Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
J— I GYERMEK ROVAT I ' - " — ».... — -.fW ' SfW .....1 SfW ^ A macska és a madarak Cica mama gyomra Icordiil Férjurához igy szól zordul: Friss pecsenye jól izlene A galambd.ic tele vele. t Gólya mama minden szót hall. Jóban van a galambokkal, Tojásait nem hagyhatja, Levélben a hirt tudatja. Fecske viszi a levelet Gyorsabban már nem is lehel, A galambok egymást kérdik, Ki írhatott vájjon nékik? Juj de mikor elolvassak, A tejüket búnak adják. Hull a sok könny, mint u .apu, Sir az egész galambtábor Meghallja egy tarka szarka, Nagyot gondol a jó fajta, • Billent egyet a farkával» Előáll egy jó tanáccsal. Jó tanácsát meghallgatják, Tojásukat csomagolják Elszállítják nagy kosárban ° Csönd honol az üres házban Jön a macska, fel is mászik, Lentről csak a farka látszik Két kis galamb csak ezt lesi, Dúc lábához odaköti. — Nagy mérgesen hazamenne Galamb nélkül, ha lehetne, Macska apó. Úgy kell neki, Mind a galamb kineveti. Kosa Mária. ÉJI LÁTOGATÁS. Három árva sír magában, Elhagyott sötét szobában, Zivataros hideg éj van, Édesanyjuk künn a sírban. ‘ Édesanyám, édesanyám! Altass el már, úgy alhatnám!” Mond az egyik s el nem alszik, Sóhajtása föl-fölhallszik. “Beteg vagyok, édesanyám! Hol maradtál? Nem gondolsz (rám!” Mond a másik s jajjal végzi, A fájdalmat kétszer érzi. “Édesanyám, gyújts világot! Nem tudom én, jaj, mit láttok”. Harmadik mond, mindenik (sír — Temetőben mozdul egy sír. Megnyílnak a nehéz hantok, Ki lép sírból édesanyjok, S tovalebben a vak éjben, Hazafelé az ösvényen. Arca halvány, hangja régi, Fia, lánya megösméri, Immár tőle hogyan félne? Megcsókolják, mintha élne. Az egyiket betakarja, A másikat felfogja karja, Elringatja, elaltatja, Harmadikat ápolgatja. És ott virraszt a kis ágyon Míg elalszik mind a három, Majd megindul, széttekinget, Keresi a régi rendet. Rendbehozza a szobácskát, Helyreteszi a ruhácskát, Az alvókat hosszan nézi, Csókját százszor megtetézi. Kakas szólal, üt az óra, El kell válni virradóra! Visszanéz a véghatárrul... Sír megnyílik, sír bezárul. Oh, a sir sok mindent elfed, Bút, örömet, fényt, szerelmet, De ki gyermekét szerette, Gondját sír el nem temette. Gyulai Pál. 59
