Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10. szám
Wass Albert: AZ ANTIKRISZTUS ÉS A PÁSZTOROK (Részlet az új regényből.) A kapitány betartotta az Ígéretét, amit a pásztoroknak tett. Küldönckatona jelentést vitt át a hegyen, s nehány nap múlva megjött rá a válasz. A válasz kedvező volt, és a kapitány aprólékos gonddal válogatni kezdte az embereket a megtisztelő kiküldetésre, hogy a falu szemével láthassák a Megváltó országát, és a falu szájával tegyenek majd hűséges vallomást róla a falu füle hallatára. Két napi töprengés után maga elé hivatta az irodába Jábót, a lopót, Borzát, a hazudozót és Kehőst, a gyávát. Rajta kívül csak Emánuel volt az irodában más senki, amikor a három embert fogadta. Félóra múlva Jábó, Borza és Kehős izgalomtól kivörösödött arccal léptek ki az irodából, a kapitány pedig elégedetten dörzsölte a kezeit bent az Íróasztal mögött, és ezt mondta Emáлbeinek, aki kissé zavarának és hitetlennek látszott: — Ennél a háromnál alkalmasabb fickókat nagyítóüveggel sem találhattunk volna. Az egyik mindent megtesz pénzért, a másik mindent megtesz félelemből, a harmadik pedig még akkor is hazudik, ha nincs szükség reá. —■ S ha mégsem sikerül? — kérdezte Emánuel aggodalmasan. — Akkor megszabadultunk három semmirevalótól — felelte a kapitány, és nevetett. Majd hozzátette: — Mindenképpen megszabadultunk tőlük, mert ha sikerül is a színjáték, a szájukat be kell tömjük, mihelyt lehull a függöny, nehogy utólag fecsegjenek. Majd valamilyen más ürüggyel viszszaküldjük őket, kitüntetésképpen, s ott aztán gondoskodnak, hogy örökre eltűnjenek. Régi recept ez, és mindég bevált. A nagy hír először az alsószállási pásztorokhoz jutott el, mert ott lakott Borza az anyjával. A kemény, katonás tartású özvegyasszony éppen a kisborjas tehénnel bajlódott, amikor Borza bedobbant hozzá a pajtába. — Édesanyám, — lihegte lelkendezve a szőke, leányosképű legény — az Ur Jézus szót üzent érettem az irodába, hogy “gyere Borza, látogass meg engem a mennyek országában, hogy szemeddel lássad, miként élnek az én megváltottjaim!” Mit szól ehhez? — Ne vétkezz, te, — förmedt rá az anyja a tehén mellől — nem arra tanítottalak, hogy az Ur Jézus nevét ne vedd a szádra gyalázatosán?! Azt akarod, hogy hozzád verjem a laskasirítőt? Inkább gyere, és takarítsd el a ganét innet... — De bizonyisten, édesanyám! — lelkendezett a legény — Ott volt az üzenet Írásban a kapitány úr előtt, s rajta az én nevem! Holnap indulunk! Özvegy Borzáné megcsóválta a fejét. — Mondd az igazat, fiam, mondd az igazat. Ne mindég hazudjál elé meg hátra... — De ez a szent igazság, édesanyám! A Megváltó Ur Jézus maga üzent érettem a megváltás országábul... Tovább már nem juthatott, mert Borzáné elkapta a falnak támasztott vesszősöprűt, s szó nélkül nekiesett vele a fiának. Addig ütötte-verte, amíg a vézna fehérarcú legény beesett a tehén jászlába, s ott jajgatott a széna között. Akkor aztán visszatámasztotta a seprűt a falnak s fejcsóválva, szomorúan szólt rá keservesen zokogó fiára: — Mondd az igazat, édes fiam, tanuld meg már, hogy az igazat mondjad! S most fogd a lapátot, s tisztítsd ki á pajtát, de szaporán! Azzal ott hagyta magára a legényt a tehénnel. De a nag5' hír mégis eljutott a többi házakhoz is Kehős meg Idegenek véleménye a múltban és jelenben a magyarokról. Bölcs Leó bizánci császár: ''Férfiakban bővelkedő és független nép. Nagy gondja van arra, hogy ellenségével szemben vitézül viselkedjék. De nemcsak bátor a harcban, hanem eszes és óvatos is. Szívesen folyamodik cselhez, és szereti meglepni ellenfelét. A fáradalmakat magasztalásra méltóan viseli, tűri az égető meleget, a fagyos hideget és minden nélkülözést. A magyarok csak egyetlen fő uralmát viselik magukon, s függetlenségükre rendkívül féltékenyek.” * * Freisingeni Ottó püspök (a második kereszteshadjárat idején járt Magyarországon): “Semmiféle fontos dologba nem fognak gyakori és beható tanácskozás nélkül... Öszszejönnek királyuk udvarában, nem mulasztják el országuk helyzetéről tanácskozni.” * * Morus Thomas (az “Utopia” szerzője, lordkancellár): Magyarország a kereszténységnek mindig biztos kulcsa volt. * * Gregorovich (1554): “Melyik bátrabb nemzet, mint a magyar? Ki veti meg a sebeket, ütéseket és a veszélyt, mint a magyar?” * * Jean Lemair de Belgas (renaissancekori francia iró): “Még ma is látni, hogy a magyarok szeretik a török ijjat és erősek és bátrak, mint a törökök, de azoknak büszke ellenségei a keresztény hit miatt.” (Folytatás az előző oldalról.) 25
