jól néz ki ez a te vezéred, — folytatja Pierre gúnyosan.

— Maga könnyen beszél, — szól a katona. — Ha én ezt előbb tudom, nem masíroztam volna.

A befejezett felpróbálás után a régens ismét leveszi a zubbonyt, és megkérdezi a szolgát: —• Gondolod, hogy uniformis nélkül is menne?

— Kétségkívül, kegyelmes uram, de az uniformis mégis előnyösebben áll kegyelmes uramnak.

A régens ismét felveszi a zubbonyt, és az asztal felé fordul, amely mellett a középkorból való óriás áll. A régens, Pierretől követve az asztalhoz lép, és begombolja a kabátot.

A kialvóban lévő cigarettáját bedobja egy díszes edénybe, ami az asztalt díszíti.

Az óriás dührohamot kap.

— Az én borotválkozó edényembe! — bömböli.

Pierre érdeklődve fordul feléje.

— Az a magáé?

— Itt én vagyok otthon, barátom. Négyszáz évvel ezelőtt én voltam ennek az országnak a

királya. És elhiheti nekem, hogy akkoriban tiszteletben tartották a bútoraimat.

Pierre mosolyog, és a régensre mutat:

— Vigasztalódjék, felség, ez már nem sokáig húzza.

Az egyetlen nő a halottak között csodálkozva fordul oda:

— Mit akar ez jelenteni?

— Azt, hogy holnap elkezdődik!

A zsoldoskatona érdeklődéssel lép oda.

— Mi kezdődik el holnap?

— A felkelés.

— Biztos ez? — kérdi az asszony.

— Én készítettem mindent elő, személyesen. Érdekli ez magát?

Az asszony rámutat a régensre, aki egy kitüntetést akaszt a nyakába és egy csillagot a mellére. Szenvedélyesen tör ki belőle:

— Három évvel ezelőtt meg kellett hálnom, őmiatta. És azóta egy pillanatra sem mozdultam el mellőle. Felakasztva akarom látni.

A zsoldostiszt is figyelemmel kisérte a beszélgetést, most ő is odajön.

— Csak ne vágjon föl! — mondja — Az

ilyen dolgok nem mindig sikerülnek. Tudja, ez az alak sokkal ravaszabb, mint amilyennek látszik • • • ,

A fiatal asszony vállat von:

— Ezt csak azért mondja, mert a maga dolga

rosszul sikerült. ■. . -Közben a többi halott is mind odasereglnk, cs körülállják Pierret.

A tiszt folytatja:

— Nem emlékszik a feketekeresztesek felkelésére? Az voltam én. Mindenre tekintettel voltam. És mégis ő kapott el minket.

— Engem is, — vallja be Pierre, — engem is elkapott. De ez már nem segít rajta. A többieket nem nem fogja elkapni.

— Maga nagyon biztos a dolgában.

Pierre a tiszt felé fordul, és egyúttal az összes halott felé, akik körbeállják.-— Három éve dolgozunk ezen, a kolomposoh és én. Ennek sikerülnie kell.

—. Ez képzeltem én is. ■ ■ — mormogja a tiszt.

A huszármentés tiszt, aki az asztal mellett egy széken ül, hirtelen felnevet:

— A fiatalabb halottak mind illúziókba ringatják magukat.

Mialatt ezt mondja, az inas mögéje lép, és mintha ott se volna, kihúzza alóla a széket és odébb viszi. A huszártiszt az ürességben ülvei marad, mialatt a régens rádobja magát a székre, amit az inas alá ja tói. Pierre a halottak felé fordul, akik őt kétkedve figyelik és igy szól:

— Maguk azért mind nagyon pesszimisták.

— Pesszimisták? — morog a zsoldostiszt, — Én ezt az embert évekig szolgáltam - ■ ■

Mialatt mondja, a régens felé közeledik, és a halottak mind körbeállják az asztalt.

A szolga szigorú etikett szerint veszi le a régensről a bajuszkötőt.

— Hittem benne, — folytatja a zsoldostiszt,

39