Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
HÁROM SZÍN A keblünkről letiltották, Leszaggatták a három színt; Keblünkről beljebb vándo- Befogadták a szíveink, (rolt: Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Amíg zöldéi a rét füve, Lesz jel, eszünkbe juttató. Hogy hitünk hol van, hol ha(zánk, Hogy hova, kihez tartozunk S kié a föld, hol elsüllyed A koporsónk, ha meghalunk, Hogy az életünk sivatag, Hogy vérbemártott kép a táj S a testnek a letépett tag Utána sír, utána fáj. Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Ameddig zöldéi a rét füve, Míg lesz magyar szív dobba(nó, — A keblünkről letilthatják, Letéphetik a három színt, Keblünkről beljebb vándorol, Befogadták a szíveink. E három szín után fog szí- Sikoltva égni, vérezni; (vünk Ki mindenünnen leszaggatta, Jöjjön és onnan tépje ki. Reményik Sándor. tartani az ország minden egyetemistája... Csak te ne beszélj senkinek. Majd, ha édesapa hazajön, Laci is itt lesz újra. Egymás közt ismét megbeszélik az egészet, majd hallhatod. De most kikérdezem az oroszt, mert holnap még biztosan meg lesz tartva az óra. Már ezt sem bánta Mari. Gyorsan elmosta a tányérokat s nekiült a tanulásnak. Behunyt szemmel darálta: — Ja znaju, ti znajes, on, ona, ono znajet... II. Kipattan a szikra. Gyönyörű ívben repült a labda a “kapu” felé a Hármashatárhegy lábánál elterülő réten. Eiőmérkőzést játszottak a Miklósutcai Úttörők a Keve-utcaiakkal. Vasárnap lesz a III. kerületi döntő s mindkét csapat esélyes az első helyre. A kapu — két karó, meg a levetett kabátok — éhesen várta a labdát. A Miklósutcaiak kapusa azonban, Réti .Sanyi, úgy vetette magát a focira, mint a torpedó. Nem lesz itt gólja a Keve-utcaiaknak! Fekete Jóska bal összekötő megtörölte homlokát csíkos inge ujjábán, majd hirtelen mozdulattal le is vetkőzött derékig. A labda puffogását csak néha szakította meg egy-egy izgatott kiáltás... Két óra volt délután, szokatlanul meleg idő tegnapihoz képest. Vattaszerű fehér felhőcsomók úsztak a Táborhegy felett, a téglagyár kéménye békésen pipált s három kiskecske mekegve futott anyja után az egyik kert alatt. Hosszan fütyült a Hév vonat, biztosan most ér a Filatori kanyarba... Hármat füttyentett Lindenmayer Pityu is, a bíró, gömböc képét még vörösebbre fújva, mint máskor. —• Félidő! Pihenőő!... Alig heveredtek le a játékosok a hervadó gyepre, a Lejtő út felől két fiú közeledett, izgatottan hadonászva egymás előtt. — Kasza Peti volt az egyik, apjától örökölt ormótlan bakancsában, de vizes kefével lenyalt szőke haja példásan simult magas homlokára. Zöld szemét szokás szerint összehúzta, mikor izgatott volt. Kiáltani akart messziről, de társa, Donajó Anti megelőzte. —. Fiuk! — kiáltott érdes kappanhangján már messziről, — hagyjátok abba a focit!... — Ezek megbolondultak, — szögezte le angyali nyugalommal Lindenmayer — “Lindi”, a kapus. Lustán elnyúlt a fűben s foghegyről kérdezte: — No mi van, srácok? Hol voltatok? — A városból jövünk, — hadarta Péter, nehogy a másik megelőzze. — Csuda zrí lesz ma délután. — Mi az? — Mit mondasz? — kiabáltak összevissza a fiúk s Péter híven beszámolt arról, amit tudott. —• Az egyetemisták pontokba foglalták, mi mindent követelnek. Azt mondják, az újság is írta, de nem volt pénzem megvenni. Képzeljétek, még a választások is benne vannak! És most a Petőfi szobornál rendeznek néma tüntetést, hogy megkapják, amit kérnek. — Követelnek! —• helyesbítette Donajó Anti kappanhangja. — Én azt is hallottam — mondta aztán fontoskodva — hogy azt is követelik, hagyják el az országot az orosz csapatok... De ezt már nem hitte el neki senki. Anti szeretett nagyokat mondani máskor is!... Réti Sanyi nem szólt egy szót sem. Leverte térdéről a port s határozottan mondta: — Én megyek. —• Hová? — A Petőfi szoborhoz. (Folytatjuk) 58
