Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
CSATÁBAN A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly Vad bíborban ragyog! Előre katonák, Előre, magyarok! Komoly felhők közül Bámul reánk a nap, Rettentő szuronyok Füstben csillámlanak, A sűrű lomha füst Sötéten gomolyog, Előre, katonák, Előre, magyarok! Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele; Te ég, te föld, talán Most összeomlótok! Előre, katonák, Előre, magyarok! Szilaj lelkesedés Foly bennem, mint tűz-ár, A vérszag és a füst Megrészegíte már, Előre rontok én, Ha élek, ha halok! Utánam, katonák, Utánam, magyarok! Petőfi Sándor. A „repülő szőnyeg" javításra szorul a modern világban is. —• Jól van, bíró uram. Hanem szeretnék végigsétálni a városon. Tartsanak velem kegyelmetek. Elindult Mátyás király, utána a bíró, a tanácsbeliek, s egyszerre csak megáll a bíró udvara előtt. — Hej, de nagy kazal fája van, bíró uram. — Isten megsegített, — mondta a bíró alázatosan. —• Hát az Istenem kívül más nem segített? Kik hordták ide ezt a sok fát? —■ A nép, uram királyom. — S mit fizetett nekik? — Ingyen, szeretetből tették, — mondta a bíró. — Na én mintha másként hallottam volna ...Hé, legények, — fordult a király szolgáihoz, — hányjátok szét a kazalt! A legények munkához láttak, széthányták a kazalt, Mátyás meg csak nézte, hogy mikor kerül elő az ő három fája. Előkerültek azok is. —■ Nézzen ide, bíró uram. Tud-é olvasni? — Tudok, —• hebegte a bíró. — Olvassa, mi áll ezen a három hasábon! — Mátyás... Mátyás... Mátyás... — dadogta a bíró. — Bizony, ha Mátyás, úgy tudja meg kend, hogy azt én írtam oda; én voltam az a hosszúorrú paraszt! — Nagyságos uram, kegyelem árva fejemnek! Térdre borult a bíró, térdre a hajdú is. Mondta Mátyás a hajdúnak: — Te állj fel. Szolga vagy, azt tetted, amit az urad parancsolt. Hanem kendet, bíró uram, példásan megbüntetem. Az emberek, akik ezt hallották, lelkesen kiáltották: — Éljen Mátyás király! Ez az igazság! Jókai Mór. A CINKOTAI KÁNTOR Élt Mátyás idejében Cinkotán egy derék, istenfélő plébános,, aki egyszer az egyház hivatalos okmányai között egy régi iratot talált, amelyben az ő állomása valaha még II. Endre király idejében apátságnak neveztetett ki. Hogy az adománylevél foganatba nem lépett, az hihetőleg onnan származott, hogy nemsokára jöttek a tatárok s azok nagyon felforgatták az ország rendjét. Az előkerült okirat szeget ütött a derék pap fejébe. Eszerint ő neki apáturnak kellene lennie. Nem is sokat tétovázott tehát, hanem írt egy szépen kifestett betűkkel ékes folyamodványt, mellécsatolva a megtalált okiratot s felküldte azt Budára Mátyás királyhoz. A királyt éppen jó kedvében találta a folyamodás, tréfás óráiban örömest évődött az emberekkel. Fogta tehát a folyamodványt, ezt írta a hátára: “A folyamodó kérése teljesíttetik, ha e három kérdésre meg tud felelni: Először: hol jön föl a nap? Másodszor: mennyit ér a király? Harmadszor: mit gondol a király?” Három nap határidő volt a feleletre kiszabva, de a jó pap még ezt megtoldotta három éjszakával is, mert éjjel-nappal gondolkozott, s csak annyit tudott, hogy nem tud a kérdésekre felelni. Volt azonban neki egy kántorja, vidám ember, aki igen szerette a bort és ez hamarosan megvigasztalta a jó plébánost: — Sebaj! —. úgymond, — elmegyek én atyaságod helyett és megfelelek a három kérdésre. A jó pap ráállott, feladta a kántorra a reverendát, s elbocsájtotta őt maga helyett Budára. Megérkezvén Budára, felvezettette magát a király elé, aki 62
